VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒be / 322.
2022. január 01., szombat
06:08
Kettőkor fölébredtem, egy harminc éve hallott mondat motoszkált a fejemben, de így: bányaomlásban két tárnában rekedt bányász a lét utolsó pillanatáig pretend* egymás előtt. Hogy ez gondolkodásmód, illetve létmód.
És villany, asztalhoz, nagyszótár, értem, de pontosan mi is ez magyarul.
*tettet, színlel, úgy tesz, mintha
06:51
Print, beszámozva a decemberi NEWS, C.20488-20513 oldal. Eddig kijavítottam mindenkit, én nem grafomán, hanem gondolkodásmán,
csak én le is írom.
Dehogynem. Mért baj az.
06:57
Szüts: keresztbe fekszem a küszöbön,
ne állítsd ki.
Aulich Art Galéria 2007.
Zs. azt mondta rá,
ez nem annyira szeretem,
geg, inkább fessél.
Ez igaz, de hogy is van ez, hiszen ma is vállalom.
A kultúrában a határhelyzetek megkeresésének,
fölmutatásának is
tisztességes szerepe.
Egy fontos koordinátapont.
Malevits fehér festménye.
Hogy itt vagyunk a határnál.
És nem gondolnám Istenkáromlásnak.
Belga feszület - D/2005/01
Máté kért rá új korpuszt.
10:0 1
Ez az újév-dolog nem szok érdekes lenni, de most, hogy evvel beléptem a nyolcvanba-- nahát.
10:02
...Mert nem múlik el semmi sem mögötte,
utána zúdul amit elhagyott,
ledőlt tornyok esti óraütése
mondja neki a holnapi napot --
iszonyú hűség!
föltüzelt palánkok
deszkáját rágó holt komondorok...
ZELK: Ne nézzenek utána
12:06
Megkaptam faximile a MIX magazinban megjelent interjúmat. Olvasáshoz CTRL plusz +-al erősen föl kell nagyítani.
21:42
Reggeli nosztalgiafotó hazafelé egy régesrégi témáról Járda-F/2022/001
2022. január 02., vasárnap
05:57
Esti sétánk fél hétkor, akkor ágyból, felöltözött. Mostanában busszal föl a Várba, ott a meghitt fasor, és a szemközti domboldal fényei; Tóth Árpád sétány. Újév este volt, vidám társaságok, sok olasz. Igen, itt most ők szabadabban. Erre terelődik a szó, nehezen formált, alig-alig érthető mondatai. Meséli, Rómában vettem egy gyönyörű sálat. Könnyű anyag, fekete-barna csíkos, de soha nem tudtam hordani, mert mihez. Fehérhez lehetett volna, de az nyár, akkor meleg van. Majd ha kidobod a sáljaimat, ezt vedd külön.
F/2022/002
15:35
De jó lenne erről valakivel beszélgetni, mert még mindig nem látom tisztán ezeknek a mondatoknak a rendkívüliségét. Hogy ugyanis ez a befejezetlen vágy, az alaptörténet: buta. Élet és halál-, illetve egy sál utóélete. Az értelmetlen ragaszkodás. És valahogy itt teljesen eltűnik a butaság negatív előjele. És nem udvariasságból. Valahogy ettől ragyog igazán.
17:58
[egyik ajándékát elfelejtettem odaadni] Ó! Pedig én hoztam el verset! Épp most akartam Apóka írni, hogy délutáni ritka pihenőm alatt ma veled álmodtam, gurultunk le valami lépcsőn és nagyon öleltelek, hogy megvédjem a fejed, de még így is cseppek maradtak a lépcsőn. De nem haragudtál, ezt kértem végig :), a sálakat meg remélem, majd én öröklöm! Igyekszem valamikor menni! Ölelés! Zs.
Váli Zsófia
18:08
Eljutottunk délben a Vitorlázó repülőtérre.
18:18
Fürdésidő
2022. január 03., hétfő
06:24
Aki a Jézus nevét nem vallja... bármennyire is kitűnnék éles elméjével, vak vezetőt követ, amikor az égi titkok megértésében saját esze után megy.
Szent Bernardin
13:07
Kép tovább, mégsem alla prima, :-))
tehát Arany műterem - A/2021/35, 2021-2022, 217 cm.
10:27
A Lukács uszoda is megkapta a maga karácsonyi Zelkjét.
20:33
A negyedik helyről jött, már rég olvastam, a Lukács-zuhanyozónál nincs gyorsabb infócsatorna; nagyértékű interjú Jelenits atyával Pilinszkyről. Aki egyebek mellett gyóntatója volt.
https://www.valaszonline.hu/2021/12/30/jelenits-istvan-pilinszky-interju/
2022. január 04., kedd
05:15
Húgom, Tücsök, benedekrendi, ma 78. Ő már ezt nem tudja, Alzheimer. Csendben fekszik. Mondják, utóbb már leginkább németül beszélt.
Vajon az éggel kommunikál?
