|
|
dátum: 1982.07. fájl: c1129.htm C. 1129 - 1139A
belső használatra!
VD.: műsorelemzés a Tömegkommunikációs Kutatóközpont számára
MŰTEREMBEN - sorozat:
Polgár Ildikó keramikusművész
(adás: 82. július 7. szerda, TV.I., 22.10.- 22.50., ismétlés: szombat 11.55)
riporter: Ránki Júlia
szerkesztő: D. Fehér Zsuzsa
vezető operatőr: Csiszér Ferenc
rendező: B. Farkas Tamás
|
|
A műsorelemzés előtanulmányomra (c1090.htm) épül:
Vizsgálható egy műsor nyolcféle közreműködője, valamint egymáshoz viszonyulásuk
is. Ez még 28 történet. Az operatőr összehangoltsága a rendezővel, stb.
A tanulmány második része 31 vizsgálati szempontot sorol. Ezek ütköztethetőek a
8+28 tétellel.
E vázlat alapján még a következő
tanulmányokat készítettem tv. művészeti műsorokról:
Kátay Mihály, a zománcképek mestere / Műteremben,
TV.I. / 1982 április 16.
Mialkovszky Erzsébet jelmeztervező / Műteremben,
TV.I. / 1982. június 13.
Boldizsár István festőművész / Műteremben /
1982 augusztus 29.
RTV műsor kísérőszövege: A Műcsarnokban látható kiállítás a keramikusművész évtizedes munkásságát foglalja össze. Újabban egyre többet dolgozik porcelánnal, de anyagát nem a hagyományos értelemben használja. A valóságot aprólékos pontossággal követő porceláncsendéletek és a fotótechnika különleges művészegyéniséget sugallnak.
- - - -
Szóval figyeljünk: különleges.
- - - -
A TV Galéria kivételesen jelentkezett a Műcsarnokból, mint ezt D. Fehér Zsuzsa
első mondatában jelentette. Nem figyeltem annyira, hogy most tudnám: azért, mert
feltétlen közvetíteni kellett ezt a kiállítást, mert különleges, vagy valamely
technikai okból csupán. Nyilván fontosabb az átlagosnál. (Mi az átlag?) A
bevezető kommentár aztán előre értékel (nem hagyatkozik a nézőre, az ítéletére,
vagyis:)
40 perc
izgalmas... ígér
sok vitacikk
és egyéb
előzmény
indokolja a bemutatását.
Tehát a kiállítás elüt a szokott bemutatók sorából, mert izgalmasabb (az jó?).
(A művészet legyen izgalmas.)
Valamint a sajtó ellentmondásos értékelése is emeli (?) az anyag érdekességét.
(Tehát, amiről vitatkoznak, az figyelemre méltó művészi teljesítmény, vagy
legalábbis érdekesebb "az átlagosnál".
A művész
40-42 körüli kellemes külsejű asszony, mosolygós. Mint aki nem szokott szerepléshez, akadozó szavú, baráti magánbeszélgetés formájához hasonlóan (hiszen ahhoz van szokva) - ahol természetes a szavak keresése - válaszol. Elakad, vitába bonyolódik önmagával, korrigálja önteltnek ható mondatait. Hisz a munkájában, és ezt a nézővel is elhiteti. Lelkesedik érte. Legkerekebb gondolata és mondata: "A porcelán nagyszerű anyag". Túl, illetve innen a minőségi megítélésen - munkaszeretetből ad leckét. Alighanem evvel az egyetlen momentummal megnyeri a néző bizalmát, jóindulatát. Önkénytelenül befolyásolja előre a művészi produktum megítélését.
Művész - riporter (D. F. Zs.)
A művésznő elsősorban válaszadásra szorítkozik. Készségesen. Ugyanakkor
érezhetően gyökeresen más a gondolkodásmódja és témához közelítés módja.
Számára sok kérdés megválaszolhatatlan, mert
- nem ért
egyet a kérdés föltevésével,
- vagy
mert olyan teljesen más szférában tudna csak válaszolni, amit alkalmatlannak
tart egy nyilvános szereplés alkalmával,
- vagy
mert fél, hogy egy szakmai vitában nem tudná megvédeni szempontjait.
Ha lehetne, a legtöbb művészetére vonatkozó kérdést lesöpörné az asztalról,
s vagy lehetőleg semmit - de még leginkább, ha muszáj -, a kiviteli technikáról
beszélne. Ő más megközelítést, témát nem kezdeményez, végig megmarad a riporter
kijelölte csatornában.
Ilyen módon a szavak szintjén, a szellem szférájában, érezhetően alulmarad a
riporterrel szemben, többször nem tud érdemben válaszolni.
A munkaintenzitására rákérdez a riporter, itt magára talál (megdicsérik,
ugyanis) és szorgalmát női emancipációs hajlamaira vezeti vissza. (A főiskolán
nem bíztak bennünk, lányokban...)
