VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒be / 356
2024. november 1., péntek
09:25
Pár éve már mutattam:
A belgrádi nagykövet...
...az újonnan kinevezett szovjet követ tehát közeledett Belgrád felé. A szerb királyi csendőrség pedig a peronon és a pályaudvar csarnokában gyülekező s dühtől tomboló orosz emigránsokat igyekezett féken tartani, kordonokkal elszigetelni, mert nem titkolták, hogy a kommunista küldöttet meglincselik, felaprítják, széttépik. A vonatot megállítani már nem lehetett. A protokolltisztviselők falfehéren tipródtak, a csendőrök a korbácsaikat és a fegyvereiket szorongatták, a fehér emigránsok százai rázták az öklüket, üvöltöttek.
A vonat befutott. Halturin szalonkocsija a pályaudvar közepén, az első sínpáron állt meg. Percnyi csend. Csak a szerb külügyminisztériumi protokollcsoport tagjainak a lihegése hallatszott, amint át akarják verekedni magukat a tömegen, hogy a diplomáciai illem szerint fogadják a követet. A kocsi ajtaja még csukva. Vasúti alkalmazottak nagynehezen szőnyeget terítettek a lépcső alá. A hivatalos vendégvárók is odaértek, megtépve, télikabátjaik gombjai leszakadozva, cilinderük összelapítva.
Kinyílt a szalonkocsi ajtaja.
a teljes szöveg
09:23
Tagnap kiállításunk megnyitója a Szép utca 3-ban. Kecskeméti Kálmán hatvan év előtti barátommal még nem volt közös tárlatunk.
Létünk második közös fotója, velem szemben üldögél.
F/2024/121
11:554
Délelőtt Farkasrét, villamossal.
Ilyen volt:
Ez lett belőle. Kavicsainkat elhelyeztük. Kata egy gallyacskát is.
Érte már nem kell imádkozni.
F/2024/122
16:13
Az első műterem - A/2024/37 60x60 cm.
2024. november 2., szombat, Halottak Napja
15:04
F/2024/123
15:07
Kép tovább:
Műterem vasárnap reggel - A/2024/32 60x60 cm.
21:10
Csak az a baj, hogy ennek a képnek nincsen semmi értelme.
2024. november 3., vasárnap
06:06
Tegnap esti levélváltásunk.
-- Műterem vasárnap reggel - A/2024/32. Deske bácsi, ez jó kép. Eltalált színek és kompozíció így együtt. Nincs értelme?! A sötétből visszatért egy pillanatra. É.
-- Köszi, …..nem így látom… d.
Addigra már lemostam és újraépítettem a képet.
De jött este még egy levél, kéréssel.
-- Kedves Dezső, "ennek a képnek nincs semmi értelme". Megkérdezhetem, mi van emögött a mondat mögött? Kérem, fejtse ki bővebben!
Köszönettel: J.
-- Kedves J., talán ha több válasszal körülírom, kialakul.
- Befejezett kép volt, de esztétikáján túl számomra nem hordozott - bocs - lelki többlettartalmat.
- Rámeredtem, hogy én nem ezt akartam mondani. Ezt nem akartam mondani. Persze a "mit akartam" megfogalmazhatatlan. Valahogy az égieket, persze.
- Vagy talán egyszerűen: idegen maradt a kép.
- Vagy még egyszerűbben, nem jó kép, csak rendben van, elfogadható; de túl alacsonyan repül.
Így világos / tartalmas kívülálló számára a válaszom?
d.
14:41
Az álomszép verőfényes erdei sétaút a hűvösvölgyi végállomástól lefelé, végig az Ördög-árok túloldalán. Teljes csend, sehol egy lélek. Időnként túlnan egy-egy villamos édes nyikorgása, ahogy a kanyarban. Zelkről mesélgettem, ezúttal keveset.
F/2024/124
2024. november 4., hétfő
05:23
Elsőre lehetetlennek tűnt, nem fér bele a napomba. Hirtelen súlyosan ellenjavallttá vált az én rossz alvásommal az esti denevérpad. Hogy hát akkor mikor. És kompromisszum. Délutáni ébredésem utáni szobabicikli időt megosztom vele. Kétnaponként váltva. Megosztottam korábban a reggeli tornát is a Pranayámával. De hogy ne keverjem, most pirossal jelölve a hétfőn esedékes. Hé--SZE--PÉ, egyszerű.
Ahogy az uszodai kavicsjárás alatt a 63 közbenjártért ima is feleződik: hétfő-Dénes -- Ildikó.
05:54
-- Mert az ablak már nem ablak, az állvány már nem állvány, a szőnyeg már régen nem szőnyeg, csak az kedveli a képeidet, akinek van mersze elindulni VELED, NÉLKÜLED, egy másik világ felé, amit nyitnak a képeid, akármilyen éles is fűrészed..... Z.