05:23
Mindig kis ünnep. Egyszerűbb egyszerre. Legfeljebb majd az örökösök marakodnak a feliratozott üres iratdobozokon. Ezen túl lesz még néhány Zelk-kötet. Tarisznyám. Tartalék T-dugók.
05:30
My First Day Driving.
09:54
Mit tud ez az ember - Egy szuszra földet és egeket, múltat és jövőt -, s ugyanakkor a testközel: kezük dörzsölve...
2022. január 05., szerda
05:54
Megköszöntem, ajándék. Nem fájt annyira a bokámnál, ma kibírtam a hat percet a denevérpadon, fejjel lefelé lógva.
09:33
16:21
Netről levettem, egy gondos, 14 oldalas elemzés Makovecz Imréről. Minden érdekel róla, nyugtalanít ellentmondásos személyisége, felőlem nézve hatalmas tehetség, és hatalmas károkat is okozott a magyar kultúrának.
Janáky István egy előadásában mindezt kifejti. 20 sorban csak a lényege: megfogalmazva, illetve itt a teljes előadása, képekkel, a magyar építészet remekműveit szedte össze.
2022. január 06., csütörtök Vízkereszt
10:21
Te tudtad, hogy a keddi filmecske, kisbaba-autózás a parkettán, az nem egy szuperjáték? Nincs kit szidni. Lukácsban mondták, önjáró porszívó. Egy ötletes anyuka.
2022. január 07., péntek
00:17
Fotót kaptam.
Kedves Barátom, kösz a fotót, jólesik, hogy kedveskedni akart. De hát tudom, hogy mindez csupán Photoshop-trükk...
Ugyanis nálam megvan, itt az eredeti fölvétel... Persze a kissrácok azóta... d.
10:54
Megvan a kutyátlanító leporelló. Hullámpapír. F/2022/004
2022. január 08., szombat
10:01
Villamoson Zelk, jövök uszodából. Kata még alszik. Maszk le, kezdem a napot a konyhában. F/2022/005
NE NÉZZENEK UTÁNA
[...] ledőlt tornyok esti óraütése
mondja neki a holnapi napot --
iszonyú hőség!
föltüzelt palánkok
deszkáját rágó holt komondorok.
Hát ki ez a, mért jön ez a,
ki vezeti?
az árnya:
ha vízre fut, ha vetül hómezőre,
ha fölkúszik városok falára --
hiszi, mint a föltámadást,
hogy visszatalál apja udvarába -- -- --
fogjátok be a gyermekek szemét,
ne nézzenek utána.
11:05
Esti mail, nem jobb az A/2021/14-es arany kerettel? Válasz 15 p. múlva, próba, megcsináltam. Tényleg jobb, köszi.
13:08
Régi barátnőnknél az öregotthonban, utána a halál árnyékának völgyében jártam egyet, Farkasréti temető. Zelknek is köszöntem volna, de nem találtam meg. Googlemaps 20/1-77/78 másutt: 22-1-77/78 F/2022/007
14:32
Most kaptam ezt a karácsonyesti fotót. Kicsit meghatódtam. F/2022/006
2022. január 10., hétfő
01:49
Egész napot átaludtam, bódult beteg. Csak nátha. Mi lesz Kata napi sétájával.
09:23
Az életnek lehet, hogy nincsen értelme, de a mészárosszámlát ki kell fizetni. Füst Milán.
Párizsba azért se utazhatnék el még egyszer, mert a legkisebb izgalomra is vécéközelségre van szükségem.
Ahogy múlnak a hetek, úgy tűnik, férfiból bácsivá értem. Igen, a szex.
A neurológusunk orr-fül-gégészhez küld, ami bonyolítja a dolgot. Katának akarnék beszélőgépet venni, ha az ő baja alkalmas erre.
13:15
Viszont kaptam egy rántottlevest, ami nagyon jó lesz. Érdekes lenne kiretusálni belőle a kis fekete pettyeket. Szentlélek Isten, segíts tiszta gondolatokhoz.
18:42
Fölhozta, hogy ő ezt megvette, a kerete kissé sötét, hogy gondolom. Asszonykával kabátban ácsorogtak addig, szétszedtem, első próbálkozásként a zsákvászon paszpartút fehérre. Nem lett jobb. Kitettem öt képet, netán választhatnak. Megállapodtunk.
Ez: Nyárutó - A/1991/33 Furán megfakult a 30 év alatt, ez is baja, talán alapozási hiba.
20.01
Ó, ó, ajándék, amíg én aludtam, kiderült, Kata egyedül le utcára, Mechwart tér, és a boltocskából nekem egy doboz Camembert sajt.
20:33
Két napja Lukács faliújságra a jó hír, Dávid Katáról új infó. Többen kérdeznek felőle.
2022. január 11., kedd
14:38
Megnézte a képemet. Ugyanavval a dinamikával, ahogy gyerekén a nagykabátot, be van-e rendesen gombolva. Tetszik! - mondta.
16:08
Náthámat kombinált szerekkel kúrálom. Kalmopyrin, orrcsepp. keretaranyozás. Ez a keret is átfestve, evvel a képet ma be is fejeztem.
