VÁLINEWS; 201. levél J.-nek, Le Meux-be / 2011. december

--- 2011. december 1., csütörtök ---

02:09 Tanulmányában egy festményről barátom különös dolgokat is állított. Véleményemet kérte. Először tulajdonképpen hanyatt estem az olvasottaktól, de aztán:

Kedves K., jobban belegondolva, minden rendben. Hiszen a dolog lényege, hogy egy mű úgy működik, hogy titkosan, csöndben mindenkinek mást-, személyeset mond. Amiről az alkotónak épp ezért fogalma sem lehet. Mert hiába igaz, amit Arany mondott, tévedés rá hivatkozni, hogy gondolta a fene. Jedem was seine / Mindenkinek azt, amire alkalmas. Csakugyan, ugyanis csak azt hallja meg ki-ki egy műből, ami világmezőt ismer, aminek a befogadására van füle, netán amire már érett.
És teljeskörű jogunk egy művet magunkban továbbépíteni, belső szükségleteink szerint. Hány rég nem látott filmet, könyvet, képet írtam én át fejben, ösztönösen, észre nem véve, az elmúlt évtizedek során. d.

Adatarchíválás minden hónap végén. Most technológiaváltás, két külső winchester a DVD-k helyett. Tartósabb, állítólag. Igen ám, de az eddigi lemezeket hogy lehet megsemmisíteni. Ha töröm, szétrobban - macerás, pláne így, hajnalban. Összekarcolni - húsz lemez -, sok munka, fárasztó. Viszont, ha laposfogóval gázláng fölé. És még csak nem is büdös. Legalábbis nem éreztem.

--- 2011. december 2., péntek ---

Tehát négy szakműveltésű embertől kaptam választ, lehetett-e Krisztus urunk náthás - vagyis beteg. Igen, hiszen fölvette embervoltunkat, a bűnt kivéve. A professzorasszony hozzátette, sőt, tetanusza biztosan volt. Kimutatta egy Z (...?) nevű tudós, hogy a letartóztatástól a kivégzésig egy hét telt el, s nem egy nap. És a töviskoronától Ő vérmérgezést kaphatott, aminek így volt ideje kifejlődni. Erre utal még, hogy szokatlanul hamar halt meg a kereszten.

A mai Népszab. cikke a Kerényi féle húsz megrendelt propagandafestmény ellenkiállítása kapcsán. Hogy ezt milyen közérdeklődés kíséri:

Reméljük, Kerényi Imre legközelebb balettelőadást rendel az alkotmányozásról. A kortárs magyar táncművészet sem dúskál ugyanis sem pénzben, sem érdeklődésben.


Hökkenve tapasztalom, a Prima Primisszima díjamat jóval nagyobb társadalmi érdeklődés kíséri, mint bármely kiállításomat. A teljes Lukács-uszoda, mailek, telefonok. Ja, persze. Itt pénzről van szó, nem festményről. Bocs.

 

Gábor a (gyakorlatilag) általa fölfedezett Vasárnapi Újság (1854-kb.1921) hetilapot honlapján most egy ötödik fejezetben dolgozza fel és ismerteti meg a Hálás Utókorral. Én is hozzájárulok:

Gábor, a következőkkel kellene még foglalkozni:
- a lapnak milyen kapcsolata volt külfölddel. Ezek milyen műfajokban, mennyire up to date. Mely ország mely témakörei.
- hogyan kapcsolja bele a nőket az olvasásba, mikről ír nekik. Van e külön rovatuk. A javított fejlécváltozásból kiderül, ez tudatos terv volt.
- mi van a fiatal, netán gyerek-olvasókkal. Tényleg ebben volt a Pósa bácsi meséi? Ha igen, zseniális.
- Kata azt mondja, a falusi éves naptár –hogy is hivják - kalendárium szerepét IS betöltötte, amit az egész család olvasott, hagyományosan. A
A te olvasóid, mivel áttekintésük nincs, és nem is lesz, csak a te véleményedre támaszkodhatnak majd
Most lesz időm a cikkedet a honlapodra föltenni. Kettőkor keltem.
d.

 

Deske, eddig ezt találtam, a nőknek ilyen cikkek, legalábbis a hirdetés rovatban:

1906. 5. Hogy ESZMÉNYI KEBELT érhessen el, használja ön is Pilules orientales-t, mely rövid idő alatt a kiálló nyakas vállcsontokat eltünteti, a kebelt fejleszti, erősíti és ismét helyreállítják, a deréknak pedig állandóan kecses embonpoint adnak, anélkül, hogy a derekat megnagyobbítanák. Az egészséget mindenkor előmozdítják és legérzékenyebb véralkat mellett is bevehetik, fiatal leányok által, épp úgy, mint hölgyek által, a kiknek keble a szilárdságot elvesztette, vagy azt soha sem bírta. Körülbelül kéthavi könnyű kezelés. Egy doboz ára utasítással Kor.  6,45; bérmentve, utánvéttel Kor 6.75.
G.


- - - -


Deske, szerintem Krisztus nem lehetett náthás, hiszen ő olyan testet vett magára, amelyet az eredeti bűn következményei nem terheltek. Márpedig a betegség az eredeti bűn következménye. A halál viszont nem. Szűzmária is meghalt, pedig nem követett el bűnt. Jézus is meghalt volna később, természetes halállal.
Isten ugyanis az embert nem erre a földre teremtette, hanem arra, hogy saját életében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek életében részesítse. Ezt pedig egyből nem lehet megadni. (Istent nem lehet teremteni.) Ezért teremtette a földi életet. Hogy eljuttassa a szabad - tehát a jó és a rossz között választani tudó - teremtményt arra a szabadságra, ami Istené: arra, hogy mindig a jót akarja választani.
Szia! S.


Szüts, akivel én 30 évig szoros közösségben, átküldte kisnagylánya honlapját. Belsőépítész lesz belőle, tán azért is, annyi gyönyörűt meséltem éveken át apjának eredeti szakmámról meg az Iparművészeti Főiskoláról. Ez átszivároghatott. Lássatok csudát: noraszuts.com A text magyarul már nincsen is.


Műteremtornyom süvege új cseret kap. Mondtam nekik, a régit mind nem kell lehordani, két réteget terítsenek a födémre, hőszigetelésnek, poroszsüveg (500 kilót bír). Fölötte nádpalló terítés habarccsal fedve, azt még én kértem harminc éve. De a statikus nem engedi. Nem ért hozzá, vagy félős.

21:55 Prima Primissima gála, díjátvétel a MŰPÁ-ban. Kapacitálva voltam, hogy kölcsönöltöny, de nem láttam okát álruhának. Viszont van egy egészen fehér ingem, bár fölül begombolhatatlan, nejlon alatt tartom, évente ha kétszer kell. + Az esküvői nyakkendő, fonott bőr cserkészgyűrűvel. Az anyácskámé volt. Alulra még egy pizsamanadrág, nem fogok fázni. Az ünnepséget jelenlétével megtisztelte a miniszterelnök úr is. Ezért svájci bicskám igen udvariasan szúró-vágó eszköznek minősült, vissza vele a parkolóba. Úgyhogy nem volt mit moncsolgatnom, pedig azért tartom. Az alternatív csavarmenetes rézcső-darabkát kellett volna hozni. Rettenetesen kiöltözött hölgyek, és még annál is jobban. Némelyik ennek ellenére gyönyörű. Nagyszámú csokornyakkendő. Az első sorra szólt a jegyünk, gondos rendezés, üléstámlán kinagyított fotóm.
Műsor. Hogy hosszabb legyen a dolog, mindenféle szavalat, ének, meg páros balettmozdulatok. Aki hangot adott ki, rózsaszín leukoplaszttal füle elé ragasztott mikrofon. Érdekes pillanat, hogy megszólalt a mobilom. Kiszaladtam az előtérbe, fontos ügyben hívtak vissza, de nem Szentendréről, hanem Egyiptomból. Úgyhogy mégsem fontos. A díjazottak legtöbbje - bemondták - kitüntetésekkel elhalmozott, tényleg fontos ember. Hogy kerültem én ezek közé. Szűkös életrajzomat alig tudták a többiekéhez föltupírozni. A nagy pénzt nem én, hanem hármunk közül - jogosan - Kaján kapta. Föltámogatták a pódiumra. Az én Prima-díjam 10 ezer eurós csekk, szerencsémre most nagyon rosszul áll a forint. Pedig azonnal vettem volna vőmnek egy autót. Az uszodában elvárják, hogy pezsgővel-, így csak málnaszörppel tudom feltölteni a medencét.
Kata is kivette ridiküljéből különdíját: apró befőttesüveg, tele (kimagozott) aszaltszilvával. Ingyenbüfé, fogyókúrán - még egy kiló -, úgyhogy nem ettem mindezt: 1./... 2./... 3./..., pedig. Kata egy kehely somlói galuskát. Is. Igaz, ő lelkiismeretesen végigizgulta az estét. És most majd jönnek újra a munkás hétköznapok. Amikor is öt zöld mikrokord ingem egyikét lehet hordani. Legalábbis én zöldnek látom. Milyen lehet, még zöldebb? Arra nem színvak, hanem - így hívák - színgyenge vagyok.
Az est folyamán készült fotóm mind életlen, épp mint Capáé, a D-Dayen.