-- Nem tudtam, hogy te költő is vagy. Köszönöm. Hogy az ajtórésbe betegyem a lábam: zenélnél nekem tavasszal a kiállításomon? d.
09:26
Tamásbácsi nélküled nem merek belevágni. Fürdőszobába kellene nekünk el. fűtés, 100x190 függ. cm. hely lenne rá a falon. Az egyik klímás ezt tanácsolta, hogy nála ez: hőfokra állítható törülközőszárító. Nekem nem a belekerülési ár számít, hanem az ökonomikus üzemelés. Ezt találtam a neten, hozzá a 300 w-os fűtési egység. 33+36e HUF. Mit szólsz hozzá?
https://www.kazanwebshop.hu/spd/KDO226001400/CONCEPT-ives-torolkozoszarito-radiator-600-x-1400-mm?gad_source=1&gclid=Cj0KCQiA_qG5BhDTARIsAA0UHSKoS_44m28G8XFXEm9PhjedPWLKbtKpI64sJTdLnEI7uCddlSkoAT4aAp2BEALw_wcB
vagy pld. ez?
10:20
Kedves Orsi, Katánál aktuális lenne a negyedéves tubuscsere. Kérem ütemezzen be minket, várjuk! d.
10:22
Kedves Doktornő, kérem fölírni Katának Nutrision EMF tápszer 45 liter/hó, két hónapra! Köszönöm!. d.
11:41
Ügyintézős nap. Váli utcába, 50 farostlemez rendel. Hosszú élet / utódaimra is marad. Hazafelé a hátsó utcában egy átszámozott parkolóórát keres. Számát vendégeink kérdezik olykor. 0201.
Fodrászüzlet ablakán benéztem, de Kata nem volt ott. Akkor elalhatott.
13:46
Átalakítottam. Minden 21-esnek illene nagyon jónak lenni, emlékezve az 1982/21-re, amit kb. életem első képének tekintek.
Hát, igyekszem.
Félelem műterem - A/2024/21
60x60 cm.
14:01
Kedves Dezső! Katalin részére a Nutrision-ból csak 1 havit tudunk feltenni, november 20-án lejár a szakorvosi javaslata. Szakorvost kéne kérni, írja fel a többit, vagy tegyen fel a felhőbe szakorvosi javaslatot, és akkor újra tudjuk mi is írni.
14:09
Kedves Ágota, nov. 20-án lejár Kata szakorvosi javaslata a havi 45 liter Nutrision EMF-re. Gondolom, ezt egy évre kell, kérem ezt tegye meg. És most egy havit kérném tegyen a felhőbe is! Tegye meg, hogy ír, amikor a felhőben van, akkortól tudom csak a patikával megbeszélni a szállítást. Köszönöm! d.
2024. november 5., kedd
14:33
Péter profin rendezi az anyagát, ennek kapcsán azonnal négy hibát talált a honlapomon.
Egy napi boldog munka volt az óhatatlan szorgalmi feladatokkal.
Most az 5. KIÁLLÍTÁSAIM alatt rettenetesen rendbe téve a
HORN GYŰJTEMÉNY
...négy fejezettel, mert az is lett neki:
FESTMÉNY
GRAFIKA, mert kiderült, az is van
FOTÓ, a 85 zsidótemető most került a rendszerbe
KIÁLLÍTÁSOK
Amúgy a túlnani Nagy Szigeten ma elnökválasztás. Reggel nekem két súlyos dologban kellett egyedül választanom. Muszáj, milyen fűtőtest a fürdőszobába. És talán le kéne cserélni a műtermi egyik légkondit. Mindkettőt megrendeltem. Keserves volt, ilyenkor gyámot tudnék elképzelni magam mellé. Fölé.
17:26
HAJNAL
...Riadt az ég, a hegy fölött
eltévedt felhő béget,
de mint a terelő pulik,
már apró borzas fények
futnak, csaholó hirnöki
uruk, a Nap útjának --
[...]
ZELK
17:37
Deske, ez a Rothko idézet annyira jó; szerintem tudta, hogy születik egy Váli és megfogalmazta helyette neki, hogy hogyan fest :-) P.
ROTHKO
Képeimet drámáknak gondolom, a képen látható formák az előadók. A szükség hívja őket életre, hogy színészek legyenek, akik képesek szégyenkezés nélkül drámaian mozogni és zavarbaesés nélkül, és a gesztusaik szégyenérzet nélküliek.
Sem a cselekményt, sem a szereplőket nem lehet előre megjósolni vagy leírni. Váratlanul indulnak kalandra egy ismeretlen térben. A befejezés pillanatában, a villámgyors felismerés, hogy a tervezettnek megfelel a számuk és a funkciójuk. A kezdetben az elmében létező ötletek és tervek egyszerűen csak az ajtót jelentették, amelyen keresztül az ember elhagyja a világot, amelyben felmerültek.