Jehószif műtermei - A/2021/28, 225 cm.
18:42
Unokájának veszi a műtermes képet:
Kéri, az ÉLET betűjét
fessem rá, elég lesz a hátoldalra.
Gyönyörű.
19:15
Meséli, hónapja sürgősséggel kórházban, Isztambulban. Minden betegágy mellett fotel, ami éjjel ággyá nyitható, a hozzátartozónak. Aki szintén napi ötszöri étkezést kap.
2022. január 12., szerda
11:48
A maga dicséretét zengi a bölcsesség... Bejártam egymagam az égi köröket, megjártam a szakadék mélységét. A tenger hullámain és az egész földön, minden nép és nemzet közt uralkodó voltam. Mindannyiuknál a nyugalmat kerestem, és hogy kinek részén üthetném fel sátram. Ekkor a mindenség Teremtője parancsot adott, Teremtőm kijelölte sátramnak a helyét. Így szólt: „A sátradat Jákobban üsd fel, az örökrészed Izraelben legyen.
Jöjjetek hozzám, akik utánam vágyódtok, és teljetek el a gyümölcseimmel. Sirák 24.
13:18
Napok óta ennek a reprózásával kínlódom.
Nagyon jó munka, élvezem. Kétméteres képhez kicsi műterem, ill. valami drága vakuberendezés kellene. Nappali fénnyel kell, és ettől minden nagyon bonyolulttá válik. Mostanra sikerült. Két monitoron történik.
18:06
Ha bűnöm volt, megbántam. Kegyelmi állapotban vagyok. Tehát a Szentháromság Egy Isten lakik bennem. Most voltunk vécén, vesszük föl a kabátomat, és - különös helyzet - indulunk a Ferencesekhez Oltáriszentségért.
2022. január 13., csütörtök
05:23
Jött az értesítés, nagyon meg vagyok reklámozva :-)) Darabant Aukciósház. Kiadói papír védőborítóban... ennek nehéz ellenállni.
Nekem volt nagy ajándék a Fotómúzeumtól ez a kötet, annó.
Miki megtervezte, és megcsinálta, sorozatomba beleillően. A képek válogatása feladatát szerencsére (Baki) Péter, a múzeum igazgatója magára vette. Adódott itt is, hogy a képek előtti üres baloldalra szövegeket írjak. Amit (Bognár) Robi véresen megkorrigált. Ámultam, ahogy a mondatokat megcsiszolta. És ami komolyabbá tette a kötetet, a végére opuszjegyzék (sárga papíron), addigi munkáimról.
05:25
Annó 1993 a nagyszerű Leho, Népszabadság. Most újra aktuális lesz...
17:14
Kaptam egy csomag szaloncukrot ajándékba. Ízlik. Kata
többé semmit nem eszik. Tápot kap, csövön át. Színe után kakaónak nevezzük.
2022. január 14., péntek
09:51
Miki angolul interjúkat is tud csinálni. Őt kéne majd megkérni. Én leginkább csak olvasni tudok, főleg az ismert Graham Greeneket. Most mégis sikerült, egyedül. Kitaláltam, Katának beszélőgép kellene, illetve nekünk, beszéde 80 %-át nem érteni. Kis, torokhoz szorított masina, mint egy önborotva, láttam egyet valaha. Kértem orvosi segítséget, majd majd visszahív... várom.
2. Beütöttem medical speech masine-, persze ez nem az. És végül meglett!, Digital Műgége 170e. HUF, a 17. kerületben. Telefon, szakértő, kipróbálhatjuk, de nem fog működni erre a betegségre.
3. Akkor netán ez? Inspire Speech Generating Device. Rábök egy piktogramra, és az fennhangon kér egy pohár vizet. Csak az ilyesmit Kata nem fogja szeretni.
4. Hiszen ehhez nem kell hang. Egy kartonra a típuskéréseket, mondatokat. Csak sajnos ilyen kéne, ezt az angol színésznőt már egyszer régen látta egy darabban, szereti.
5. Akkor marad a filctoll. Azt könnyebb, mint a golyóstollat.
18:32
A mai. Veremműterem - A/2022/02 60 cm.
2022. január 15., szombat
18:21
Csomay Zsófiék - hallom - búcsútüntetése tegnap, akciójuk kudarca, már bontják a Szentháromság téren a 70-es években épült Jánossy-házat. És megvan a látványterv, az előtte-állapotot építik vissza, illetve azt kissé idézőjelbe téve. Én ezen az oldalon állok, egyetértek. A rézborításokkal nem, különösen a tűzfal oldalán. Miért baj egy meszelt tűzfal? Emberi.
Itt a három együtt, ítélje kik-ki maga.
a Jánossy-ház
ami épülni fog
Csomay a búcsútüntetésen
18:51
Délelőtt a Műcsarnok tizenegy kiállítása. Felőlem nézve: nyomokban még tehetség is. Inkább kézügyesség. Leginkább gondolati és technikai ötletek, na, nem túl erősek. Az én értelmezésem szerinti képzőművészet alig.