Közben el-elgondolkoztam, igaz-e ez, vagy Photoshop, és beugrottam. Mellette szól, hogy álla rózsaszínje nem egyforma mintázatú. Viszont a lánc szögállása...?!


--- 2011. december 3., szombat ---

A Prima Primissima díj kitüntetettjei 2011. A fődíjasok félkövérek.

Magyar irodalom
Bereményi Géza író, dalszövegíró, filmrendező
Csukás István író, költő
Szakonyi Károly író, drámaíró

Magyar színház- és filmművészet
Béres Ilona színművész
Jordán Tamás színművész, rendező
Tordy Géza színművész, rendező

Magyar képzőművészet

Jovánovics György szobrászművész,
Kaján Kalász Tibor grafikus, karikaturista
Váli Dezső festőművész

Magyar tudomány
Buda Béla orvos, pszichológus
Hangody László egyetemi tanár, ortopéd sebész
Kroó Norbert akadémikus, fizikus, kutatóprofesszor

Magyar oktatás és közművelődés
Csermely Péter biokémikus
Szőnyi Erzsébet zeneszerző, zenepedagógus, karnagy
Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola

Magyar építészet és építőművészet
Fekete György belsőépítész,
Turányi Gábor építész, egyetemi tanár
Vadász György építész

A magyar sajtó
Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió szerkesztő-riportere,
Kepes András újságíró, a BKF dékánja
Vadas Zsuzsa újságíró

Magyar népművészet és közművelődés
Borbély Jolán néprajzkutató
a Honvéd Együttes
Mága Zoltán hegedűművész - közönségdíj

Magyar zeneművészet
Bogányi Gergely zongoraművész
Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója
Takács Klára operaénekesnő

Magyar sport
Aranycsapat Alapítvány,
Kiss László úszó szakedző
Székely Éva úszó

A Prima Primissima Díj jelöltjei 10 ezer, nyertesei 50 ezer euró díjazásban részesülnek. + az 50 ezer euróval járó közönségdíj.


17:49 Viszont, ami igazán
fontos. Ma végre, évtizedek óta várom: Ferenczy Károly (1862-1917) gyűjteményes a Nemzeti Galériában. Két és fél óra - hullafáradtan. Nagy ember, nagy festő, szívmeleg.
Lehet, hogy csak én látom bele, minden fontos képe melankólikus. Szomorkás? Egy kicsit. Vagy másképpen: olyan nagyon távolba tekintő. (Ellentétben pld. Nagy Isvánnal.) Kivéve némely mosónő-fejű aktját. Meg azok a bugyuta cikuszos képei, azt nem tudom, minek csinálta. Nem értem.
Megnyugtató, hogy főművei szerencsére általában falon vannak, főleg a Galériában. Nincs is olyan sok belőlük.
Sárgás-zöldes alkonyati fényei eltéveszthetetlen személyi jegyek.
Az anyagot szerencsésen témakörökre osztották: önarckép, korai zsáner, Nagybánya: táj és ember, portrék, műteremi témák, bibliai, a Ferenczy-család.
Jó, hogy a falak most színesek. A világítás sok helyen foltos, becsillog.
Tőlem itt csak néhány fotó. Jó lenne megvenni, van igazi, nagy-nagy katalógus, 6900-ért, sőt kiadták a levelezését, 4200 talán, az is-

01 02 03 04 05 06

01 Köd volt a Várban, még délben is. F/2011/297
02 Ezta kis embert szülei odarakták a terem közepébe, egy párnára. Ott is maradt egy darabig.
03 A portrék közül egyik legjobb.
04 Kipróbálta, tud-e németalföldi módra. Tud.
05 Egyetlen remekmű, amit nem láttam még, soha. Illetve annak részlete.
06 Egy a legcsöndesebb képei közül. Metafizikus, Sisley-i szinten.

Mint mindig, fölmerül a kérdés, érdemes-e a nagyérdeműnek a sok másod-harmadvonalbeli munkát is megmutatni. De hát ez elkerülhetetlen.
Furcsálltam, hogy egy (közben itt egy telefon; elfelejtettem.) Ja, tudom. Hogy ugyanazt háromszor is megfesti. Különös. Megpróbálom én is, műterem.


Deske, a háromfejű kutya: A két szélső egymás tükrei, szájfolt, szemállás. A középsőhöz tartozhat a test. Nézve az orrpigmentet, egy sebhelyet, és a száj felső pigment foltjait, azonos. A nyakuk meg össze van maszatolva :) Zsófi

 

Erre a kis családias (szinte) magánünnepségre minden évben elmegyek. Zelkné, Erzsébet asszony, az özvegy alapította, szerény keretek között. A Vas-lakásban ilyenkor húsz-harminc öreg emberek mosolyognak, bólogatnak egymásra. Meghitt óra. Idén Varga Mátyás OSB-t köszöntjük.
A ház tán a második a rakparton az Erzsébet híd után, észak felé. Elképesztő kilátással a Dunára. Vas István munkaszobája, íróasztali nippjeivel. A falakon Szántó Piroska képek, izé. Viszont mindig egy Kézdy-szavalat és pogácsa. Erzsébet eddig még mindig talált kortársat -kifogyóban -, aki még találkozott vele (tehát tud néhány anekdotát is). Engem is fölkért volna, de hát én csak szeretem Zelket. Bár igaz, nagyon jól ismerem is, csakugyan. Sokat beszélgetünk.

És egy ilyen mondat egy olvasómtól, mailben. Persze, jól esik, naná: <<Kedves Váli Dezső! Hálisten magának arról halovány fogalma sincsen, mi mindent kaptam, kapok és titokban remélem, hogy kapok majd még magától.>>

Te jó ég, ma eddig 247-en néztek belém. Ha rekordhajhászó lennék.
Az vagyok.


--- 2011. december 4., vasárnap ---

Deske, nem stimmel, hogy a halál nem a bűn következménye, a Római levél erről szól, a bűn zsoldja a halál. (Róm 6, 23) És Krisztus urunk mindent magára vett, a bűnt kivéve, tehát a betegséget, a halált is. T.

 

Délelőtt újra a Ferenczy-kiállításon, nehezen sikerült, ámbár tárgyatlan, de kellő dühöt indukálnom a könyvek megvásárlásához, ami ilyen összegnél nálam elengedhetetlen. Ágy melletti könyvállványom hátsó deréktáji tartólécét hosszabbra kellett cserélnem. Új helyzet, új méret.

Mutatok, amit lehet, illetve, amit én is nagyon... Novemberben olvasóim 34%-a külhoni, ők aligha jutnak másképpen hozzá-
(fájlt néztek: Hollandia 630, Indonézia 136, Svédo. 129, Brazília 65, Mexikó 39, Hongkong 11, és persze Le Meux, stb.)
A József-képnek ez csak részlete.
Keresem a fogalmakat. Mintha minden, amit fest, a túlvilágról nézne ránk, nála minden az égben zajlik. Nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken -
Ahogy a sárgás fényeit ütköztetni szereti a fehérbe játszóval. Én húsz év alatt egy tubus sárgát.
Kegyes hozzánk a sors, mi megnézhetjük eredetiben. A beléptidíj 2400 HUF. Nekem csak a fele.

 

 

Most nem igazán aktuális ide, de a Várból hazafelé Járda - F/2011/300 

 

--- 2011. december 5., hétfő ---

05:42 Eddig csak papagájoltam a véleményeket, de most egy igazi teológus, most már tudom, hol van a kutya eltemetve:

Deske, azt kérdezted: lehetett-e a Mi Urunk Jézus Krisztus náthás? Azt feleltem: lehetett.

Betegségeinket ő hordozta (Mt. 7.18. vö. a Szenvedő Szolga éneke Izajásnál).
Megjelent köztünk a bűnös testhez hasonló alakban. (Róm 8.3)

Én komolyan veszem, hogy MINDENBEN hasonló lett. A betegségben is - mert a beteg világba született, amit a bűn tett beteggé. Azért vagyok/lehetek beteg, mert a betegség jelen van a világban a bűn által - nem biztos, hogy az én személyes bűnöm tesz beteggé. És az én személyes bűnöm okozhatja másik, ártatlan ember betegségét is. 
A bűntől teljesen mentes is osztozhatott ebben. A betegség nem a bűnösség jele - ezt már Jób könyvéből is tudjuk, de Jézus is egyértelműen állítja a vakonszületett példáján.
Jézus valószínűleg egészséges ember volt - ma már orvosi evidencia, hogy a élő Istenkapcsolattal teli vallásgyakorlás egészségvédő hatású. De ettől még lehet náthás, kaphat vírusos gyomorrontást, stb.


