VÁLINEWS; 237. levél J.-nek, Le Meux-be / 2014. december

2014. december 1., hétfő

 

09:17 Mailváltás

Deske, a nov. 27., csütörtöki életrajzod: az első, nem elfogadott változata jobb volt.
L.

Kedves L.
legalább - fölösleges
59-ben alkotta - fellengzős
viszont elajándékozta - nem párhuzam
de úgy tűnik, hiába - téves
tudhat magáénak - komplikált
egyúttal művészet értő - üres.
d.

Mind igaz (de lazább, szellemesebb, emberibb.) Üresek vagyunk, elegánskodóak, feleslegesek, tévedünk, és komplikáljuk a dolgokat...
L.

ti. :))   
d.


09:22 Következő rorátéra ne felejtsek el fejlámpát vinni. Mise után lekapcsolták a villanyokat, én akkor zsolozsmáskönyvvel.



10:07 Ma reggel egyetlen ill. két mozzanat kiállítás-előkészítés kapcsán.
Reggel vettem fehér ragasztóshátú papírcsík-tekercset, majd a Műcsarnok raktárban az össz képcédulát át kell ragasztani képeim hátoldalán, hogy a címbe ott is bekerüljön az opuszszáma.
2. Telefon a főraktárnokkal, a pincében rendelkezésemre fog állni egy 3x3 méteres asztal, a száz felől beérkező keretek restaurálására.
És a harmadik:


Kedves Ágnes, emlékeztető, lassan aktuális lesz.

Az én átadott többlet - etikettjeim miatt valószínű, az 1300 meghívónál többet kell rendelni a nyomdából. Postaköltség is nagyobb.

2. A többletköltség befizethetőségi számlaszámát majd kérném, hogy át tudjam utalni (itthon, íróasztal mellöl.)
köszönöm:
d

És a negyedik, szintén a Műcsarnoknak.

Tapasztalatom szerint nálam nincs akadálya az online honlap-közvetítésnek. A filmek is úgy vannak méretezve. hogy erre alkalmasak. És ráadásul, bármi képet, napközben szöveget megírok, azonnal a szerverre kerül, az gyakorlatilag élő közvetítés. Pl. amikor mailben veszekszem valakivel.
d



11:23 Galambom, kiszúrtad a szemem evvel a Halál 50 órája filmküldeménnyel, de most már belenyugodtam. 2h 49p, de ebből még mindig hiányzik egy (?) jelenet, ez is csak a TV számára megvágott változat.
Részletezem:
a fogoly amerikaiak legéppuskázása után nem egy , hanem két katona menekül meg. A súlyosan sebesült tisztjét dzsippel hazaviszi a beosztottja. Viszi a tábori kórházsátorba, hogy azonnal operálják meg. Az orvos körbemutat, ezek mind arra várnak. A katona pisztolyt fog az orvosra, s az enged, hogy azonnal. De utána valami párbeszéd, hogy a katonát hadbíróságra kellene vinni. De az valami mosoly-legyintéssel elsimul.
Lehet hogy csak ezt a részt vágták ki? Fura, mert TV változatnak ez azért hosszú. Mi lehet itt. d.

 

 

12:07 Meghíztam. Ma teás-sóskenyeres nap, kivéve ha mákostésztát adnak a menzán. Van rá esély, hétfő, tésztásnap.
13:44 Bakonyi betyárleves, túrós táska, Túrós; micsoda butaság. Narancs. Pássz.

 



14:17 Mail

- Életemmel szörnyű árat fizetek üdvösségemért. Ha nem ismernélek, azt mondanám, gyenge, melodramatikus mondat. Hogy ismerlek, naplód legfontosabb és egyben legmegrendítőbb mondatának tartom. Szia! S.

- Régi mondat. Ma már ezt másképp látom. d.