De ezek a kiállítások nem nekem szólnak. Ha a művészet végső célja fölemelni a lelket, és az új generáció ezekkel a munkákkal ezt netán valóban megkapja, akkor minden rendben van.
Akkor én koromnál fogva erre süket vagyok. Ami típusos.
2022. január 16., vasárnap
06:23
Hosszú, egybefüggő álom volt. Sokágú, egybefüggő, erre-arra kinyúló tagú földszintes házcsoportban laktunk, laza ismerős csapat. Körülöttünk ősfáktól sötét elvadult kert, valahol messze kerítéshatárokkal. Közös határozással kezdtük a rendcsinálást, hatalmas levágott faágakra, csonkokra emlékszem. Az aljnövényzetet is irtottuk. Telt az idő, munka, csakugyan kezdett világosodni, tisztulni a kert. És előbukkant két félköríves kolonnád, tetejükön összekötött szabadtéri oszlopsor, centrumában egy-egy kétméteres fémszoborral. Tán tíz méterre egymással szemben. Hanem az innenső éppen ablakom előtt, alaposan elsötétítve szobámat. A történet itt akadt el, rágódásom, most hogyan tovább. Talán, ha megkérem, segítenek a többiek. Tervváltozatok, az egész együttest néhány méterrel ablakom alól el kell tolni, ahogy azt a budai templomot, amiben Széchényi esküdött, az Alagútnál. Akkor ehhez szobor talapzatot is ki kell ásni, nagy betontömb lehet.
Egyszer hallottam, minden álom valami problémára utal, életünkből. Hogy megoldandó feladat előttem, addig értem. A sötét-világosat is.
Hogy közösségben?, ez nem jellemző, ez új.
2022. január 17., hétfő
08:11
este
-- Pihenésnek: John Eliot Gardiner- Monteverdi kórus
és az angol barokk szólisták -párisi filharmónia épületében -na, ha véletlenül… zs.
-- Ami zenét küldtél, abba belehallgattam, egy öreg karmester,
- már amennyire én a zenéhez..., nagyon atmoszférikus volt,
amúgy ilyen zenékhez nincs sokáig figyelmem, türelmem.
Engem a zene idegesít, hogy közben nem lehet csinálni valamit :-(( d.
-- Ez a zene a Jóistenhez, Vele íródott. zs.
-- Bocs, nagyon fáradt vagyok- nem megy. d.
-- Álmodjál szépet zs.
-- A feladat most ennyi, 17. ker., világ vége,
valahogy rá kéne venni az eladót, kínálok neki 40 ezret,
hogy hozza el a Széna térre kipróbálni azt a 175 ezres beszélőgépet.
Van másik variáció, kimenni, letétbe pénzt otthagyni,
elhozni kipróbálni visszavinni –
nagyon izgulok, hogy elrontok valamit.
na, oltok én is, aludj jól. d.
13:39
Ezt ma tovább. Látomás műterem - A/2020/44, 60 cm. Top-100 - aukcióra megy majd, most elővettem.
16:17
Noha én egész életemben a búcsúzást gyakoroltam, kezdve 18 évesen 300 kötetes könyvtárammal.
A milliós Hasselblad két hét után ajándékba.
2022. január 18., kedd
05:50
Kaputelefonszerelőnk megjárta az El Camino zarándokutat.
06:11
Tápkészítés közben Kossuth rádió, hogy színészek magányos öregekhez kis műsorral. És kiderült, fontosabb őket meghallgatni.
Ja, hogy netán ez nem kiradírozandó magamban.
Igen, szeretnék beszélni. Egy kis hencegés. Találkozás a halállal. Igaz, én leírom.
09:37
Hazafelé, már az emeleti gangon F/2022/008
13:36
Itt a gégegép, péntekig kölcsön. 160 ezer HUF letétbe. Az eladó se, mi se tudtunk hangot produkálni vele. Plusz-minusz-nulla. "Betanító személyre szükség lehet az elején". It is recommendend that you consult a Speech and Language Therapist. Nemcsak lehet, hanem most azt honnét. Katának egyelőre meg se mutatom, idegenkedik. Pedig hát kellene, bizony.
600 DPI beszkenneltem a magyarázatot. Az eredeti betűmagassága kb.1 mm. Segítség az égből is jöhet.
2022. január 19., szerda
10:24
Megtettem, amit lehetett. Beszélőgép helyett marad majd a filctoll. Tegnap át a Duna fölött F/2022/009
10:26
Tegnap ez is. A/2022/01
11:19
Pannonhalma, Főapát Úrnak
Kedves Asztrik, a Fotómúzeum igazgatója, (Baki Péter) kitalálta, megkérdezi Tihanyt, 80. szül.napom alkalmából nem lenne-e kedvük nekem egy kiállítást csinálni. De tartósan, második emailére sem reagálnak. Nekem egyéb kiállítások kapcsán ezt időben tudnom kéne. Ha jogod és lehetőséged, kérlek, adj meg B. számára egy tihanyi telefonszámot.