2024. november 6., szerda
07:36
Mondják, a mai nap, amely megváltoztatja a világot.
Pár mondat, amely megváltoztatta világomat.
Egy anya jött egyszer hozzám és kérte, hogy imádkozzunk a lányáért, aki ''menő'' táncosnője volt az egyik éjszakai mulatónak. (Go-go táncos, csaknem meztelen.)
Azt mondtam neki, hogy nagyon szívesen imádkozom a lányáért és HÁLÁT AKAROK ADNI AZÉRT, HOGY ILYEN HELYZETBEN van. Rémülten nézett rám. - ''Csak nem gondolja, hogy Isten hálaadást vár tőlem?! Megköszönjem neki azt, hogy a lányom itt tart? - Hogy kigúnyol mindent, ami szent, hogy nevet a valláson? Ezt csak az ördögnek köszönhetem és nem az élő Istennek.''
Aztán együtt tanulmányoztuk a Bibliát, meg-megállva azoknál a verseknél, amelyek bizonyítják,
hogy Isten KÉPES MINDEN DOLGOT JAVUNKRA FORDÍTANI, ha mi bízunk benne.
- Ő azt akarja, hogy
MINDENÉRT ADJUNK HÁLÁT, TEKINTET NÉLKÜL ARRA,
hogy az a helyzet mennyire látszik gonosznak vagy rossznak.
"Ha ön el tudja hinni, hogy Isten munkában van, ha áldja Őt, hálát adva mindenért, az felszabadítja az isteni erőket és lehetővé teszi, hogy azok dolgozzanak, hassanak lánya életében."
Együtt imádkoztunk és az anya új békével a szívében ment tovább, ennek fényében látva most már az egész helyzetet.
''Most érzem először, hogy nem kínoz, nem gyötör a lányom állapota'' - mondta ragyogva.
in: Carothers: A dicsőitésben rejlő erő. [2. kiadás: A magasztalásban rejlő erő.]
10:19
Fölbukkant/előkerült az 539. Sugár-kép. Ennyiből már rekonstruálható egy életmű. Az összegyűjtés egy darabbal kezdődött, itt állt az asztalom mellett egy évig. Gyönyörű darab, a pécsi múzeumnak adtam. Csacsi Nemzeti Galéria nem fogadta el.
Csendélet
SU539, olaj, vászon, 60x80 cm. A jobb fölső sarok becsillog, remélem, kapok jobb fotót.
13:57
Trump is győzött, meg én is. Négy képet kijavítottam.
Műterem, holdfény - A/2024/17
Műterem, rácsablak - A/2024/07
Műterem odaát - A/2024/28
2024. november 8., péntek
08:46
Olykor akár napi négy-öt mikrokétségbeesés. Zuhanok. Évtizedek óta. Ok nincsen rá. Néhány perc perc. Például most, műtermi csillárépítés közben. Milyen régen forrasztottam utoljára. A fölvetődő minek. Kísértés vagy ajándék.
08:53
Eszméletlen, micsoda gondolkodása-látása a világ dolgairól. A légen csöppnyi karcolás.
NÉMASÁG
Mint víz szinén a fölcsapó halak,
verdesve szállnának a hold alatt,
de ejti őket már a pillanat
s a megbontott víz dühvel összecsap --
s a légen csöppnyi karcolás marad:
így villannak föl olykor a szavak,
csak röptük látod s már lehullanak.
Nyomukban zúgva fodroz a harag,
majd elsimul. És állsz egymagad --
s ami titok volt, az titok marad.
ZELK
12:04
Megvan a csillár. Csereszabatosra csináltam. Olyannyira, hogy rögtön három fejet vettem. És lehetett forrasztani is, bár anélkül is.
2 db. 50Wattos, 4000 Kelvin. A boltban meg kellett kérdeznem, melyik a földkábel, nem vettem észre, hogy az egyik csíkos.
És elment a délelőtt.
13:38
Életben nem, monitoron rögtön láttam, miért-hol hibás. Majd javítani kell.
Műterem - honfoglalás - A/2024/38
14:03
Jav.
2024. november 9., szombat
10:35
Hegedűs Gyöngyitől.
1. Ez az Életünk 2024/3 számában jelent meg.
___________________________________________________________________________
2.