16:52 HVG holnapután / előzetes:

Miklós fiuk nemzetközileg is jegyzett grafikus. Az otthonából nagyobb utazásra





17:47 Kedves Péter, két dolog történt reggeli szíves fölajánlkozó leveled óta.
Észbe vettem, ha kölcsönkapok tőled egy vakufénymérőt, akkor stabilra, de beállíthatóra meg kell csinálom a két vakuállást. Hogy majd egyszer bemérem - beállítom, de azon túl ne mozdulhasson el. Evvel keményen el is ment a délelőtt.
2.. Délután pedig ijedtében megjavult a fénymérőm.
(Észrevettem egy furcsát a kijelzőn. A corr jelzés be volt karikázva. Tehát élt egy hatalmas korrekciós szorzó, amit véletlen beletápláltam.)
Vagyis minden rendben.
És még azon túl is.
ölel
d

 

 

2014. december 2., kedd

 

13:27 Szembejön a múlt. Mail:

Kedves Dezső! Az imént számitógépemben kerestem valamit, és ráakadtam a 10 évvel ezelőtt irt  levelezésünkre Kempis Tamással kapcsolatban,  alább ez az Ön levele, (sajnos az én levelem nem lett lementve) megküldöm, talán örvend neki, érdekes olvasni saját gondolatainkat  már ekkora távlatból. Ez az eszmecsere kapcsán  ajánlotta a "Mózes I-V-ig  elmélkedés... c. könyv  kölcsönadását, melyet ebben az évben (2014)  január hóban  megkaptam  és kiolvastam, sokat adott - köszönöm.  

Isten áldja!

Üdvözlettel: k. zsuzsanna, úszótárs 


Sent: Friday, April 16, 2004 6:15 PM

Subject: Váli Dezső - gondolatai

Kempisről van egy nehezen földolgozható szörnyű élményem. Állítólag a szentté avatási eljárása ott akadt el, hogy vélelmezték, utolsó perceiben kétségbeesett. Hogy fölnyitották a koporsóját és a karja össze volt harapdálva, élve temették el, tévedésből. Lénárd Sándor is elmesél egy ilyet a brazil falujából, ott a sírásó halálos ágyán bevallotta, hogy temetés, egy kislányt földelt el, s az lent elkezdett dörömbölni, hogy hova

a teljes levél

Nekem az a mondat, hogy böjti tételem: - Szeretettel fogom meg a zoknikat, amikor teregetek.

 

 

 

 

F/2014/270 F/2014/271

20:11 Délután Rockenbauer Zoltán (kiállítás-kurátorom) könyvbemutatója az Örkény könyvesboltban. Az estet megtisztelte jelenlétével az ifjú Rocki is.

Apacs művészet / Adyzmus a festészetben és a kubista Bartók (1900-1919)


A könyvet a legendás Passuth Krisztina (volt tanára) mutatta be, aki szintén foglalkozott evvel a korszakkal, könyvben is. Azt mondja, félkrimi, új műfajt teremtett. Együtt a zene, a képzőművészet és az irodalom, mint ahogy akkor a valóságban is. 460 oldal, képet nem lehetett beletenni, túl vastag és túl drága lett volna, úgyhogy az illusztráció www.facebook.com/apacsmuveszet - címmel ott. Az jó, bár ebből én ki vagyok zárva.

 

 

2014. december 3., szerda

 

 

09:02 Akadémai igazgatói irodájából persze kölcsönadta a kiállításra (a tavaly neki ajándékozott) képet, de rögtön kért a Műcsarnoktól arra az időre helyébe valamit. Jöttek is hozzám, sürgősen; egy nagyon sötét képet küldtem.

 

Kedves Igazgató Úr! Ha csak egy telefont megeresztesz, hogy egy apró (másfél méteres) szívességet kérsz tőlem, tudtuk volna egyeztetni, melyik képet küldhetem neked… :))
ölel: d

 

 

 

09:07 A mai Roráte-misének egyetlen apró hibája, utána bekapcsolva hagyták a lámpákat, így nem lehetett fejlámpát használnom zsolozsma olvasáshoz.

 

 

 


09:18 Tulajdonképpen ebben az opuszban (mért ne) Kata társzerző,
mert nagyon jól áll ennek a látványnak az elébe helyezett fotel.

Padlásajtó a folyosón mellettünk - G/2014/21

 

 

 

 

 

 

 

 

 

09:38 Kedves Mester, nem szerettelek volna ezzel terhelni. Azt hittem, a Műcsarnok ad egy képet a raktáráról. De persze ők rád gondoltak, én pedig nagyon hálás vagyok érte, hogy ebben is, sokadszor, segítesz! És persze nagyszerű a kép (főleg, ha kollégáim végre fel is akasztják). Tetszik a rejtélyessége az új vendégnek - az, hogy ketten alkottátok, meg az éjféli látogatás utalás. És persze a sajátos perspektíva...
És a hatalmas lüktető vörös folt a közepén. Szóval hálám kísért!
És utólag is elnézést, hogy nem hívtalak! Ja, és persze gratu a Műcsarnokhoz, nagyon kíváncsi vagyok. De kik a kiállító társak? Barátsággal S.