Köszönöm!
d
[levelemet azonnal továbbította a Tihanyi Apátságnak]
18:42
Szia Deske,
lehet, hogy nagy hülyeség,
tableten egy olyan alkalmazás, ami csak a klaviatúra, csak érinteni kell... (akár kiegészíti az elkezdett betűket, szavakat
? s.
Úúúú! Lehet hogy nagyon jó ötlet, továbbgondolás elkezdődik, köszi szépen! d.
21:52
-- Kedves Dezső, ahogy böngésztem: https://galeriasavaria.hu/termekek/reszletek/kep-grafika/4010087/Vali-Dezso-(1942-)-Mezei-viragok-kvalitasos-szinezett-linometszet-a-60-70-es-evekbol/ ... A:
-- Köszönöm, ez nálam a HAMIS-04 jelzettel 2008-óta megvan. De lehet, hogy Váli Zoltán műve… Írtam a Savarianak. d.
2022. január 20., csütörtök
05:50
A Mária Rádió műsorigazgatója, Lukovits Milán atya:
Kedves Váli Dezső !
A Köztársasági Elnök Úr 2022. április 3-ra írta ki az országgyűlési választásokat. Mint minden választásnak, ennek is sorsdöntő a jelentősége.
A Mária Rádió karizmájától távol áll, hogy a politikai, pártpolitikai küzdelmekbe beavatkozzon, vagy állást fogaljon. Az viszont elemi kötelessége a Mária Rádiónak, hogy a részvételre, a felelős, lelkiismerete szerinti döntésre kérje, hívja az embereket.
Szeretném Önt tisztelettel felkérni, hogy készítsük el videó és/vagy hanganyag formájában az Ön személyes felhívását, meghívóját a választásokra való részvételre.
Megtaláltam, a Lukács uszodából fogok kiindulni. Kb. három perc. Az utolsó öt szó a részvételről.
09:10
Hatkor zárva a piacon a virágos, fél hétkor zárva, fél kilenckor nyitva. Első csókunk dátuma a szeles éjszakai Duna-parton. Hajnalig séta, hazakísértem. Még egyszer fordultam, reggel egy rajzsorozatot neki sétánk történetével. Évekkel később mesélte, a négy testvér azonnal összeült megtárgyalni a leporellót. Ha én ezt akkor tudom, soha többé nem találkozunk. Isten így gondolta.
09:24
Galéria Savaria, 2022. jan. 20. 9:22
Tisztelt Váli Dezső,
Köszönjük a tájékoztatást.
Az eladónak továbbítottuk a megkeresését és módosítást kértünk.
Üdvözlettel:
21:06
Este a Ludwig Múzeum megnyitóra, Frey Krisztián (1929-1997). Ötévenként láttam egy-egy képét, mindig fölkaptam a fejem. Semmit nem tudtam róla. Annyit, az Ipartterv csoport tagja volt, és hogy Svájcban él. Most kiderült: autódidakta, volt sikeres, volt hogy 15 évig abbahagyta, volt hogy kint taxizásból élt. 90 táján félig hazaköltözött.
Bizony nagyon jó.
22:05
Mail két gyerekemnek, fölajánlották, rászántam magam:
Köszönöm nektek, bejelentkeztem, Kecskemét, alkotóház
márc. 1, kedd – márc. 9. szerda.
2022. január 21., péntek
12:01
Kata megható ellenajándéka ünnepünkre - este mondta el - délután, míg én aludtam, ágyból kelt, s a gangon föl s alá sétálva hálaadó ima.
12:02
Még egy markáns Frey, ez a füzetecskéből.
A Mária Rádió karizmájától távol áll, hogy a politikai, pártpolitikai küzdelmekbe beavatkozzon, vagy állást foglaljon. Az viszont elemi kötelessége, hogy a részvételre, felelős, lelkiismerete szerinti döntésre kérje, hívja az embereket.
Szeretném Önt tisztelettel felkérni, hogy készítsük el videó és/vagy hanganyag formájában az Ön személyes felhívását, meghívóját a választásokra való részvételre.
Váli Dezső festő vagyok.
A hajnali imaóra után napomat harminckét éve a Lukács uszodában kezdem.
Ott van erre alkalmas idő, hát ide tettem a közbenjáró imát.
Nyolc csoportban. Rokonok, barátok... az utolsók ebből a bajban lévők / klerikusok / politikusok.
Ez utóbbit most elmondom, ez öt elem.
Mennyei Atyánk, fölajánljuk neked Jézus Krisztus testét és vérét, életét és halálát bűneinkért és az egész világ bűneiért.
Jézus Krisztus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz Orbánnak és az egész világnak.
Jézus Krisztus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz Orbán csapatának és az egész világnak.
Jézus Krisztus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz az ellenzék vezetőinek, Gyurcsánynak, és az egész világnak.
Jézus Krisztus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz a világ vezetőinek és az egész világnak.
Jézus Krisztus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz Sorosnak és minden sorosnak és az egész világnak. Amen.
Én a politikával mindössze ennyit foglalkozom.
Illetve most a választások előtt ehhez még hozzá jön, hogy
Mennyi Atyám, kérlek, hogy ez a választás az országot közelebb vigye Hozzád.