FÉLELEM MŰTEREM - A/2024/21
Deske, ez a mikrokétségbeesés, zuhanás nagyon ott van azon a képen, ami szerintem zseniális. szerintem az a kép tökéletes megfogalmazása (sic!) ennek. remélem a gyűjtője is rájön.
nem minden látható a láthatatlanból áll elő. van, ami csak a látatlanból. nem azzal van dolgunk. és nem is a markolópályára állítottakkal. aki látszani akar, hamar bujdokolni fog. csak mikor visszavonjuk magunkat ezektől a terektől, akkor kezd súlya lenni dolgainknak. mert a szó dologi valónk. festőművész barátom megfestette a félelem műtermet. helyenként áttetszővé válik a kép. pedig nem az. és mégis. nem zuhan semmi rajta. és mégis. minden szabad esésben van. ahonnan nézem, nem látom. ahonnan látom, nem nézem. mintha nézés, látás, őrváltásnyi időben lennének egymáshoz képest. még nem dőlt el, az ég színezi jobban a tengert, vagy a tenger az eget. ezért a kék gyöngyházfénye. ez nem a szerzett. ez a velünk született félelem. ami éppen ezért nem velünk született. de velünk lényegül át. az istenig, ki nem látja fiától az erdőt. amiben elvesztünk.
Hegedűs Gyöngyi
11:06
A kapu alóli közösből fölhoztam Poszler György Eszmék Eszmények Nosztalgiák -esszékötetét, mert a tartalomjegyzékben Illyés és Ottlik neve is. S csakugyan, Illyés váteszküldetéséről olyan jól ír az Iránytűvel kötete kapcsán, hogy azt is kikészítettem. Abból nekem Szabó Lőrincről írtak fontos volt.
20:55
Tulp doktor anatómiája
De szeretem ezt fotómat Pirikéről
F/2003/17
2024. november 10., vasárnap
09:21.
Az utolsó, ahol áttértem az el. fűtésre. Előbb-utóbb úgyis letiltották volna a gázmelegítőt, vagy béleltessek kéményt.
Csak fölakasztani kellett, és a lábakból három centit lefűrészelni.
09:27
Pár hete csinálom, lehet, nem csak állagmegóvás, netán javul is. Ma már végig futva a Lukácsig. Talán mert baráti utasításra áttértem a lángolt kolbászról a füstölt karajra.
21:17
Az egyházi hozzájárulás, korábbi nevén egyházadó a püspöki kar iránymutatása szerint 1%-a a jövedelemnek. Most a sekrestyében rákérdeztem, ha én kisegítem barátomat autóbajában, avval hogyan legyen. Válasz: az adomány kategória, és nem adózik. Ha a másik végéről kezdtem volna fölgombolyítani, egyszerűbb lett volna az egész. Havonta 15 ezret utalok át. Ha ez egy százalék, akkor ehhez évi 18 millió jövedelem dukálna. Nohiszen. Így hát nincs probléma.
2024. november 11., hétfő
06:02
Pál megrendített 1984-ben, hogy adjatok hálát mindenért (igen, egy háborúért is.) De nem ez a legfontosabb megközelítés, ez a passzív oldal, következmény; ebből [csak :-) ] a belső béke származik.
Hanem, hogy a hívőnek minden javára válik-. Ez mindent átépít.
2024. november 13., szerda
10:12
(Nekem) nagyon szívmelengető kompozíció, ahogy gyógyszerelés előtt - után békésen alszik.
F/2024/125
10:13
Nagyon belebonyolódtam. Senki nem kérte tőlem 2017 szeptemberben, gyűjtsem össze Sugár Gyula szétkallódott életművét. Tegnap micsoda lelőhely, Savaria Galéria honlap, korábbi forgalmazások gyűjteménye. Kinagyítanám az elsőt. Belépés csak regisztráltaknak, havi vagy éves befizetéssel. Befizetek. 54 Sugár-kép. Agresszív és részben buta honlap, keserves, nem lehet sorra, képről-képre dolgozni. Elsőre lementem magamhoz az 54 képet. Akkor egyenként végigkeresni S. honlapján, megvan-e már. És 18 új kép, fantasztikus. Kettő gyanús. Ma kezdem földolgozni, adataikat összeszedni. Még egy - másfél napi (szokásosan feszített) munka lesz vele.
10:30
Tegnap 07-11:30 újabb klímagép-forduló. Rászántam, asztalom fölé az elromlott, ámbár garanciális korú helyébe az US. - oroszoknak gyártott 5 Kw-os, amire biztattak, hogy ez fűtésre tervezve, és ott nem minusz kettő van. Csakugyan, mint egy gőzmozdony fújja a meleget. És este nyolckor leáll. Káromkodnék, vagy kétségbeesnék, ha ilyesmire lenne energiám. És már megrendeltem a műterembe a másodikat. Akkor valami régi szakiktól kapott ötlet. Vekkert beállítom negyedórára. Csönget. Indítom a klímát. Beindul.
Este: másodszor leáll, és bevillant, hiszen ez csak a kötelező időnkénti hideglevegős-programja. A többi gép ezt világító betűkkel ki is jelzi.