[Váli Dezső - Várhelyi Tímea: Műterem - éjféli látogató - AX/2012/71 papír, vegyes technika, 100x150 cm, 2011-2013, ]
----------

Drága Öregem! A Műcsarnoknak csak posztamensek és falécek vannak a raktárában. 2./ A másik kiállító Hegedüs2, nem ismerem, a harmadiknak nevét se tudom. A kép hátoldalától meghatódhatsz, a gondosságomtól, kollegáidnak odakészítettem az akasztó drótot (folyómétere hat forint) jó munkát, ölel d.
-----------

- Drága Desiré! Igen, tudhattam volna, a Műcsarnok nem gyűjt maga - ami, szerintem azért probléma. De nagyobb baj, hogy nem nagyon értem, hogy került a levesbe a másik két kolléga. Rocki ötlete volt? Igen, láttam, a gondos kezed munkáját az akasztásnál, hogy hálálhatnám meg? Nagy kalappal a kiállításhoz! (A kép történetéről nem árultál el többet! ). S.
----------

- Kedves Öregem, az anyagot NEM én választottam. Régi döntésem érett meg evvel. Igen, Rocki választotta.
- Baromi tehetséges, illetve jó festő Várhelyi Tímea, tán a harmadik ember, akivel ezt játszom, hogy elrontott képet cserélünk, hogy folytasd te.
- Meghálálni kicsit nyűgös lesz neked. Nagyon szeretném, főleg a mérete miatt eladni ezt a képet; s ebben most egy ideig akadályozva leszek általad. Ha megtennéd azt a szívességet, hogy árulod... :))) Egymillió, de 900 ezerig alkudhatnak veled...
- Ez a fogalom, a közhiedelemmel ellentétben, legalábbis nálam, nem létezik, hogy siker. Nem is tudom, pontosan, mi az. A képek már nem romlanak vagy javulnak tovább...
Vagy hogy a pénz. Azt befizetem, vagy továbbadom.
ölel: d

 

 

10:12 Kedves Deske! Ez év végén befejezi működését a Holmi. Főszerkesztőnk, Réz úr már nem bírja, alig lát, mi is elfáradtunk. A továbbiakban a honlapunkat szeretnénk tovább fejleszteni, hogy a 25 év (+3 hónap) teljes anyaga digitálisan is hozzáférhető legyen. A kérdés, amiben hozzád fordulok: a tárhely. Eddig egy magáncégtől béreltük, de most már szeretnénk hosszú távra biztonságba helyezni, és az OSZK látszik a legjobb megoldásnak. A fejlesztést, gondozást mi intézzük, csak tárhelyre van szükségünk, ahol az anyag biztonságban van. Az a kérdésem, hogy kihez kell fordulni ebben az ügyben. C.
----------
- Figyelj ide. Csináljátok, meg, ill. ha befejezett és lezárt! dolog, akkor biztosan fogadja az OSZK. Moldován István MEK ig. jól ismerem, rendes ember. Mailcímét küldöm.
Illetve korrigálok, elképzelhető, hogy nyitott élő anyagot is befogadnak, az tudom, nagyon nyűgös, akkor ezt így kérdezzétek meg.
((amikor az enyémet megcsinálták, azt mondták, ilyet (élőt) soha többet.)) De lezárt irodalmi honlapjaik vannak. d.


2014. december 4., csütörtök


05:37 Futok tegnap 05:45-kor a sötét-nedves Margit körúton, ráminteget a kukásautó sofőrje, ahogy szokott. Odakanyarodom - letekeri az ablakot -, hogy ma azért egy órával korábban, mert rorate mise. A magasba fölnyúlva megszorítom kesztyűvel kesztyűs kezét. Fölmosolygott, - Ahá, akkor azért ennyien a járdán, egy irányban.



05:49 Őrület ez a keresztvetés. Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Mást nem is kellene mondani, ebben megmaradni. Egy órán át. NEVÉBEN.


 

09:29 Örömteli, amiben a kormány fárad, a bőséges ellenszéllel szemben. Hogy vasárnap a nagyboltok, a kószálóboltok zárva. Keresztény gondolkodás. Az ellenérvekkel ellentétben nem a közszolgálókról van itt szó, hiszen akkor be kéne zárni a vasutat meg a kórtermeket is. Hanem a közgondolodásról, hogy visszaálljon a nap szakralitása vagy legalább a valami más jellege. Legalább az ellazulásé. Na, anyukám, micsinájunk ma délelőtt.