És erre a válasz: Jó, jó, Deske, de ehhez neked is el kell menni szavazni.
2022. január 22., szombat
05:23
Egy házasság ott kezdődik, hogy ő veszi észre, mikor én fázom.
06:40
-- Deske [...]
még azt szeretném elmondani, hogy a közbenjáró ima is zseniális (meghallgattatott, hogy "Szentlélek Isten, segíts tiszta gondolatokhoz.") sokrétegű és vérkomoly és szerotonin-bomba is egyszerre!
Gyönyörűen emelkedett ki a kelepcéből!
Rágondolok a régi eleinkre, mondjuk, hogy Melkizedek magasodik így a nép elé és elmondja a közbenjáró imát.
És a Mindenhatalmú meghallgatja.
És - de csak azért, hogy holnap reggel nevetést hozzak... nagyon behozza nekem ez azt a régi választ is Föntről, hogy: "OK, Kohn, de akkor vegyél egy lottószelvényt!" É.
-- Köszönöm, félórától félórára szedek össze lélekerőt dolgaimhoz. Ez most 2 óra 23 percre elegendő. Köszönöm. d.
09:40
F/2022/010
10:03
Egyszerűbb lett volna lefasisztázni, aki arról a (nem oda való) házról másként gondolkodik, mint ők. Hamis mondatok. Hol marad a másként gondolkodók tisztelete.
16:18
-- tudja, az a legmegdöbbentőbb, amikor néha valami idegen, nagyon bensőséges szeretettel fölnéz rám az ágyból. d.
-- maga így látja Isten szemét. H.
20:0
Ügyelek a gyógyszerezés infóban up to date lenni, gyakran változik; velem bármi történik, senki nem tud(na) semmit.
2022. január 23., vasárnap
05:23
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.
Weöres Sándor: Bolero
09:42
Tornacsuka és rózsafüzér együtt a szentmisén, gyönyörű. Novícius. Micsoda trófea. János Pál mondta, szeretnék farmernadrágos szenteket.
10:11
További maiak. Irgalmasok kórháza oldalában szoborfülke.
És ez még a villamoson.
Zelk Zoltán: ÖTVEN FELÉ
Mondd, mért vénül veszteg, aki
vándornak született,
mért hullatod, mint őszi fák,
a pergamen-szín, zörgő éveket,
mig ágad hó üli, néma rigó,
s azt is elűzik parittyás szelek?
Kelj útra hát. Kössél batyut.
S mit tégy vele? Ne inget, kenyeret,
ne sót, dohányt – légy egyszer kapzsi már,
ha eddig csak pazaltad kincsedet:
emlékeidet kösd bele,
mind-mind ahány alkonyod, reggeled.
Azt a köves udvart! Anyád dalát!
rétet, mikor a pipacs parazsát
fölszítja a hajnal lehellete! [...]
S ha majd utad végére érsz,
ha szív és elme tudja, nincs tovább:
egy dalt, egy dalt még akkor is,
ha együgyüt, ha mármily ostobát! [...]
10:42
Kossuth Rádió, miközben Kata reggelijét készítem.
Megdöbbentő.
A napi zsolozsma elejét - csak az elejét - mindig szigorúan követem. Avval, hogy ha az egyház az év minden napjára kezdőimának a 94. zsoltárt írja elő, akkor ez súlyos, akkor itt nincs tréfa.
Minden más naponta változó, ez nem.
Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
(Én sokáig a fenséges 2. szakaszt leginkább, ma inkább a 3.-at. A két végét csak a tisztesség kedvéért, figyelmeztetésül.) S most a rádió.
Hogy ezt Szent Benedek találta ki Krisztus után 530 körül. Amúgy elég pontosan a ma is használt zsolozsmarendet is.
17:09
Kata! vitt ki koradélután sétálni, nem volt lelkierőm ilyet indítványozni. Vasárnap, hát autó, Svábhegy, Normafa, édes alkonyat.
17:14
Kedves Deske, szembe jött ma ez az Örkény-szöveg, eszembe jutott róla az a választási részvételre buzdításra való felkérés. L.
IGYUNK TÖBB HÁRSFATEÁT!
...1957-tól 1962-ig írásaim nem láthattak napvilágot. A gyógyszeriparban helyezkedtem el, s néhányan tudtak írói mellékfoglalkozásomról. Így történt; hogy az egyik gyógynövénytermelő vállalat fölkért egy írói mű megírására, az alanti kikötésekkel:
Nem csalódtak bennem...
18:04
Melegláb =? nyugtalanláb szindróma, 17. században diagnosztizálták, nem gyógyítható. Kizárólag éjjel zavarja az embert, engem sok éve. Sokféle lábtornám, magn. tabletta, semmi. Egy hete uszodába -1200 m - rövid díszlépésben, ami annyi, hogy lefeszített lábfejemet csapom a járdához... és tünetmentes. Orvostól tanultam.
2022. január 24., hétfő
05:23
Sírnivaló és gyönyörű "Utolsó tánc"...Gyimesközéplok, Setétpataki féloláhos gyimesi csángó táncdialektus...