14:13
Most Zs. egy főiskolás-kori adatot kérdezett tőlem. Ennek kapcsán diplomamunkám környékének leírása:
...Az ötödév így kezdődött: választhatnak maguknak diplomafeladatot. Játékos ötlettel bejelentettem, hogy én zsinagógát terveznék, ezt egy félmosollyal azonnal hárította (a zsidó) Szrogh tanár úr (éppen a A 67-es zsidó háború)...
2024. november 14., csütörtök
08:39
Hogy ne feledjük ezt a kis remekművet.
NÉMASÁG
Mint víz szinén a fölcsapó halak,
verdesve szállnának a hold alatt,
de ejti őket már a pillanat
s a megbontott víz dühvel összecsap --
s a légen csöppnyi karcolás marad:
így villannak föl olykor a szavak,
csak röptük látod s már lehullanak.
Nyomukban zúgva fodroz a harag,
majd elsimul. És állsz egymagad --
s ami titok volt, az titok marad.
ZELK
08:46
Reggeli ajándék mailben. Nem pontosan ezt láttam az ablakomból 30 évig, de majdnem. Ez egy házzal arrébb készült.
Móricz Zsigmond körtér, főiskolára kerülésemkor, 1962. Az idekanyarodós HÉV-ekről eddig még nem is volt fotóm.
És a kilences végállomás üvegbódéja is állt még. Nem emlékszem, a gellérthegyi szobrot láttam-e. Súlyos.
Mike, kérlek, csinálj egy fotót, ablakodból a látvány, a Gellérthegy érdekelne, ami abból látszik. Köszi. d.
16:54
Mindenféle bukfencek és végre megvan Sugár új, (valójában Excel) opuszjegyzéke. Megnyitást kínál föl, vagy letöltést, amivel viszont egy Sugár-kutató :-)) magának átrendezheti a táblázatot pld. opuszszám, vagy képcím-ABC szerint. Sok tétova után sok ötlet, rengeteget
tanultam mindeközben. Izgalomból kifolyólag délutáni alvás kimaradt.
2024. november 15., péntek
05:41
Ime a nagy zsákmány, Sugár legkülönbözőbb korszakaiból. Mostanában már csak havi egy szok előkerülni. Ez a Savaria Aukciósház archívumából. Párezer forintba került oda egy hónapra belépni.
SU542 | SU543 | SU544 |
SU545 | SU546 | SU547 DUPLUM :-( |
SU548 | SU549 | SU550 |
SU551 | SU552 | SU553 |
SU554 | SU555 | SU556 |
SU557 | SU558 | SU559 |
12:59
Megérkezett Mike fotója. De továbbra is lebeg, láttam-e harminc évig a gellérthegyi szobrot. Ugyanis ez nem a szobámból, hanem a három méterrel errébb, Mami erkélyéről készült.
13:35
-- Deske, olvasom Campbell a mítosz hatalmát.
abban ez: "Csak az az igazán a miénk, amiért hálát tudunk adni." tán erről szokott maga is bizonyságot tenni. Gy.
-- Köszönöm, nekem ez a gondolat új, valószínűleg/lehet, hogy fontos is lesz.
A hálaadás érték. Csak belegondolni jobban, mert ha nem hazudok most magamnak, nem szoktak a birtokviszonyok érdekelni. Ma egy 15-ik Exceltáblázat-átalakításnál siker, hatalmas öröm, automat. ajándéknak tekintettem. Ezt néha szavasítom is, megköszönöm. d.
20:35
Kata délben nagyot főzött Mikinek. Rántott gomba, a mellette a sparherten a másik lábosban sült krumpli. Arra jártomban bele-beleeszegettem, nagyon jó volt. Aztán Mik váratlanul szaladt, valami program. Csak intett, a kajákra nincs ideje, pakolni, vinni. Újabb fordulóimon hát felcsipegettem az egészet, úgy hidegen. Katának bevallom, és magasztalom a gombát.
-- Rendben, hogy megetted. Az karfiol volt.
20:58
Most megint rákérdeztek. Tehát 2006-ban visszamenőleg is minden képcímem emígyen változott meg:
A bohóc
aminek a hátoldalán ez a szám
A/76/2
akkor a kép címe:
A bohóc - A/1976/02
A nagyobb múzeumok már átírták a kartonokat.
2024. november 16., szombat
09:41
De ritka vendég újabban, pedig de szeretem. Reggeli köd.
F/2024/126
18:47
Villás Galéria aukció dec.07. indul: 700eHUF
Csupasz műterem - A/2005/22 60x60 cm.
18:51
Ma alapozás két turnusban, délelőtt -délután. 60x60 cm.