 

10:30 A Műcsarnoknak, 6 ember kapja a mail-választ. Egész! éjjel dolgoztak rajta, most küldték át utolsó korrektúrára.

 

Egy ponton korrigálnám [Rockenbauer] Zolit. A katalógus nem szép. Hanem elképesztően, minden várakozásomon messze-messze fölül gyönyörű. Halálosan nagyvonalú-elegáns tipó., bev. szöveg nagyon jó, és nagyon bölcs a képválogatás, hogy kevés, de nagy képek, a párosítások, minden.
2. egy hibát találtam
műtárgyjegyzék / fotókból külön GRAFIKA fejezetet kell leválasztani (a végére) ide átemelendő:

KERESZTÚT – B/1988/16
KOLDUS KERESZTÚT – B/1989/44

Köszönöm. Illetve nagyon köszönöm d.

2014. december 5., péntek


13:12 Megjelent a HVG-interjú

- Miből érzi, hogy egy kép már kész, „jó”?
V. D.: Egy kép megtörtént, ha ránézve az ember szíve kicsit elszorul.
[ a cikk ]


13:21 Találtam egy mondatot.
Rákérdezett:
- És ennek az évtizedes közös imádságnak hogy látszik a haszna, az eredményessége?
- Egy fogaskerék akkor eredményes, ha forog, események nélkül, egyformán.

 

14:14 Délelőtt forgatás a Harangvölgyben.
Aki nem hallhatott róla (Le Meux):
fákra hullott csapadék eljegesedése miatt
hatalmas károk szerte az országban,
járhatatlan országút-szakaszok,
keresztbe dőlt törzsek.

Egy helyi figyelmeztetés:
"Ma mindenki csak saját felelősségére hozza gyerekét az óvodába."


F/2014/272

 

 


2014. december 6., szombat


04:57 A tegnapi
HVG interjú kapcsán:

- Deske,  ha nem ismersz semmiféle ság-séget, akkor - gondolom - a kereszténységet sem ismered. A zsidóság épp olyan vallás, mint a kereszténység. Isten nem  ismeri a többes számot. Már melyik Isten?
És még egy dolog.  "Isten szintén nem ismeri a többes számot". Már Váli Dezső  után. Mert ugye te sem. Basszus. Tényleg, tényleg nem vagy könnyű eset.  Komolyan, hogy valaki pusztán azért, hogy figyelmet vívjon ki, össze-vissza beszélj, mint te.
Dezső. Ez szomorú. És nem arrogáns, csak kínos. H.


- Sajnálom, Öregem, hogy félreértetted. Hitem szerint az egyetlen Istent nem a zsidóság vagy a kereszténység érdekli, nem gondolkodik csoportokban. Ő az egyes embert (téged is) szereti, végtelenül.
("Szövetséget kötött"), kiválasztottja volt és maradt a zsidó nép (vagy nemzet, ehhez nem értek), de földrejövetelekor ezt a szövetséget minden emberre (" a pogányokra" is) kiterjesztette, akár tudják, akár nem, vagy csak nincs kedvük elfogadni.
ölel: d

 

15:10 Talán úgy kellett volna fogalmaznom, hogy Isten látja a különbséget jó és gyenge balhátvédek, vagy középcsatárok között, de nem Fradi vagy Vasas drukker.





09:24 Kieselbach aukcióra is beadtak egy képemet.
Ez 300e-ről indul, 500-750e a becsült érték.

Műterem, csendesen - A/2000/23
60x60 cm




15:15 A bugyigumi hamarább öregszik, mint én. Néhány hónap után újra kell csomózni az úszószemüveget, kilazul a pánt.

 

 

22:12 Teljes a káosz, a rossebb egye meg. Valami 500 mail-címem van, talán itt követtem el a hibát. Meg aztán nem értek eléggé hozzá. Ezt legutóbb tán négy éve kellett. Kétszer végigküldtem a meghívót mindenkinek, mert előszörre kiírta, hogy TÚL SOK, mármint egyszerre a gépnek, nem kézbesíti ( a titkos másolatokat). Másodjára kevesebbet, de ugyanez. Nincs türelmem tízesével. Van, aki megkapta, van, aki nem. A második levélbe már beleírtam, hogy BOCS, HA EZ MÁR MÁSODSZOR.
Amit nem szoktam, föladom. Nem tudok mit csinálni. Harmadjára már komikus lenne.
Majd lesznek mindenféle sértődések.