Blága Károly, Kicsi Kóta 1931-2022
12:49
-- Kedves Ágota, úgy látszik mindig hét végén...,
gyógyszerek, kérném Katának fölírni:
A.: 4 nap múlva elfogy, B. egy hét múlva…
C. csak febr.11-én. (napra kiszámolom)
Hát így… Szép hétvégét! Talán Katát sikerül – vasárnap – egy nagyobbat megsétáltatni. Tegnap este voltunk a Várban, kezd erőre kapni. d.
-- Kedves Dezső!
Minden a felhőben! Remélem, sikerült tegnap a nagyobb séta!
Szép napot!
Ágota
-- Nem volt lelkierőm vas. délben – napsütés – sétára invitálni őt. És ő vitt ki engem…! d.
-- Ettől a hírtől már az én napom is szebb, hurrá! :) Á.
13:52
14:30
Kedves Apó!
Jégtüskéssé dermesztett és szúrt szíven a A/2022/01. Neve sincs Műterem.
Ahogyan a tehetetlenség kínlódik remegve és a bibliai szörny prédavadász szemhéj alól halálbiztos nyugodtan néz az áldozatra.
L.
2022. január 25., kedd
03:07
HIÁBA TUDOM
Mi is történik most itten. Eddig a parton éltem.
Imbolygó hajón a valahova, imbolyogva kajüt és fedélzet között,
kapaszkodva ebbe-abba, amit éppen elérek.
És hiába, hogy tudok mindent, amit tudni kell.
09:49
Himalája vidék
2022. január 26., szerda
05:23
A Lánchídnál a Duna-parton megtaláltuk, ép állapotban, aminek nekidőlve 1968. jan. 20-án (megünnepeljük) először csókolóztunk. F/2022/011
08:38
Géprongy. 62 év után eszembe jutott ez a szó. Bálázva hozták. Nyomdaipari Kísérleti Üzem, Lovász elvtárs igazgató. Érettségi után TMK / Tervszerű Megelőző Karbantartás műhelyben segédmunkás. Megtanítottak fémforgácsot söpörni. Azt se tudtam.
09:53
Kaptam. A Jánossy féle ház a Várban, a Szentháromság téren.
És küldtem.
ez a Jánossy-ház, a köztes helyzet
21:18
Ha belegondolok, hogy harminc éve még a templomból az oltáriszentséget a villamosbérlet tokjában hoztam el. Volt honnan fejlődnöm.
2022. január 27., csütörtök
05:40
Mail Virág Juditnak.
Kedves Judit, most olvasom a Műértőkben a nagy interjúját. Mindig is tudtam, hogy nagykaliberű ember. De hogy ennyire… Szép életút, öröm volt olvasni. Jó lett volna Magával közelebbi ismeretségbe kerülni. Sajnálom, hogy a Maga számára inkább csak egy kellemetlen figura lehettem evvel a nyughatatlanságommal, hogy annyira szeretem képeim sorsát tudni… Mentségemre csak egyetlen példa, ’14 es műcsarnoki kiállításomra Rockenbauernek csak egy gombnyomás-, egyetlen excel táblázatot kellett elküldeni, minden általa kiválasztott képet gond nélkül megtalált. Hozzá szoktam ehhez tenni, hogy de kár-, hogy sajnos mindettől milliméterrel nem vagyok jobb festő…:-))
Hadd gratuláljak életművéhez, szívélyesen:
d.
Erről a kiállításról írok...
09:20
ZELK Hajolj fölém
Gyönyörű. Erzsébethez írta, 3. feleségéhez, amikor már hosszan kórházban. Több verset írt a beteglátogatás misztériumáról.
09:28
Deske, a mindennapi 94. Zsoltárról: én is pont így, hogy a végerészt hosszú időkön át egyáltalán nem mondtam, figyelmeztetésként sem, mert annyira fájt az Isten haragja.
Egy idő után azonban átderengett, hogy Krisztus áldozati halála valóban megváltás, ami felett, mint Isten ajándéka felett tényleg lehet örvendezni minden nap. Aki elébünk siet, lelapítja a hegyeket és föltölti a mélységeket, hogy utat csináljon magához nekünk, szóval ez nem fenyegetés, hanem örömteli biztatás. G.
09:42
Miközben etetem. F/2022/012 Csak a színösszhang miatt kénytelen voltam Photoshoppal egy párnát kivenni alóla.
2022. január 28., péntek
16:01
Új képet kezdtem Műterem vasárnap - A/2022/04
16:10
Néhány éve néztem utoljára, honlapomat a legtöbben Zelk Három nyúl édes verséért keresték...
- Úgy, úgy bizony, mint az urak! -
felelték a három nyulak.-
Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni,
most indulunk rókafogni! -
Valami technikai ok a háttérben, bárki erre volt kíváncsi, elsőként az én oldalamra irányította a Google.
16:23
Kedves Dezső! Az alábbi, egy éve küldött levelemre a M. rádió ma válaszolt! Nincs véletlen, tudjuk…Üdv. S.