F/2024/217
Sokéves kisérletezés után: 2 kg. Champagne-i kréta + 25 dk. nyúlenyv + 2,5 l. víz + 3,6 d. lakklenolaj
fúrógéppel elegyítve = 17 db. 60x60 lemez.
F/2024/128
20:09
Egy régi történet. Szerdai imaközösségünk, akkor még náluk. Szentségimádás, a végén szokásosan őt is megáldoztattam. Leborult. Kisfia is a szobában.
H/2012/10/76
2024. november 17., vasárnap
13:12
Ma a tegnapi munka után kissé félárbócon, köhögök is. Ez is egy szeretett régi fotó. A jobb fölső sarokban autóból gombolyítható vissza a látvány, járda, a francia-udvar kerítése. A műtermi kiserkélyről csináltam.
Ágyba vissza, 1930-as Zelk-prózával.
Azt nem tudtam, akkortájt zsidó lapba is írt; szépen, zsidó témákat; családjáról is.
Első hó-F/2004/001 Ezt sajnálom, hogy nem került a Fotográfiai Múzeumba.
13:46
Érdekes, hogy volt türelmem kivárni - vagy két év -, míg a bizonytalanból letisztult a viszonyulásom megnövesztett hajamhoz. Akkor le is vágtam.
14:02
2012. október, NEWS.
"Barátnőnk haldoklik. Telefonon búcsúzott, és bediktálta, képeim hova kerülnek. Mondtam, imádkozunk érte, és ha most Isten elé jut, kérem, járjon közbe házasságunkért, illetve Zsófiékért, elsősorban. Megígérte. Jó utat is kívántam.
Közben könnyeztem."
2024. november 18., hétfő
14:23
2007.04. – C.08927
Az emberek mennyi mindennel veszik körül magukat. Esténként televízió, telefonálgatások, társaság, egyik könyv a másik után. Én, ha kalandra vágyom, reggel az utca másik oldalán jövök haza. Ritka élmény, mert a 17 év alatt csak néhányszor. Idegen arcok, idegen boltok. Gyógynövénybolt, sícipőbolt havas hegycsúcs fotóval, órásmester, és ami különösen: egy második antikvárium. Vágyni ugyan nem vágyom semmire, de átfutom a kirakatát, s közben a zsebemben egy szakadt nejlonzacskót moncsolgatok. Felséges. Aztán hazaérve megetetem a lovakat, elrendezem a portát, majd kiülök a kapu elé a kispadra, s köszöngetek az arra elhaladó ösmerősöknek. Eltelik a nap.
14:33
Mail Zsófinak. Szóba került többágú erős tehetsége. Kata térült-fordult, asztalomra tette. Nem emlékeztem rá, talán nem is láttam.
Kiskutyám, nem emlékszel, mikor, milyen alkalomból csináltad ezt a műremeket a Katának? d.
15:21
Szerintem két éve, szülinap. A 79.-re. Majd írok, de dolgozom. Zsófi
15:26
Félbetegen pongyolában régiekben, A. Naplóban lapozgatok. Hetek óta nyitva a pótasztalon, bíztatásul.
2013.01. – C.11757 Mail jött: Elkezdtem nézegetni a napi jelentéseidet a neten magadról. El vagyok képedve. Hogyan? Miért? Kinek? Magadnak vagy másoknak? Bocs, jóéjszakát: Zs.
Válaszom: 1. Hogy apám meghalt, kamaszként gondjaimra okos férfiakat kerestem. Autóstoppal Győrbe egy szerzeteshez. Hogy az izgalomtól ne feledjem válaszait, jegyzeteltem. Hazaérve legépeltem. Tán ekkor szoktam rá élete - met írásban rendezni. 2. Ma is, írva, mindent kétszer élek át. Másodszorra megrágva. És ez visszahat, ren - dez. Nagy kaland naponta az őszinteségig elvergődni. Zárójelben: nagyon élvezem. Elképesztő a magyar nyelv. 3. Napló, mindez közérdekű. Vagy ha mindez nem is, de egy része szórakoztat, és – bocs – segít, tanít. Napi 146-an olvassák. (most 450-. 2018.02.) Megértem ellenérzésedet.
Igyekeznék én ködben eltűnő, titokzatos lenni, de valahogy nem akar sikerülni.
Élvezem olvasni a múltamat.