A halál szó is sokrétű a Bibliában. "Amely napon eszel róla, meghalsz…" ettek, és biológiai értelemben nem haltak meg. Meghalt viszont istengyermekségük, eredeti épségük, Isten-kapcsolatuk. Jézus szóhasználatában a halál=végleges elszakadás az Atyától. Ezért mondja, hogy "nem halt meg [a lány], csak alszik". Ezért mondja, hogy "barátunk, Lázár, elaludt." Testi halál lett volna a bűnbeesés nélkül is, csak nem abban a formában, ahogy mi átéljük. Ilyen értelemben jött a bűn által a halál. 

Azt kérdezted: lehetett-e a Mi Urunk Jézus Krisztus náthás?
Azt feleltem: lehetett
Ha azt kérdezed: volt-e Jézus náthás?
Azt felelem: nem tudom.

L.

 

Gyász, a napokban meghalt Imre; váratlan hír. Tőlem öt méterre vetkőzött. A klubban értelemszerűen ritka a munkásember, ő nyugdíjas szerszámlakatos volt. Sávokban komoly tájékozottsággal, szaktudással, és amúgy csillogó értelemmel. Olykor összemosolyogtunk, amikor történész barátunk valami csacsiságot beszélt. Kedveltük egymást.
Nem vettem észre, hogy már három hete hiányzott. Húsz év távlatában ez nem idő.
Gyakran rákérdezetett, Na, Mester, ma hogy teljesített? Megvolt a táv? Számon tartottuk egymást, utóbbi időben lesoványodott, és bicegni kezdett. Tudtuk, éve rákműtétje volt. Erre valami gyógyszert szedett. Az téves információ volt, hogy valaha futballedző volt, de aktív játékos igen. Napi sporteseményekről élénk vitája (másokkal). A női medencében úszott, a 26-fokosban, mint én. A partecédulából megtudtam, fiának doktorátusa van.

Este a
Télvégi műterem - A/11/56 tovább.

--- 2011. december 6., kedd ---

05:12 Húgom húsz évig a salzburgi bencés monostorben élt. Évekig az öregek, betegek ápolása volt a feladata. Hazatelepülésekor mesélt.
Imaóráiban néha furulyázott az Úrnak.
Utasították: öregeket nem nevelünk.
És hogy az apátnő egészséges alkat lévén, nem tudta beleélni magát egy betegeskedő, gyengébb nővér helyzetébe, feladat kiosztáskor.
 

Ezt ne felejtsem, fontos. Evvel sokat küszködöm.
Hogy ne ítéljük meg egymást, hiszen nem látunk bele.
Mindenki titok.

Ugyanis például nem ismerjük döntései hátterében lévő prioritás-rendszerét. Ösztönös fontossági sorrendjét. Amit gyakran ő maga se tud.

És a ma kezdett kép: Búcsúzó műterem - A/11/61. További kísérletek evvel a nyavalyás új alapozóval. Ezúttal 90 centiben. Kivételesen koffeintabletta. Hát. Rengeteg olaj és rengeteg rongy kell hozzá. Egy rongybánya kellene. Bár egyelőre még van, kaptam erre barátnőmtől - figyelmes ajándék - 20 fehér pamutgarbót, ideális. Dumálok itten.
Lepedő is jó lenne.

13:16 Levelezés megy, munka közben is.

Dezső, felnőtt esetében igaza van (t.i.hogy ne ítéljük meg egymást). De fiatal kamasz esetében is? Pont ez a baj, hogy ő maga se ismeri a prioritásai hátterét - és megy a szakadékba, holott ...Öregeket nem nevelünk - több, mint evidencia. És kamaszokat? Válaszoljon, kérem, mert nekem ez fontos! Z.


Erre egy másik közhelyem: a pszihológia, a nevelés nem tudomány, hanem művészet. Egy szabály csak arra az egyetlen emberre érvényes. És azt alkalmanként muszáj megkeresni. Sőt. Holnap már más törvények. Mert ő álmosan ébredt. d


Akkor a nevelés olyan, mint a szerelem. Két ember között érvényes vagy nem, apró relációk vagy dilatációk között. Nem dobódtam fel. Z.


Pontos. És mért ne lenne érvényes. Az ember megteszi, amit megtehet, a többi már, stb. d.

 

Köszönöm! Sajna, engem a többi már... is érdekelne. De ez az én bajom. Z.


Az Isten feladata. d.

- - - - -

18:16 Talán nem marhaság: A nevelés alapja a követési effektus (vö. Konrad Lorenz). Így hát a legszűkebb értelemben a nevelés nem más, mint az utódok jelenlétében modellként való élés, hogy legyen mit követniük.  üdv. E.

 

Gyönyörű, magam is --. kösz. d.

 

- - - - -

 

Deske, nézem a mai képet, és annak ellenére, hogy nem szeretek belelotyogni olyan dolgokba, ami nem rám tartozik, mégis azt érzem, nem érdektelen az alábbi variációkat mutatnom. A lényeg az, hogy valamiért nyomasztott az a nagy rozsdás felület, ami az eredeti festményen bal oldalon van. Nagyon fontosnak érzem azt a kis széket  j.o.-n. Talán így? Csatolom, Photoshoppal készült... Nagy Miklós

 

Köszönöm, nem érdektelen, meggondolom. Szüts mondja, minél nagyobb a kép, annál kevesebb legyen rajta. d.

 

17:11 Igen, Sugár Gyuszi, boldogult mesterem mesélte harminc éve, már én is meséltem. A Belvárosban festett utcaképet, főtéma középen egy hirdetőoszlop. Mindent ahhoz igazított. Viszi a képet beadni, az átvevőnő rákérdez, az az oszlop minek ott rajta. És igaza volt.
Én is mindent ehhez az okkerhez--


18:27 Kedves Váli Dezső! A rozsdás képen a szék: megőrülök érte -- a világ minden érzékenysége és fragilitása (magyar szó nem létezik rá) benne van -- de a négy láb nem roskad -- ez nem Vilt Tibor- szék, kérem  szépen-- De szép az élet....... Üdvözli szrttl. Ő

 

Most festem át, a franc egye meg, a szék marad d.


19:18 Mutatom. Lehet, hogy elcsesztem. Belefér. d.

 

20:12 Deske, igaza volt kommentelő társamnak, az a szék tényleg fragilis. Ami magyarul törékenyen szép. Valahogy ugyanúgy meghatóan, mint egykori régi -általam nagyon kedvelt-mondatában, egy koratéli hajnalon, a járdán leesett első, papírvékony hóban ottmaradt madár lábnyoma, vagy mint Powys Wolf Solentjében : "finom volt, átsuhant, mint a tó vizén a repülő varjak árnyéka" N.M.

 

Deske, a szép szék lehet csapda. P.

 

Ajvé, nekem mondod?! d.

 

--- 2011. december 7., szerda ---

Kép tovább. A tegnap mutatottat lecseréltem a maira. Asszem egyre rosszabb. Vagy talán jobb. Rongyügyben egy kedves ösmerősöm már jelentkezett.

 

Deske, nem bixtos hogy beleszólásom van
a Deske.hu ba, de mindig megüti a lelkem
az "Innét az utolsó napok" cim.
Nekem jobban esne olvasni hogy
"utóbbi napok". Valamiért. Ki tudja
melyik az utolsó nap. Bocs. F.

 

21:25 A képet lemostam. (Kedves E.! A szék maratt.) Aztán majd.
Társadalmi összefogással majd csak kialakul.
Persze ilyen levelező is van:

Kérem, ne fáradjon tovább, leveleit a gépem mostantól automatikusan, kinyitás nélkül törli.
vd.

 

 

--- 2011. december 8., csütörtök, Szeplőtelen Fogantatás ünnepe ---

Még az éjjel, meg most, 04:15, újrafestettem, a szék maradt.

 

 

Ebéd után (rízseshús, módosító tényező) a helyzet így alakult.

--- 2011. december 9., péntek

Tegnap este a Zelk Zoltán díjátadáson, mint minden évben, év vége felé. Most Varga Mátyás OSB. költő kapta, ismét családias ünneplés a budai Vas-lakásban.
Kézdy most nem a Sirályt szavalta, hanem számomra ismeretleneket, és egy édes Weöres-verset is elmondott.
Az álló fotón a díjnyertes, előtte Szüts portréja.

 

 

 

ZELK ZOLTÁN EMLÉKÉRE
Azt mondtad: neked is helyed lesz

annál az asztalnál,
ahol költőink ülnek;
nem a főhelyek valamelyikén,
de nem is a vége-felé.
Immár megérkeztél,
látlak örök helyeden
talán nem is gondolsz ránk,
de vársz mégis
mindannyiunkra,
akikkel együtt csatangoltál.
Mostani öregek,
már 2000-ben
mind veled leszünk;
de nem mind
annál az asztalnál,
ahol Kassák Lajos és József Attila
poharat tölt neked.
  /1981/

Az A/11/61-es ma tovább. Beékelődve lúdtalpbetét valamint fotógéphhez rádiófrekvenciás-kukac (távexponáló) igazíttatás,
karácsonyfa-vásárlás, menza befizetés-ebédfölhozatal
és tartalék úszósapka vásárlások közé.
Mosogatás csak délután. Viszonylag kevés email válasz. Viszont egy váratlan haláleset.