A női nem védelmének van egy szerencsésebb (önállóbb) része is, mikor a másfajta
- női - megközelítéséről beszél a szakmának. A helyben érlelt mondatok
hitelesítik véleményének őszinteségét, s evvel befolyásolnak elfogadására. A
látvány, a látható műgond is ezt sugallja.
Művész - téma - témakör
A művésznőnek a szavak (és gondolatok) szférájában nincs átfogó véleménye, közölnivalója a témakörről. A minőségekről inkább van véleménye, hiszen ez napi munkaeszköze. Ezenkívül itt érezhetően egy szakmai közegbe, közvéleményrendszerbe van ágyazva - ezekre a viszonyítás-alapokra nyugodtan támaszkodhat. A néző is rögtön érzi a jelen-, és a történelmi szakmai közeget is, mint hátteret. (Többszöri hivatkozás a szakma történetére, történelmi rangjára. Hivatkozás, hogy a szakma csodálkozott nagy méretein, színezési újításán.)
Művész - egyéb résztvevők
A szerkesztés kompozíciójából adódóan a művésznőnek a meghívott vendégszakértőkkel nincsen a kamera előtt kapcsolata, nem érintkezik velük.
Művész - néző
Kamera előtt szereplési tapasztalatlansága miatt csak a riporterre tud figyelni, küszködik zavarával, s nem kíván közvetlenül a nézőhöz szólni, vagy vele képzelt dialógust folytatni. De mivel van bátorsága ezt bevallani ("legszívesebben elbújnék szobraim mögött"), (erre kellett volna minden további beszélgetést építeni) - néző nem érez kirekesztettséget, hanem ez a tény a spontán szimpátia megteremtésének irányába hat.
Szerkesztő (+riporter)
D. Fehér. Nyitóképben frontálisan, velünk szemben jelenik meg, mintegy teljes
terjedelmében. A művésznővel szemben termeténél, csiszolt hangjánál fogva is
spontán erőfölényben van. Ez az állapot a kérdezés szisztémája miatt rögződik és
mélyül. Érzékelve ezt, megpróbálja a művészt saját vágányra áttenni: "Tiéd a
mikrofon, beszélj A., B., C. témákról". Azonban ez még mindig csak a saját
gondolkodási szisztémáján belül maradó módon más módszer, a
kérdezett számára ez is alkalmatlan megközelítés. Vagy alkalmatlan rá. A
riporter - a művésznő családanya lévén - evvel a területtel is próbálkozik (a
gyerekek, édesapa emléke), itt kiderül, a művésznőnek a nyilvánosság számára
erről is kevés mondanivalója van. Vagy inkább közölnivalója.
Egy előzetes megbeszélésen a dialógusra való képtelenség nyilvánvalóan
kiderülhetett, így (gondolom) a sorozat hagyományos koncepciója, vagy egy
feltételezett (?) nézői elvárás hathatott ilyen kényszerítően (...hogy a
riporter egy válasz nélkül maradt kérdéssel negyedszer is próbálkozzék).
Ezért ebben a műsorban különösen szerencsés volt a két betételem használata. A
műhelyben készült interjú vendégriporterrel készült. (Az RTV újság őt tünteti
föl riporterként.) A betétnek szerencsésen konkrét a tématartománya:
a
műhelyvezetés technikai kérdései (helyproblémák, gyári kapcsolata)
és a
műhelymunka technikai-, kivitelezési kérdései.
Itt ugyan a néző nem mindent értett (a kemence 1140 fokos-) a szakmai
párbeszédből, azonban a szakszerűen, biztosan adott válaszok meggyőzőek voltak.
Az igazi hitelt azonban itt is a szavak nélküli látvány adta: a művésznő
munkabemutatója. Tortakészítéshez hasonló mozdulatai egyben az emancipációs
ügyekre is megfelelő, lényegi, hiteles választ adtak.
Hitelessé vált a "női megközelítési mód".
Riporter - egyéb meghívott résztvevők
A szerkesztő riporter szerencsés ötlettel szólaltatott meg három szakértőt.
Jól körülhatárolt egy-egy témakörben (idolok - csendéletek - karcolt táblák)
kérdezte őket. Megmaradt a téma kitűzője szerepében, nem a dialógus formát
választotta, mintegy maga mellé - fölé - emelve a többi szakértőt.
1./ A Szombathelyi Múzeum művészettörténész (?) igazgatója. A nézőt először
lehengerelte néhány latin szóval, érthetetlen mondattal. Evvel el is távolította
magától, rögtön kezdett antipatikussá válni. Majd, mintegy bocsánatot kérve
(hogy szakmai rangjának prezentálásán már túljutott), szakszerűen és emberien
véleményezett.
2./ Vayer Tamás díszlettervező, nem annyira szakértő (pályatárs) - művész, mint
inkább a volt évfolyamtárs pozíciójából beszélt. Váratlan szempontot vezetett
be: "Akik valaha együtt tanultunk, figyelünk egymásra, a kollega eredményei
minket is erősítenek, bíztatnak." Az igazi kollegialitást érzékeltette,
jelenítette meg, anélkül, hogy értékelésbe bocsátkozott volna.