1973.08. – C.00449 Budapesti Rendőrfőkapitányság, Útlevél Alosztály, tárgy: turistaútlevél-kérelem. Fellebbezés. Jó pap holtig fellebbez (én ugyan festő vagyok), tehát: II. 17195/73. levelükben turistaútlevélkérelmemet elutasították. Merthogy húgom kintmaradt két éve. Teljesen igazuk van, kinnmaradt. De hát én ugyan mit csináljak ez ügyben? Hogy én nem maradok kint, ezt Önök is tudják, ezt nem hozhatom föl érvül. Három éve is visszajöttem, meg bolond is lennék, most lett Buda egyik legszebb műteremlakása az enyém. Meg amúgy is nagyon jó kis ország ez. Írásba adom. (És én itthon leszek jó festő.) Tulajdonképpen feleségem miatt lenne jó ez az egész. (Ő megkapta.) Mindig rágta a fülemet, s tényleg most lenne pénzünk először együtt utazni. Meg kell is rá vigyázni, mindig mindent elveszít. Meg hát – múltkori utamon 110 múzeumot és kiállítást néztem meg (nem tréfálok), s most ezt szeretném kiegészíteni még... Nagyon kérem lehetőség szerinti gyors döntésüket (bármi is legyen), mert feleségem igen utazna, s már munkahelye felé is ezt jelezte. (Megkaptam az útlevelet.)
18:30
Miki fotója, amiből kiderül, hogy szobámból harminc évig épphogy nem láttam a Szabadságszobrot. Mamácskám látta... :-))
20:16j2002.068_files/image
Sugár János megint átküldött ezúttal egy fura képet, a műteremben találta.
SU560! [Tengerpart majommal] 60x80 cm, kb. 1983. Szögletes zárójel = nem eredeti cím.
2024. november 19., kedd
12:05
Kedves László, tovább gondoltam, és letisztult. Könyvéről a véleményemet, hogy unom, vállalom, de rájöttem, ez kizárólag rólam információ, művéről nem. Olyan fokig zárt világban élek, ami alkalmatlanná tesz némely ítéletekre. Nem szégyellem ezt, és nem udvariasságból mondom.
Szívélyes üdvözlettel, jó munkát:
d.
12:06
Hegedűs Gyöngyi: Radnóti megemlékezés Váli képekkel.
https://ujforras.hu/hegedus-gyongyi-abda-atyam-versproza/
14:11
Zsófi a műteremben - F/1977/29
2024. november 20., szerda
16:04.
Nem tudom, ki az a Hagrid, az ilyet szeretjük.
18:22
Délután a havi gyónás, idézem Paolai Ferencet majdnem szó szerint az atyának
Úgy bocsássatok meg egymásnak, hogy később a sérelmet föl ne rójátok.
A sérelemre való visszaemlékezés ugyanis:
jogtalanság
a harag továbbszövése
a bűn megőrzése
rozsdás nyíl
a lélek mérge
az elme férge
az ima megzavarása
az Istenhez intézett kéréstek erejének megsemmisítése
lélekbe szúrt tövis
soha el nem fogyó bűn
és mindennapi halál.
Mondom, evvel most bajban voltam, tudom, nem érzelem kérdése, azt Isten nem kéri számon, kizárólag akarati stb. Atya mondja, evvel én is bajban...
2024. november 22., péntek
05:44
Hete itthon, kissé betegen. Ébredek korán és nyitom az ablakot. Hó, hó, november, kicsit olvad, ettől még szebb. Micsoda béke.
F/2024/130
07:56
Romhányi 1969.
2024. november 23., szombat
13:28
Most nagyon csinálok valamit, nincs időm semmire, találtam egy kész e-könyvemet, hagyaték, Levelek Le Meux-be; 4-8 ezer oldal lehet, 1990-től máig; majd kiderül; az ábrák kódjait kell rendbehozni.
a link már él
13:32
-- Szia Deske, ez majdnem olyan, mint a kapcsolós táblád: J.
-- Édes! Köszi! d.
16:26
Egy elkapott pillanat egy múzeumban 2015. 10., NY.
2024. november 24., vasárnap
14:41
Erőnkből kedvünkből egy vári sétára tellett.
De ami a fő attrakció, ahol hosszan álldogáltunk; Kata öröme, két életélvező kisfiú. Ahogy az apjkat kezelték, gondoltam, nem lányok.
2024. november 25., hétfő
05:23
Tegnapesti szentmisén fotóztam. Kata baromi tehetséges. Ha elvesztős lennék, én például mindig a balkesztyűimet hagynám el.
Ő szimmetrikusan, így nála soha nincs fennakadás.
09:49
Hazafelé a 17-esen, Zelk. Ebből nem érdemes részletet mutatni.
10:28
Egy evangélikus? lelkész 1910 körül. Most olvasom. Ehhez mit szól, Klári? Én igyekszem követni…
Chambers, kemény:
-- Uram, hát ezzel mi lesz? ... Mit tartozik rád? Te kövess engem! Jn. 21, 21-22
Az egyik legszigorúbb leckét azért kapjuk, mert nem akarjuk belátni, hogy nem kell beleavatkoznunk mások életébe. Sok időbe telik, míg rájövünk, hogy veszélyes dolog műkedvelő gondviselést játszani, s hogy ezzel belenyúlunk Istennek mással kapcsolatos tervébe. Látsz valakit szenvedni, és ezt mondod: Nem kell szenvedned! Majd én gondoskodom róla, hogy ne kelljen! - és közben belenyúlsz Isten akaratába, aki megengedte ezt a szenvedést...