Hogy a képen mire mekkora súly essék, mi akarna fontos lenni.
Elszínteleníteni mindig elegáns, legalábbis általában beválik.
Mikortól lesz ásításos-unalmas.
Vagyis hol a halkság határa. Billegek.
Igen, az az induló hatalmas okker-folt tűrhetetlenül, botrányosan szép volt, már-már gyönyörű.
Ez biztos.
Ma délutánra a helyzet stabilnak tűnt, olyan értelemben, hogy legalább azt tudtam, a kép most biztosan rossz.
Estére megint megfordult. A szél.
Legalábbis a szél.

Reggelente már/még félsötét a Margit utca sarkán. F/2011/306


 

--- 2011. december 10., szombat

05:12 Célfotót kaptam. Az A/11/59 célba érkezett. Rendben van, megállja a helyét.
Egy szakértő barátom hangot adott aggodalmának,
hogy első gondolata az volt, most netán jövedelemkiegészítés okából
újra kezdem ezeket gyártani. Nem jól van ez így.
Újra zsidó temető, ez hitelteleníti a régieket, stb.

Mosolyogtam: nekem mindent szabad. Ugyanis etikus vagyok. Vagy hogy is mondjam ezt bonyolultabban.
És ezt a gyönyörű labdát - Nagy doktor engem célzott fotója - nem lehetett nem lecsapni.
/Újságíróknak szoktam mondani, most református temetőkön gondolkodom.:-))) /


09:54 Micsoda ez a világ
. Vagy tágabban fogalmazva, mi ez az egész. Nem értem, nem értem; mondanám, ezért lettem - ezért választottam stb. Azt mondja Kata, húzzam jobban a szemembe azt a kötött sapkát, úgy jobban áll. Micsoda esztétikai törvények vannak. Pedig biztos igaz, elhiszem neki. Nekik. De mért vagyok szebb, ha a homlokba húzva. És hogy lehet, hogy ez olyan egyezményes, hogy ezért -, micsoda világ.

21:45
Ma harmadszor
Ferenczy fontosabb munkái a Nemzeti Galériában. Este albuma, képei: Október. Ezt a nyugalmat. Te jó ég. Olvasgatni egy nyugágyban. De hát erre alkalmatlan. Mindig valami sürgősebb villanyszerelni való. Miért szántad nyugtalanságra fiamat, Gilgamest, s miért adtál oly szívet neki, mely békéről mit se tud?
Képeim keresik. És olykor.

Legyünk igazságosak. Ezt a néhány sort negyvenszer írtam át. És ez maga a boldogság.

És megvettem a 2012-es uszodabérletet, 265 ezer. Érdekes, a múltkor még ötezer volt.

 

 

--- 2011. december 11., vasárnap

19:26 Kata asztalomra tett egy dobozt, hogy lehet evvel valamit csinálni?, találtam, régi negák. Nagyító, megnéztem, tényleg régiek, 1978, és 87, anyácskám felvételei. Ilyenkor az ember elérzékenyül, gyerekeink annó. Hogy lehet ezt fotólabor nélkül, az rég szemétben. Visszafotózni, ehhez valami eszközt csinálni. Falécet vágni, majd üveget, ami nehezebb ügy. De mi tartsa össze őket. Ja, pillanatszorító. Két üveglap közt a nega. Hátrébb is egy üveg, azon pauszpapír, megszórja a lámpa fényét. Fotóállvány, exponálás.
Végül negatívból pozitívet csinálni korunkban egyetlen gombnyomás: INVERT.
A fényképek pedig: F/78/60, F/78/61, F/87/21, F/87/22

08:42 Szt. Lukács uszoda és gyógyfürdő.
- Kitalálva, sőt kicsiszolva egy újmozdulatsor, szebb, mint az eddigi. Bukóforduló, elrúgás után páros kezű hátúszásba érkezve a felszínre, teljesen kinyújtott karral, és tenyérrel, már jó öt méterre a faltól.
- Mért nézem a lányok domborjait. Hiszen pedig tudom fejből.
- 21 év után megtaláltam a jó úszósapka típust, ami a fülemre is.
- Gábor talált még egy folyóiratot a Vasárnapi Újság mellé, XX. sz eleje, 1909. indul. Vezető költője Sík Sándor, akiről a Nyugatban Karinthy írt egy gyilkos kritikát. Várom, Gábor - 09:35 - át is küldte már:

...Hát: szembe a nappal! - mondja Sík Sándor. Szembe a szikraözönnel, szállani, szökni, sziszegve. Magasságok énekelnek, bércek meredeznek, a nap két pofára röhög a gyönyörűségtől, fény, ragyogás mindenütt; - kutya-teremtette, de szép idő van mindig ezekben a versekben. Nagy, tágas térség: erdő-mező, gilice. Középen a költő és azt a bizonyos tornagyakorlatot végzi, amit úgy hívnak: helyben futás, szembe a nappal, egy-kettő, egy-kettő… Hogy mi a végtelen? Hát azt se tudjátok? A végtelen az egy olyan nagyon messze. Az egy nagyszerű, a végtelen, én mindig végtelent kaptam früstökre, ropogós, pirospozsgás végtelent sok nappal, azért nevetek mindig és mindig kérek végtelent. Én nem szeretem a csúnya, nyafogó fiúkat...
a teljes szöveg

 

17:45 Viszonylag ritkán turkálok kukában, de most. Ott volt egy csomagolópapíron, mellette, egyebek mellett. Életem legszebb cipője, nem szokásom, még ki is pucoltam. Mérete: kissé nagy, részletkérdés. Talpa: vastag. Súlya: van. Hordom. És ebben is lehet futni.

19:38 Drága Deske, ezt nem kellene..., ez a non plusz ultra szinten való hencegésnek tűnik a puritánsággal... kivesszük, kipucoljuk és hordjuk... és a világot értesítjük erről... nem jó... bocsánat, de jobban szeretem magát, semmint ezt szó nélkül hagyjam... É.

19:52 Ez prakszisomban a valahai egyik legcsodálatosabb félreolvasat. Hencegnék? Hülyüléssel indul, jó. Baromira örülök. Ha kettős értelmű, rosszul van megfogalmazva. Ez esetben tekintsük a szöveget töröltnek.

20:10 Kedves Váli Dezső! A cipő gyönyörű-- Szép az anyaga, különleges bőrből készült, a színe is, az a gyönyörű vizsla-szín, és ami a lényeg: szép, ahogy az idő megdolgozta, de tönkre nem tette-- Szép tárgy. Hogy felveszi, hordja--zakson. A Margit-körúton több a turkáló -- egyébként városszerte is -- mint a normális bolt. Onnan túrni nem gusztustalan? De. És még fizetni is kell érte-- Szrttl: L.

20:23 Deske, mézes sült bőr, vastag pamut tűzés, ötlyukú, biztos talp, van öböl a nagyujjnak. Aki a cipő ürügyén piszkálja a magatartásodat, legalább nézné meg előtte EZT A CIPŐT. Adok majd impregnálót. F.

 

--- 2011. december 13., kedd

Tegnap néhány vendégem, művészetem, valamint csipő-, és harapófogóim iránt érdeklődőek. F/2011/312-315. Horn Péter kölyköcskéi.


13:30 Időjárásjelentés. Ma délelőtt honleányaink -- tél van -- prémes bundácskában és csizmában, de mivel napsütés, hát meztelen combokkal, maximum nájlonharisnyában. Tökéletes.

Deske, és arra emlékszik, hogy ötvenöt évvel ezelőtt, télen, ugyancsak nájlonharisnyában, ráadásul kis körömcipőcskékben villogtak télen a honleányi alsó végtagok? U.


69 évre visszamenőleg mindenre. Kivéve a fiúkat. d.

14:40 Szeptember óta gondolkoznak a pesti piaristák, elfogadják-e ajándékba egy keresztút-sorozatomat. Már kértem vissza a mutatópéldányt. Ma újabb levél:

Kedves Tartományfőnök Atya!
Kitaláltam most valamit, úgyhogy tisztelettel visszavonom sürgetésemet, hogy szeretném a Keresztút-próbanyomatokat hamarosan visszakapni.
Igazi szép karácsonyt kívánok, vagy ha úgy adódik, kettőt is!
Szívélyes üdvözlettel:

14:57 Ismeretlen elődöm, alighanem a néhai nagylábú félcipőtulajdonos zseniális találmánya lehetett barna cipőjébe széles-lapos fekete fűzőt tenni. Ötletét követem. Délben ezt hajkurásztam.