Feladó: MR, Info [mailto:info@mariaradio.hu]
Küldve: 2022. január 28. 6:30
Kedves S.!
Tematikus napunk miatti műsorváltozás okából később, 2021. március 6-án került adásba a Váli Dezső festőművésszel készített beszélgetés.
Itt hallgathatja meg és töltheti le az adást:
https://hangtar.mariaradio.hu---helyett: VERSTÁR
21.18
Háttérben én is ott, kétszázan gyűltek össze tiltakozni, elbúcsúztatni a bontás alatt lévő Jánossy-házat a Szentháromság téren. Beszédek, Csomay Zsófi is:
F/2022/016
2022. január 29., szombat
11:08
Ez lesz a nap teljesítménye, hat keret megfestése. Gondolom, én már mindig halálosan fáradt leszek. Viszont nem fáj semmim-, köszönöm mindkettőt. Napi tíz perc díszlépés, lábbajom szünetel. Közben imádkozni. Ahogy Kádár János mondaná: Is. Ja, és megoldva a folyadékbevitel. Kannába másfél liter limonádé. Oympos citromlé, 50 %-os.
13:21
Apró kérdésekben is folyton vitakozom magammal. És fölényesen mindig én győzök.
2022. január 30., vasárnap
09:52
...S vigyázzad lépteid
ha mellettem, velem,
a percek ónosesője zizeg,
megfagy a köveken.
És: kapaszkodni nincs se fal, se ág…
Én be nem csaplak,
a közhely szavát mondom,
ha érteni csak az segít.
Tél van. Korán esteledik.
ZELK: Figyelmeztetlek
10:04
F/2022/014
10:05
Azt mondja rólam.
-- ezek a képek mindig szépek, és csak szépek... menekülés vmi elől, meg a biztosra menés. Mint ahogy az egész életmódod a saját buborékodba való menekülés, amiben néha érzek egy kis kényelmességet, fikarcnyi modorosságot. Bocs. A.
-- Deske, aki írta, igaza van, és lájtosan is fogalmazott, remélem, nem utálja emiatt az őszinteségért. L.
10:23
F/2022/015
2022. január 31., hétfő
10.31
Életem egyik első, emlékezetes tér-idő-időtlenség tanítása. A végtelenről is szól. Zelk A három
nyúl illusztrációja a negyedikes? olvasókönyvemben, 1951. Piros nyuszik fekete erdőben, illusztráció a fejlécben. Azóta nem láttam. Ma megkeresem. Széchényi Könyvtár: zárva. Egyetem Könyvtár: "99%, hogy nincs meg", de létezik egy Pedagógiai Könyvtár, telefonszáma... Hívom, zárva vagyunk, de megpróbálom, hívjon fél óra múlva. Most itt tartok.
11:05
Hogy ezért ne taxizzak ki a Könyves Kálmán körútra, megkeresik, küldik; mailcímem? Fantasztikus. Kezdek dolgozni.
12:55
Ez most, Műtermem ma - A/2022/05, 60x60
13:32
Napi 5-10 kiállításmeghívó. Ezt szívesen elnézegettem, milyen sokat mond egy arc.
A Moha ház meghívja az uzsArt csoport az Absztrakt bűvöletében c. kiáll. megny., XIV. Gizella u 42., 2022.03.6, 15h.
14:29
Tisztelt Váli Úr! Csatolva küldöm az illusztrációt!
Üdvözlettel: Szabó Károly OH-OPKM
Ez a képet 70 éve nem láttam. Úgy emlékeztem fejléc-rajz volt. A színei stimmelnek. Hogy idő és térélmény, az is.
A rajzon monogramm, MG; abból itt kiderül az alkotó. 1907-1992 Ampuis kommuna (Franciaország). A harmincas évek elején országos szabadstílus- és hátúszó bajnok. Mallasz Gittát 2011 júniusában a Nemzetek Igaza címén ismerték el, mert 1944-ben száz zsidó nőt és gyermeket mentett meg Budapesten.
A tankönyvszerzők között anyám neve.
Ki kéne turkászni, mikori a vers, alighanem elég friss, s ez a szerzők érdeme, hogy már itt.
Nem értem, miért tördelték át prózába. A teljes vers.
Az ember milyen egyedül van ilyen nagy örömével.
15:24
Petőfi Irodalmi Múzeum
Tisztelt múzeumi munkatárs!
Honlapon nem találom, talán maguknak egyszerűbb kiturkászni,
szükségem lenne Zelk A három nyúl verse megírásának évére.
Ha netán…
Köszönöm!
Szívélyes üdvözlettel: d.
15:30
-- Deske! Ha gondban vagyok, valami bánt, akkor gyakran rákattintok a virtuális műcsarnoki kiállításodra. Magasztos, felemelő, megnyugtató, elgondolkodtató stb. Köszönet érte. L.
-- ennél nagyobb kitüntetés………… d.
2022.01. napi olvasó 459
Facebook kb. 100
összes levél LEVELEK LE MEUX-BE 1990.5.17. ► weben 2000.6.11. ► |