-- kedves Deske!
A hivatkozott szöveg indiai ihletésű.
Ott divat nem beleszólni az elesettek sorsába (karmájába).
Krisztus az irgalmas szamaritánus példabeszédét hozza, aki nem megy el részvétlenül felebarátja mellett.
Isten reméli, hogy segítünk a rászorulókon.
Üdv. B.
-- Köszi, úgy élem meg, ez a teljes igazság másik fele. d
2024. november 26., kedd
09:25
Ma hazafelé a villamoson.
TÉLUTÓ
Térdrehulló, vén falakról
vakolat ha mállik,
egünkről a fény is csak úgy
betegmódra hámlik --
[...]
ZELK
11:34
Állandóan lecsukódik a szemem, nem bírom tovább, megyek aludni. A típusfeladatotokon túl délelőtt 3 (három) régi NEWS-levelet hoztam rendbe, tipografizáltam át. Még 250 van hátra.
Egy kétségbeesett boldog ember.
11:53
Följött ez a régi fotóm. Megörültem neki. Életem tán legkedvesebb tárgya volt. 9x12 cm. síknegatívval.
2024. november 27., szerda
11:41
Félig belevakulva, napok óta, 09.30-21h között - kivéve a kötelező feladatokat - ezt csinálom. 24 év LEVELEK LE MEUX-be - jegyzeteimnek a nyomdai változatát (4-7 ezer oldal lesz) hozom annyira rendbe, alkalmas legyen egy tisztességes printre. Az első 15 év van meg idáig, például minden ábrát áthelyezni és átméretezni. Betűméret, margó egységesre. Alighanem fölösleges az egész, de hát ehhez szokva vagyok. Az OSZK-nak gondolom adni, az anyagot alkalmasnak találom erre. Ugyan az egész náluk, elszórtan a C. napló 61 iratdobozában, de hát az így nulla.
Ha megvan, és már tudom az oldalszámot; kezdek érdeklődni, ki vállal ilyet. Mennyiért printtel ki egy A4 színes oldalt 80 gr.-os papírra? És ha ez több ezer?
De főleg: tud-e htm-ből printelni? (Más programba áttéve szétesik a tipográfia.) Kétoldalast tud?
Végül spiráloztatni kell, majd iratdobozokba, beszámozva.
Ez a gyönyörű egy 2005-ös NEWS-ban törölve lett. Sikerült kibányásznom, és a visszaraknom, hogy megtaláltam a TREZOR-ban a kódhibát.
2024. november 28., csütörtök
10:06
Az ügyvéd megállított a lépcsőházban, látja, mit csináltak a kocsijával? Lefotóztam. Ha följelentést tesz, segítek benne.
Ez a valaki pár hónapja EGY csíkot már húzott...
Most a hátsó szélvédőre:
21:32
-- Miki megtanított, estére már tudok PDF fájlt csinálni. Erre most nagy szükség lesz.
--
Ma nyolc új Sugár kép érkezett, mostanra - több óra - a helyükön. Kollázsok - rajzok, és két szép városkép. Tíz percig tragédia, elfelejtettem, hogy kell az opusztáblázatba felugró linket tenni. Ez egy igazi elfelejtés volt.
-- Két hónap előjegyzés után délután Katát szemorvoshoz. Mivel nem tudta mondani, mely számokat tudja még olvasni, tenyérrel kellett mutogatni. Ezen aztán hazáig hülyéskedtünk.
2024. november 29., péntek
11:29
Kávés boltocska asszonykája meséli a napokban, azt mondtam a gyerekeknek (óvodások), hogy elromlott a tévé, érdekes nem is hiányolják olyan nagyon.
Hű, itt baj van.
Ma mondom neki, öt év múlva a fejére nőnek...
Ó már most is... nevet.
Nagyon keveset parancsoljon nekik, azt viszont megkövetelve.
Igen, igen, az kéne...
15:27
Amúgy is túlfáradt, barátom elvisz a mátrai dácsájába három napra. Miki ideköltözik. Nagymonitort viszek a laptophoz.
Ilyenkor előkerül az előszobából az ötvenéves műemlék kartondoboz, APÓ ÚTRA; fogkefe, miegyebek.
Gyógyszertorony útra utántölt.
2024.nov. napi olvasó
478
FB követő 547
összes levél LEVELEK LE MEUX-BE 1990.5.17. ► weben 2000.6.11. ► |