A helyzet megváltozott. Minap Kata elém tett-; talált négy filmnegatívot, gyerkőceink anno; öröm, eszközépítés, visszafotózás-digitalizálás, megvan. Hanem tegnap véletlen újabb 174 került elő fiókjaiból. Érdekel a dolog. Elkezdtem.

--- 2011. december 15., csütörtök

Aki elolvasta itt a vasárnap mutatott, Nyugatban megjelent Karinthy-kritikát a Sík Sándor verseskötetéről (1911), annak számára igen tanulságos ez a másik, most találta Gábor. Illetve talált egy harmadikat is, Tóth Árpádé, az kevéssé. De ez, nagyon is. 28 sorban mindent elmond, pontos, kultúrált, tapintatos, szigorú, elhelyezi a tágabb kultúrkörben, utat mutat, minden. Nagyon jó. Gábor valószinűsíti, Schöplin Aladár írhatta.

...A középkori misztikus költészet szólal meg újra, elkésetten ebben a könyvben, vagy csak a hatást keresi a költő az ilyen különös, messziről átvitt, inkább sejtető, mint nyílt értelmű szókkal és szólamokkal? A versek egy magában küszködő és vérző lélek vallomásai, amely az élettől csak képeket kap, nem élményeket...
a teljes szöveg

Hétezer forint volt. De hát az egészségért mindent. Egy hét után elkészült új lúdtalpbetétem. Viszont olyan baromira fáj benne a lábam, hogy azóta lábujjhegyen, utcán is. Rendkívül egészséges. Remélem.

A kompjutertechnikát Kata is majd húsz éve használja. Ha egy mondatban kényszerül kifejezni hozzáállását ehhez a területhez, ez így kőrvonalazódik: utálja a szobájában azokat a sok drótokat.

--- 2011. december 16., péntek

Egy festőnő névlegesen honlapjáról kérdezte véleményemet.

09:21 Kedves Asszonyom, köszönöm a levelét. Nyilvánvaló volt, hogy tulajdonképpen képeiről szeretne véleményt. De ennek summásan nem látom értelmét. Mihez viszonyítsuk. Ön gyengébb festő, mint Munkácsy. Az Ön képei nem fognak múzeumba kerülni. De vannak és lesznek emberek, akiknek evvel örömet okoz.
Ami mondat nem lenne ilyen üres, az egy konkrét kép konkrét értékei és hibái elemzése. De hát azt is minek. Az a fontos, Önnek ez egy megtalált, fölfedezett életeszköz, csinálja, örömét és keservét leli benne, nem?!
d.

 

09:39 Kedves Váli Dezső! A festőnős sztori igaz? vagy csak metafora? mert ha az, nagyon kegyetlennek érzem-- A.

 

09:43 Igaz. A művészetben nincs demokrácia. d.

 

Válasz egy tanácskérésre, hogy MBT cipő, vagy lúdtalpbetét, mert neki is fáj...

Kedves P.! 40  éve betétes, pár éve elhagytam, hogy MBT-cipő. Nyáron nagyon fáradt a lábam, ortopéd orvoshoz. Szerinte az MBT- kizárólag hátgerinc erősítő, karbantartó, semmi köze a lúdtalphoz, (ami nekem van.) Úgyhogy újra betét, lábam azóta OK.; ez amit csináltattam, speciel alighanem hibás. Ennyi a teljes tudományom az ügyben. d.

 

16:48 Forrás Galéria / Fekete György megnyitójából: Az emberiség történetében még soha nem játszott ekkora szerepet a blöff, mint napjainkban... A képzőművészet is bővelkedik divatos celebekben... A semmi feltupírozása mindig akkor esedékes, amikor el kell feledni a valami hiányát...

 

Reggel a parkban. F/2011/316

 

 

 

 

 

 

21:40 Hány öreg festőnél láttam annó, mindig tisztelettudóan mosolyogtam. És most engem is utólért. Mi jöhet még ezután. Kossuth-díj, dédunoka, szeretetotthon, kerekesszék, kegyes halál. Szökröny a műteremben. 2004-ben nem magamnak, mert azt nem lehet, de megszerezni muszáj-, Zsófi lányomnak cseréltem. Műgyűjtő ismerősöm nagyon nem akart megválni tőle. Festményért. - A többiből választhat, ezt nem. - Három festmény. Akkor elernyedt. Zsófinál az évek során - több költözés, stb. - szétesett a teteje. És most. Jelezte, szűkös a helye. Boldogan szállíttattam haza, csak rá kell nézni, ez Klee kép. Délben érkezett, mostanára rendbe is tettem. Ha - valószínű - a műterem nem tűri, hát majd Miki elhagyott szobájába. De egy ideig még gyönyörködöm benne. Bódítóan szép.
Kinek lehet majd elajándékozni. Nem szeretünk gazdagon meghalni.
Eladni?

... a tárgyak jönnek és mennek. Nem fogadom el békéjüket. Nem felejtek el integeti utánuk... írtam 81-es műcsarnoki kiállításom katalógusába.


--- 2011. december 17., szombat

05:47 Barsi Balázs atya OFM. azt tanította a noviciátusban, hogy a szeretetnél is fontosabb a hűség. Nekem elsőre erről az esti hullafáradtan szájzuhanyozás napi hét perce jut eszembe, évtizedek. Másodjára -

[Az égiekhez való hűség hiteltelen a földiekhez való hűség nélkül.]

11:50 Deske, legyen szíves, értelmezze a hűség fogalmát. Ragaszkodás tűzön-vizen keresztül? (Ami lehet önfeladás, önzés,  makacs, feltétlen odaadás (= ld. kutyahűség), fafejűség = ostobaság, nem sorolom tovább). Szóval, mit nevez hűségnek? Vagy azt, hogy "Légy hű önmagadhoz"? (Ne válaszoljon, ha magát a kérdést ostobaságnak tartja.) H.


Bocs, nem azért teszi föl a kérdést, hogy ne kelljen szembenéznie vele? Ki-ki a maga mezején- d.

 

22:09 Kedves Deske, ezzel a hűség dologgal megint keményhéjú diót talált... a szájzuhany kihagyhatatlan használata számomra az önfegyelem példázata, a praktikum mezeje... és vajon aki lélekben szerelmes, de testét nem adja, az hű? a test vágyát legyőzni, valóban a hűség próbája... de nagyobb a léleké... s van, mikor e kettő együtt támad...
aztán az ember öregszik, jó esetben fejlődik, tanul... s amit 20 évesen úgy gondolt, elkötelezettségben, - nem párkapcsolatról beszélek - értékrendszerben, az módosul... kicsit formálódik, mint a bőr ...
nekem ez a hűség
"Legnagyobb cél pedig itt e földi létben: Ember lenni mindég, minden körülményben." Arany János
K.

--- 2011. december 18., vasárnap

04:12 Út felénél tartó hívő ember számára a világ legfájdalmasabb kérdése, miért engedi meg Isten egy ártatlan szenvedését, hiszen Ő meg is menthetné. És hogy miért kell kislányom gyilkosának gondolatban megbocsátani. Még rég meghalt bölcs papbarátom, György atya is belebotlott ebbe. Okos ez a könyv, A VISKÓ, szellemesen végigvezet ezeken. Krimifélével indul, szürreállal folytatja. [Ezeket a nehéz igazságokat szerencsével 84-ben tanultam meg, életem egyik legnagyobb szellemi élménye. Egy methodista lelkész mondja el, kétségbeesett anya keresi föl imáért, lánya sztriptíztáncosnő lett. - Jó, akkor térdeljünk le együtt, és adjunk ezért hálát az Úrnak. Merlin Carothers: A dicsőítésben rejlő erő.]
Trialógus formában előadva, mint az angol tévében a golftanítás, ahol a Bamba Pacák, akinek mindent nagyon el kell magyarázni, különben nem érti. Hogy Isten egy kövér néger nő, aki folyton süteményt süt, ezt talán a Matrix-filmben is láttam, egy vicc is: Láttam Istent. She is Black. A pirosruhás kislány, akit kéjgyilkolnak, Dürrenmatt kisregényben is.
Mi a valódi istenre-hagyatkozás, hogyan a belső béke, a hit Isten cselekedeteire épül - nem a mi érzéseinkre... Jó, okos könyv, tegnap elolvastam, 250 oldal. Megvásárláskor - barátom erősen rábeszélt - ugyan megriadtam a krimi-köntöstől, New York Times ajánlása, eladott 20 millió példány, stb. Estére még az az előzetes reklámszöveg is hitelessé vált, amit egy amerikai középiskolai mészárlásban meghalt fiú lélekben megnyugodott édesapja írt.
Paul Young: A viskó. 2007, film is van? lesz? belőle.

Ez az egyperces kisfilm pedig minden malackodások égi mása. Mégiscsak a teremtés egyik legbölcsebb ötlete volt az Ámulatosan Gyönyörűséges Csajok létrehozása.