D. Fehér itt még egyszer próbálkozik: Mit jelentenek ezek a szobrok? A lényegi
válasz: nem tudom. (Belátom, talán lehetetlen ilyen típusú művészetet
verbalizálni. Egyébként is töredékes, csonka megközelítés.)
3./ Somogyi József szobrászművész szinte hivatásos véleményezőnek számít az
információs csatornákon. Szokott rutinnal és szokott szeretettel beszélt,
megengedve magának azt a gesztust, hogy bizonyos vonatkozásban maga fölé emelje
a művésznő munkásságát. (Irigylem a technikáját - /vagy/ bravúros
technikáját...) Ez a lendületes dicséret lényegében elbizonytalanította a nézőt
(éppen ez emelte ki a köztük lévő szakmai-rang; hierarchikus különbséget.)
Ítéletével: "ezek szobrok", a végig levegőben lógó kérdést válaszolta meg (indok
nélkül, kinyilatkoztatva), mintegy szakmai rangja súlyával nyomatékosítva.
Nemcsak ebben a tulajdonképpen nagyon lényegi, mégis inkább a szakmabelek
számára fontos kérdésben foglalt állást, hanem a látott anyag általános
minőségét is hitelesítette. Személye - politikai - társadalmi rangja is.
Téma - témakör
A kitűzött és deklarált szándékot pontosítva a következők voltak témának
tekinthetőek:
1./ A kiállítás három termének anyaga. A mennyiség - a proporciók érzékeltetése,
a fontosabb dolgokra fölhívni a figyelmet.
2./ A látottak értelmezése.
3./ A művész bemutatása, majd dialógus formában való szerepeltetése -
emberközelbe hozása.
4./ A fölmerülő műfaji és elméleti és gyakorlati kérdések fölvetése, esetleg
megválaszolása. Az adott műfajról vázlatos áttekintés.
Töredékesen sikerült részben a műtárgyak jellege miatt, részben az elméleti
kérdés olyan komplikált, hogy ilyen típusú műsorban igen nehéz a
fölgombolyítása.
Operatőr
Nem mindig sikerült az éppen elhangzó beszédtémát képpel illusztrálni, nem volt
megfelelő összhang a riporterrel. Így többször kapkodott, késett. (Egy kisbabát
ábrázoló szitanyomat esetében már értelmezhetetlenül gyorsan követték egymást a
képek.) Evvel a művet mintegy illusztrációvá degradálta, mely egy beszélgetést
díszít. Általánosságban a műtárgyak bemutatás komolytalan, túl gyors volt.
Kivétel az "idolok", melyek jól fényképezhetőek, ott a kamera békésen legelt,
esztétizált... A kiállításról nem adott áttekintést, sem mennyiségi-, sem belső
arányok kérdésében. A kiállításrendezői munka minimálisan sem érződött a
látványban (műcsoportok, egységek).
A tárgyak méretét legtöbbször nem tudtuk meg. Evvel (is) öntudatlanul a műtárgy
anyagi, materiális oldala (szerepe) szorult háttérbe, előtérbe került a "mit
jelent" oldala.
Két napja láttam az adást, és nem tudom eldönteni, jól emlékszem-e, hogy
viszonylag nagyon kevés műtárgyat láttam, vagyishogy csak az egyik "idol"
típusra (nem egyre) emlékszem tisztán. De hogy én mire emlékszem két nap után,
az egészen pontosan a kameramunka következménye. Hogy hány műtárgyat mutat be
részletesen, mennyire érzékletesen "járja körül". Arra emlékszem leginkább
(képre), ahogyan a művésznő az agyagot trancsírozza, az "itt és most" egyedi
élménye ott vált a legerősebbé.
A nézők számára témák jól proporcionáltan, ritmusosan voltak adagolva. Ahol nem
láthatott bele a probléma lényegébe (ami nem baj), ott is el tudta saját
koordinátái között helyezni az elhangzottakat. Zavaróan hatott és lényegében a
kiállítás hitelét rontotta a betétfilm eltérő kameratechnikája, egészen más
megvilágítási rendszere, más ritmusa. (gyorsabb, életszerűbb volt) - még a
riporter is más volt. (A művészet meghal a múzeum falai közé kerülve - ezt
sugallja a kontraszt.)
És még egy: (megint csak) műtárgyak szellemi rangját rontotta, hiszen a
technikai oldalról való megközelítés annyival élvezetesebb volt.
A műsornak nem volt íve, de mondanivalóját körüljárta. Mellérendelt (váratlanul
egymást követő) egységek sorozata volt. Előre jelzetten építkezett mód inkább
képviselte volna a "megbízható művészi minőséget".
Bár lehetséges, hogy az a kusza és zavart kép is, ami az adásból (bennem)
emlékként megmaradt, bizonyos fokig szintén a továbbgondolást szolgálja.
(1500 ft.)