 

Médialejátszó betöltése...


Vasárnap délelőtt: Svábhegy. F/2011/319
És a CICATÁR-ba is érkezett új kutyatétel: CICA-65
A VICCTÁR-ba is: MARABU


--- 2011. december 19., hétfő

Kedves deske,
1./ a kereszténység előtt, sumérok, aztékok idején vajon hogyan?
2./ és a holokausztért is hálát adni? L.


1./ Azok mind meghaltak... De tréfán túl, kik-ki a saját ismerete, jószándéka, törvényei mértéke szerint üdvözül, a sumírok is-
2./ (Csak zárójelben, van hívő, aki tiszta lélekkel még ezért is hálát tud adni, vagy mondjuk így, tiszta szívvel tud az égre nézni. De ez egy bonyolultabb dolog-, nem a gonoszságokért, szenvedésekért.) Nem ez a feladat. Aki Miatyánkot imádkozik, tudja, feltételek nélkül mindent meg kell bocsátania. Az ítéletet Istenra hagyni, aki kőrkörösen tájékozott, csakugyan, minden ügyekben. A zárolt dossziéadatokba is belenézett.
És amúgy, a rózsaszín havas padom hogy tetszik? d.


12:16 Ma (is)
befejeztem: Búcsúzó műterem - A/11/61
Továbbra is 90 centis.
Ez a fotózott hetedik változat.
Mintha rendezni tudtam a színesség problémáját.
Is, meg nem is.

Deske, csak kérdezem:
1. a sumérok meg az aztékok egyisten-hívők voltak? (Tényleg nem tudom, utána kellene nézni.) Mert ezek a kérdések - úgy gondolom - csak az egyisten-hitben vetődnek fel.
2. a szabad akarat, amire ítéltettünk: felelős-e Isten azért, amit az ember "szabad akaratából" (= ami esetleg lehet  a legnemtelenebb aljasság) elkövet? Hogy büntet-e érte, ez itt a kérdés. L.

Phű, ez feladvány. Sorra.
1. Nem tudom.
2. Ami baromságot elkövetünk, ezért Isten nem felelős, de sokszor magunk sem. Vannak ártatlanszívű gyilkosok, tudjuk. (Capek novellája a földek összeszántása ügyében gyilkoló parasztemberről.)
Hogy magunk sem, ez lényeges.
Megütött a mondat, pedig hiteles pap, Barsi Balázs OFM. Kiabálva prédikálta: Isten nem büntet! Isten nem büntet!
A pokolra sem küld. Azt magunk választjuk, szabad akaratból. d.
- - -
13:21 Deske, a pad gyönyörű, legalább annyira, mit a pornófilmes nővérke. R.
- - -

13:24 Kedves Váli Dezső! Én sem rajongok a felkiáltójelekért, de ez a kép most: IGEN ! (!!!!!!!!!!) Lélekig érő. Ügyeim elszólítanak-- holnap reggel lehetek csak egyedül a képpel-- remélem, se kukába nem kerül, se más nyomorgatás nem éri-- A szék, az még egyelőre kimondhatatlan-- micsoda finom darab, istenem--- Hangsúlyozom, most nincs időm elmélyedni benne- sajnos-- töltöttkáposztává óhajtanak változni a húsok, savanyúkáposzták-levelek-- Örömörömöröm. Remélem a legjobbakat. SZRTTTL Ő.


13:38 A csodálatos szökröny - fölkínáltam - nem kellett a fiamnak. Az én vérem.
A fene egye meg, el kéne adni, igen. 400 ezerért.


13:43 A képen az eredeti rozsdafolt kicsit vesztett ifjúkori üdeségéből, de még őrzi a valahai szép idők emlékezetét... F.

14:08 Kata közösségében imameghallgatás. A fiúnak - operációra előkészítendő - kétóránként valami gyógyszer kellett. Váratlan helyzetben ez elmaradt, vidék, patika nincs. Letérdelt, imádkozott, majd a gyógyszer helyett sima vízet használt. Azonnal érezte, hogy rendben van, meggyógyult. Az operációt lemondta.

19:17 Hát ezért lábujjhegyen a tegnapi séta. Este vettem észre. Mindkét sarkam fotózása a méretes véres vízhólyagokkal (nem mutatom). Fénykép mellékelve a reggel javításra visszaadott új lúdtalpbetéthez. És hogy csütörtökön 08:30 megyek érte.

20:34 Telefon, 600 ezer leütéssel egy képem a Virág Judit aukción. Megunta a gyűjtője?, A/98/48. Vígasztaltak, hiszen kicsi kép, negyven centis. És a pasas 720-at tett le érte...
Beírva: SZEREPLÉSNAPLÓ, a táblázat 8322. sora.

Mail, meghalt Vilhelm Karcsi (1943. Arad - 2011. Pilisszántó). 74-ben jött át. Mikor fedeztem föl, tán egy T-Art kiállításon. Olyan rohadt ízesen kent föl spaklival egy tündökletes lila foltot. És mi kell több. Életben és halálban.

--- 2011. december 20., kedd

06:12 Krisztus Urunk megtestesülése ünnepére nem szokok kellemes ünnepeket kívánni, se szóban, se írásban. Álljon itt ez a kép, emlékezésül.


Megfigyelni, a kisfiú méretéhez igazítva, egy rongyot kötöttek át a lábának, keresztbe.

08:39 A szokok máris felfüggesztve, de hát a körülmények. Sok éve futok el mellettük hajnalban, kezdetben mosolyogtak is, hogy én nagykabátban, tarisznyával. Sok éve szemkontaktusban vagyunk, futó egymásrapillantás. De ma lefékeztem a kukásautó mellett. Tisztelettudóan megvártam, míg a járdára visszalökik mind a négy tartályt, aztán kívántam, bár nem kellemeset. Váratlan lendülettel húzta le ormótlan munkakesztyűjét. Ő is őszül már.

Jövök rá, csak ismeretlen apámat követem, mesélték róla, a harmincas években lefékezett motorkerékpárjával a Kálvin tér közepén fadobogón álló forgalomirányító mellett, s letett lábához egy palack bort. A rendőr szalutált neki. Elképzelem a mozdulatot, akkor még csákót hordtak.

08:52 Nagy machinátor maga kedves deske... F-ek, P-ék, és ismeretlen L-ek irogatnak, a nagyérdemű csak néz.., s az összes szál- drót- a maga kezébe... feszíti, lazítja, csomózza, elejti... jó játék... K.

Nagyon jó. d.
- - -

Deske, és ennek is megbocsássak?! http://www.youtube.com/watch?v=89OvMy2z_Mo  [film: Bergen-Belsen végnapjai] É.

Kedves É., idézek: Viskó 232-33 p.  A Papa [Atyaisten] és a főhős vitája:

<<- A megbocsátás mindenekelőtt a te, a megbocsátó fél érdekeit szolgálja... megszabadulsz valamitől, ami elvenen felemészt téged... ami pusztítja őszinte szeretetre való képességedet... Ha ezt megteszed, őt is megszabadítod attól a tehertől, amelyet cipel; akár tudja, akár nem, akár elismeri, akár nem.
- De én nem szeretem őt!
- Nem, most még tényleg nem. De én szeretem! Nem azért, amivé vált, hanem amiatt a megtört gyermek miatt, akit fájdalmai így eltorzítottak...
- A megbocsátás tehát nem követeli meg tőlem, hogy úgy tegyek, mintha az, amit ez a fickó tett [kislánya gyilkosa], meg se történt volna?
- Hogy is lennél képes rá?... A megbocsátás semmiképpen nem követeli meg tőled azt, hogy meg is bízz abban, akinek megbocsátasz... A megbocsátás nem ad felmentést semmire. És neked nem kötelsséged, hogy igazságot szolgáltass ebben az ügyben. Ezt csak bízd rám!... >>


Bocs, annyit még hozzá kell tennem, a megbocsátás persze nem érzelmi-, hanem akarati tett. d.


Adódik mindehhez, hogy előhozakodjak egy '95-ös Makovecz Imréhez írt nyílt levelemmel, ide vág:

Kedves Imre, és összes Imrék! 
A határozott mondatokat szereted. Az igen legyen igen és a nem: nem. Most ezt fogom tenni. Te egy hete a Testnevelési Főiskolán ezer ember előtt azt mondtad: "Verőlegény gyerekével nem fogok kezet." Imre! Ennek a mondatnak zsidó-keresztény kultúránkban nincs helye. Ennek a mondatnak Európában nincs helye. Ennek sehol sincs helye. Hogy tehetted?! És nem csak erről az egy mondatodról van szó, sajnos.
a teljes cikk


Délután Katával
a turkálóban,
mert egy fantasztikus pulóvert látott tegnap,
hogy nézném meg én is.
De mára elvitték.
Aztán végre csináltam a kenyérszelőnek egy tisztességes alzatot,
ezúttal a morzsáknak résekkel, és kihúzható morzsafiókkal.
Az elődje is az én opuszom, vagy húsz éves, köztünk szólva ronda volt,
és főleg mindig tele morzsával.
Még a galamblelkű Máté is megrótt egyszer érte.
Igaz, akkor még az előszobában tartottuk.

Jó sok léc fogyott. Csak egyszer szúrtam el az építésfázisok sorrendjét,
de azt sikerült korrigálnom. A végén szeszes diófapác.

Az egészben azt szeretem a legjobban, hogy ilyenkor élettel teli lesz a szoba.

--- 2011. december 21., szerda

05:31 Deske, talán magának is beválna éjjelente-hajnalonta..., és még sétálni sem kell vinni... A netvilág legújabb szenzációja, macsesz elaltatja a kisbabát... U.

 

 

Médialejátszó betöltése...

09:46 Mesélem három mondatban a medence sarkában a macseszt a prof-asszonynak, ő viszonzásul pedig ezt: vegyész fia munkája kapcsán tavaly egy San Francisco melleti kórházban járt, ahol az előtérben kutyák várakoznak. Ha beteg tér be, fölismerik, ha rákos; mellé csatlakoznak, és fölkísérik az orvoshoz. Nem ördöngösség, erre vannak idomítva, a rák olyan kémiai anyagokat is termel, amit ők minden műszernél hamarább megéreznek, diagnosztizálnak.
Egy másik kórházban - egy (világhíres) macska - a beteg halála előtt fél nappal fölül az ágyára. Akkor a személyzet értesíti a hozzátartozókat. Erről szóló cikk a világ egyik legrangosabb orvosi folyóiratában (New England of Medicine). <<Cats read body language like we read books.>> (A macskák úgy olvassák a test beszédét, ahogy mi könyvet.)


12:31Most betettem
a FILMTÁR-ba; az ÁLLATOK fejezetbe még két másik filmet is. Egy igen nagy kutya és egy egészen kicsi kacsa kommunikál...

--- 2011. december 22., csütörtök

Ma is kaptam levelet. Ez speciel hajnalban várt, a földön, ajtóm előtt. Katával nem vagyunk beszélő viszonyban. Ha egyikünk alszik. És ez elég gyakran. Tehát:

1 cukor
1 finomliszt
4 krumpli
1 vörökáposzta
8 csirkecomb
10 tojás
3 nagy tejföl, kék
1 nagy negró
1 pár hartai

12:29 És a válasz, ha ébredne, beteg féle. Négykor keltem, fekszem én is; gépekről lekapcsolom magam. Zsófi múltkor megmutatta, mobilt lehet egyetlen gombnyomással is.
Egébként csak a citrommal van mindig probléma. Ő mindig elmagyarázza, hogy vékony legyen a héja, és mindig elmondom, hogy azt nem látni innét, kívülről.

1. hartai holnapra marad
2. csirke a síma hűtőben [mert lehet, hogy ez baj]
3. ebédeltem a frigóból [=nem kell neki ez ügyben-, menzakoszt mától nincs]

--- 2011. december 23., péntek

Hartai kolbász megvan.
A morzsák kiléptek medrükből, a kenyérszelő peremét magasabbra.
F/2011/328,
jó kis ellenfény.
Vendégünk jött, azt mondja, maguknál rakottkrumpli lesz ebédre.
Ennek nagyon megörültem.
A tegnapi vásárlási listámat olvasta.

 

--- 2011. december 24., szombat>

Mára egy archív felvétel, Sztálin Trockijjal beszélget:

 


--- 2011. december 25., vasárnap

Az ég hangja,  karácsonyi ének

Karácsony, megszületett. F/2011/331 .... F/2011/329

--- 2011. december 26., hétfő

09:20 Viharos időket élünk. Vagy rövidebben fogalmazva: élünk. Szeretünk is sopánkodni. Persze másokra. Hogy ők. Meg azok. (A hitetlenség egyik markáns formája.) Ó, boldog sopánkodók, akik azt hiszik, hogy mindez ilyen egyszerű... Nem szívesen hallom. (Mások bűnére igen érzékeny vagyok.) Úgy kúrálom magam, mint a többi elszenvedett helytelenkedéseket. Keresem, megkeresem és mindíg meg is találom valamilyen formáját magamban is.
Ami súlyosabb.
Egy embertől undorodom, erősen. Idősebb férfi. Az életelmélete és életgyakorlata. Etikája. Ahogyan ő. A vaksága. Míg észbe nem kapok, s rá nem csapok a számra, el-eljátszom a gondolattal, hogy kezet nyújt és én fogadom, avval, hogy hiszen valaha maga is ember volt...
Hónapok óta napi imáimba foglalom.
Gondolom, ez gyógyit. Engem biztosan.

Kende János átküldte unokáit, karácsonyi találkozó. Ejha. Plusz kértem és rögtön kaptam is tőle egy fotót falán lévő A/90/02 képemről is, az enyém sokkal rosszabb repró.

--- 2011. december 27., kedd

Tegnap vendégségben. A konyhaszekrényre ez az emlékezetes szöveg tűzve, állítólag Paskai püspöktől:
SENKIT NEM LEHET JÓVÁ SZIDNI

Arra volt dolgom, ma mellékesen a Ferernczy-kiállítás a Várban negyedszer. A Józsefet eladják testvérei, és a Március estből is vágott a jobb szélén. Ez utóbbinak a mai napig nem értem az előterét. Anyagtalan, formátlan kosz. Amúgy közelről lilák, barnák, zöldek, vagyis ő ezt nagyon gondosan megmunkálta. Mit akarhatott evvel? Nem vette észre?

Hazafelé a Várfok Galériában Csikai Márta kamarakiállítása. Egy igazi körplasztika, három nézetből is nagyon jó. (bár most, a fotókon nézve, a részletformák nekem nem annyira tiszták.)

 

19:49 Mint tegnap a tág rokoni összejövetelen, éhes nem lévén, a közös vacsorából is kimaradva -, ma este is Déry véletlenül kimaradt öregkori könyve, a KYVAGIOKÉN, amit egy ottani polcon fedeztem föl; most immár munkaasztalomnál. Kata vendégségben. A könyv - azt hiszem - csak Déry életét jól ismerők számára öröm. Sorsát végigvéve hülyéskedik, s közben ilyen mondatok:

Nem rajta múlik, hogy zárszámadása végül csupán könnyeket és sebeket mutat ki, mivel jólét ürügyén kifosztják az embert, kiforgatják őseitől örökölt nagybecsű egyéniségéből, s könnyelmű kézzel kivetik a természet egyedül megbízható meleg fészekaljából. Talpa alól elvonván a földet, feje felöl az eget, üzemeikben leszerelik a szemét, szimatját, fülét, lábát, hogy elfeledje minden vágyát és kívánságát. Elhitetik vele, hogy munkálkodik, pedig csak termel. Egy művi természetbe vetve álszükségleteket fedez abban a nevetséges tévhitben, hogy az emberiség javát szolgálja, holott minden lépésével a nemlét felé farol.

 

- Békét akarok - mondta Hitler. - Nincs más vágyam, mint hogy ellenségeimnek békejobbot nyújtva, békességet hozzak az emberiségnek. Békében kívánom egyesíteni a népeket. A zsidóság is nép. Békesség égen és földön. Béke béke bé bé bé...
...A führer világpolitikai küldetéséhez nem férvén több kétség, Polikárp [Déry] a próféta, gyanújában végképp megerősödve, bár nem szeretett vért ontani, agyonlőtte Hitlert. A kancellári palotából kilépve, két utcasarokkal odébb azonban meglepetésére a halottnak hitt Hitler újra szembe jött vele, s kissé elferdült nyakkal, de fejét magasra tartva kinyújtott karral üdvözölte Polikárpot. Hatlövetű revolverével a költő természetesen újra likvidálta. De öt perc sem telt bele, s egy mellékutcából kifordulva a kancellár megint feltűnt előtte rugalmas, népvezéri lépteivel...

20:16 Azért valami hasznot is hajtottam az elmúlt napokban, két menetben Kata valami fiók mélyéről előkerült, félig tönkrement filmnegáit fotóztam vissza, digitalizáltam, 422 felvétel. Ezeket olvashatóra, pár napos munka. Hetven felvétel beemelve: FOTÓ / TÉMAKÖRÖK SZERINT / 13. CSALÁD. Mikica játszótéren, 1986, Zsófi esküvője, majd lakodalma a műtermemben, megszámlálhatatlan idegen vendéggel is, 2001, aztán Zsófikám második szülése, ilyesmik.

--- 2011. december 28., szerda

Gáborral ma a zuhany alatt erről. Kétség kívül a mi XX. századunk irodalmi mércéje, tanítója a Nyugat. Megjelent 1000? példányban. És mégis hol van a Vasárnapi Újság (1854-1921) 67 évfolyama agyonhallgatott kulturális szerepétől. Az szűk elitnek, ez elődje: néptanító. Megszakítás nélkül 3600 szám. Tízezer példányban. Az harminc-negyven-ötvenezer olvasó. Világháború alatt is, Tanácsköztársaság alatt is. Micsoda közgondolkodás-, nemzetformáló ereje volt. Egy új minisztert azonnal bemutattak. Politikában is tájékoztatott. Kényes esetben csak ennyi: egy fotó a Keleti pályaudvar előtti hatalmas ötágú csillagról, no comment.
1. A nemzeti én-tudat formáló szerepe. Már a fejléce is. Történelmet tanított, vagyis múlttudatra nevelt. Nagyjaink bemutatása, ötszáz évre vissza is.
2. Jókai, Mikszáth, nem is ritkán. És az írások tömörsége, megformáltsága, talán ösztönösen, ehhez a szinthez igazodott. Egy női fűző, egy ejtőernyő leírásakor is.
3. A kor aktuális technikai problémái, újdonságai. Azonnal tudtak az első repülési kísérletekről. Hogy a gőzgép hajtotta léghajó nem sikerült.
4. Egy kiskun tanító láthatta és látta Rio de Janeiro városát. A londoni új tornyot. Előbb rajzról, később fotóról.
5. Művészet. Hollósy Simont bemutatja, elmagyarázza, értékeli.
6. És csak hatodiknak mondom hatalmas vers-, és prózaanyagát. Gábor megfogalmazása szerint ugyan ebben enciklopédikus volt, vagyis Szabolcska-Költőcske Mihályt is közölt, Babits mellett.
7. Képanyaga elképesztően informatív, gazdag, külön cikket érdemelne. Technika, tudomány, művészet, politika, földrajz, történelem. A fotótörténelem is számon tartja.
Aki gazdaember, csupán kertgazdaság-érdeklődésű, kezébe vette, kéretlenül mi mindent kapott mellé. Ha csak átfutotta is, gyarapodott.

S hogy minderről tudunk, köszönhető a Széchényi Könyvtár Elektronikus Könyvtárának, http://epa.oszk.hu/00000/00030, mindez iróasztalom mellől vágiglapozható. [Most telefonon meg is köszöntem igazgatójának.] Gábor hónapok óta, hat fejezetben már honlapján, berszangabor.hu. És még folytatja, remélem. Ha ő nem, a büdös életbe senki nem fogja. Most éppen a NYUGAT / NYUGAT ELŐDEI: VASÁRNAPI ÚJSÁG V. fejezetet írta meg. A 67 évfolyam anyagából egyetlen felületes doktorátus készült, mosolyogtunk rajta.


18:04 Mindennapos sétánk, ma délelőtt is papucscserélni a Várban, ma is Csikai-kiállítás. Várnegyed Galéria, nyitva 11-18h., január 5.- csütörtökig. Zárva: 30,31,1-én. A Széll Kálmán térről a Várfok utcán baloldalon fölfelé indulva, egészen közel, Batthyány u. 67. A járdáról nyitott lépcső az alagsorba. Most jobban megnéztem a szobrot. Talán 30-40 centis lehet. Igazi KÖRPLASZTIKA. A posztamenssel együtt a teremőr néni forgatta nekem. Nagyban a Pálvölgyi barlang bejáratánál van, ha jól emlékszem. Fotó. Mint általában, alighanem ez a vázlat a jobb.

--- 2011. december 29., csütörtök

08:50 Ma a klubban azon kiabáltak, ki a legnagyobb magyar írónő. Kedvüket egyáltalán nem lohasztotta megjegyzésem, hogy a hibás a kérdés.
Reggel egy levél, beadva a sekrestyébe, véletlen épp a tartományfőnök kezébe.
Januártól megszűnik a félhetes is a Budai Ferenceseknél-, az első és reggel egyetlen a félnyolcas mise lesz.

dátum:  2011.12.29.       fájl:   html-2011/maganmise2.htm                C. 11135

Kedves Ferences Atyák!

Ha úgy adódna, hogy valamelyikük mégis reggel 6-kor,
vagy 1/2 7-kor hétköznaponként
rendszeresen  magánmisét mondana
a templomban vagy az emeleti kápolnában,
kérem szíveskedjenek értesíteni,
ha lehet, azon szeretnék részt venni.
26 éve, hogy megalakította Marik Tamás OFM.
a Fioretti imaközösségünket, azóta
jártam ide másodnaponként.
A 1/2 8 néhányunknak már késő.
Szeretettel: v.

11:27 Délelőtt először tanácstalan-tétován, majd egyre rémültebben kerestem a két pillanatszorítót. Kocsiban felejtettem? Netán fiam? Rég elköltözött... Minden lehetőséget számba vettem. Nem voltak a helyükön. Éppen húsz centivel voltak arrébb. (Egyébként okkal.)

17:00 Kata elfoglaltsága miatt ma délelőtt elmaradt a szokásos vári karácsonyi papucscsere túránk. A mérete már jó neki, csak ez meg túl stb. Így hát új képbe kezdtem, ezúttal méteres. A/11/62, évzáró kép. Szerencsére van is ekkora keretem. A kompozíció meg van úszva, hanem a színek, a színek. Minden azon múl.

--- 2011. december 30., péntek

Emelkedett és szép lenne az évet evvel a most kapott levéllel zárni. De a papucscsere például mai budavári vizitünk ellénére továbbra is lezáratlan. Közben kissé piszkos lett ugyanis a talpa, holnapra megtisztítandó. Tehát levél, egy ismeretlen úrtól, fotómelléklettel. Ami mellé illő, sőt kötelező lenne nevet kiírni, de ezt ezúttal sem tehetem, hiszen (engedélyt nem kérve) a COMMENT-eket szűröm és szerkesztem. Bízom bennem, hogy (ön)csalás nélkül. Ezt itt nem kellett, hiszen példásan tömör, sőt, engem dícsér:

Kedves Váli Dezső! Elnézést kérek, hogy ismeretlenül zaklatom, de kb. két éve -tán három is- napi olvasója vagyok a "válinews"-nak. Tudom, ez nem mentség... :) Sok nehéz pillanatomban nyújtottak -és nyújtanak most is- segítséget gondolatai, őszintesége...
Szeretném ezt megköszönni, és jó egészséget kívánni Önnek, és szeretteinek.
Üdvözlettel: László

 

Kedves L., köszönöm, jól esik (egy szó?). Ez a fotó csak nem saját? Nagyszerű kép. Ha érdekli, szívesen látom, mondjuk, egy teára. A Széna tér sarkán lakom. d.


Közben készül
az A/11/62, egy baj van vele, de az nagy.
A türelmem.
Tudom, most egy hónapot várni, hogy száradjon,
és majd csak akkor rá egy kevéske Van Dyck-barna lazúr.
Igaz, azt lehet írni, készült 2011-2012-ben.

21:42 Tényleg nem szokásom, de nagyon kikívánkozott belőlem valami belső nyűg - magának elmondhatom, tudom, hogy nincs igazam -szóltam a medence sarkában a professzorasszonynak. Lábgyakorlatait végezte. Vertikális válasza: Isten Krisztust a jobbjára ültette, és evvel az anyagot megszentelte. (Mi az anyagot avval szenteljük meg, hogy használjuk.) Erős mondat.

--- 2011. december 31.szombat

Az összegzést ugyan hagyjuk a Hálás Utókorra, de hát a szokások. Bár ez alábbi poént legalább kétszer már elsütöttem.

Számolunk.

TEHÁT AZ IDÉN

vagyok 0069
festmény készült 0062
ebből kidobtam 0030
grafika,
---Máté fájdalmára
0000
fotó 0343
NEWS illusztráció 1001
C. napló oldal,
---tartok 11154.-nél
0385

vagyis ÖSSZESEN

1890

Valamint, csak mert szeretem a számokat,
a 22,1 gigás DESKE.HU
26.747 fájlja fölött vagyok
viszonylag korlátlan úr.

És evvel megvolt a visszatekintés, az évbúcsú,
ahogy Mikica 2000 nyarán búcsúzott Kékkúton,
ugyan akkor csak fél napra. F/00/22

 

kedves deske, nehéz magának kívánni... no nem telhetetlensége, sőt inkább kifinomultsága okán... de talán mégis... sok-sok gubás mákot, teás cukrot, százszor átgondolt és begyakorolt, ám még mindig tökéletesíthető bukófordulók után; jelentéktelen alkalmakra - mint pl. születésnap -, soha el nem fogyó dobostortát, közösséggel formált két és háromlábú székeket, istenadta okkerek találkozását szürke köddel... és persze magamat olykor-olykor... T.


21:44 Délután keretépítés, és azt hittem estére már mindennek vége, de akkor fövittem Katát a Svábhegyre, a Normafához, jártunk egyet a fekete fák alatt, az erdőben. Váratlan ajándék, derült idő.








 

 

2011 decemberi olvasók: 315385 = 5170/hó = 167/nap
2011 év olvasói: 58651/év = 161/nap