Szerencsére 500 saját-címem-meghívót a Műcsarnok ki is postáz.


Fokozza a zavart, hogy Miki fiam postafordultával megdicsérte a meghívó grafikáját. Ugyanis biztos voltam teljes körű szakszerű megvetésére, minden graf. szabájjt átlépve, sokféle betű, gondolkodás, minden. Csak nem kímélni akart ?!

Ez a történet nem tudom, hogy szokott működni:

A megnyitó hármunknak lesz (nem is ismerjük egymást), Dragomán Gyuri beszél, mikrofon remélem lesz. Sajnálatos, hogy összevonták, félő, ez így üres protokollá válik. Nem hallgattak óvó szómra.
Hogy a rendezésből most teljesen kivontam magam, utólag is nagyon örülök. Részben persze más, mint amit én kitettem volna, de erősen koncepciózus, annak is tartalmas. És volt R. Zolinak egy ötlete, amit a rendezésnél, és a katalógusnál is következetesen végigvitt, ami zseniális. Megmutatta, hogy a zsidó temető és a műterem ugyanaz.



2014. december 7., vasárnap

 

09:22 Utak.
Az ember él, hogy meg tudjon halni.
A kiránduló haza akar menni. Nem azonnal.
Az úszó el akar jutni a medence végébe. Többször.
A mérnök ki akarja találni a kávédarálót, és ehhez utat és eszközt keres.
A festő nem tudja, mit keres.
Nem a szépet keresi. Annak meglennének a bevált eszközei.
Önmagát keresi.
Eszközül egy dombvidék, egy okkersárga világos.
A történet látszatra egyirányú.
Pedig nem tudja, mit keres, és az utat sem tudja.
És ha a végére ért, sem érti, mi történt. És most hol van ő, egyáltalán.
Legfeljebb érzi, a szíve mélyén.
Erre a gondolkodás nincsen berendezkedve.
Hogy az a sötét folt mért olyan kell legyen.
Itt valami megfoghatatlan történik, emberen túli.
Ez az ijesztő/megrázó az egészben.

 

2014. december 8., hétfő



08:55 Remény. Leszek én még poszthumusz Lakóbizottsági Elnök!

Melyhez sok jó egészséget kíván: S


21:38. Most látom, ma folytatódott ez a zűrös meghívó ügy, körlevél a művész-cégtől is, végleg nem tudni, ki (mennyit) kapott. Postán is küld a Műcsarnok, azt hiszem, az is többféle. Ma reggeltől este nyolcig a Műcsarnok pincéjében a beérkezett képek kereteit javítottam, ezüstöztem, stb.; alvás, ebéd nélkül. Illetve Kata velem virrasztott, és hozott hidegtálat, Colát.
És mutatom egy zsidótemető képem hátoldalát is.

Esti infó ez is, a film már utolsó munkálatai. Filmelőzetes:




És még tovább, ez is ma esti mail:
A Stúdió Antikvárium aukcionál egy 1971-es Vattay-fotót.
"V.D. festőművész (Budapest, 1942.) műtermében festményei mellett ülő képe."
Indul 15 ezer HUF. Ezt a fotót eddig nem láttam.
Nálam F/1971/02 lesz.

A dátumot a mögöttem-Keresztútról tudtam beazonosítani.
Az a festmény lappang, ha megvan egyáltalán.
Szereplésnapló:

Fekete keresztút - A/1970/30., olaj, vászon, 14 tábla; 60x270 cm., 1970-71.
Ajándék: 1973.04., a Villányi úti Szt. Imre templomnak.
Megjegyzés: 1984.12. eltűntnek nyilvánították, egy nagy renoválás után.

Fekete kép volt, arany felületekkel. Nem is olyan baj, hogy elveszett. Ebből kezdetben három változatot csináltam. A fehéret utóbb kidobtam, a barna (A/1971/02) a szentendrei Ferences gimnáziumban.


2014. december 10., szerda


08:57 Mindenesetre itt már tartunk. 1,3 millió forintomba került (gyűjtőim). 120 darab, a Belvárosban. Ezt az egyet nem fizette, és nem pártolta a Műcsarnok. Közös és szóló plakátokat is terveztek, a metróba is; nem tudom, meglesz-e egyáltalán.


 

Tízre a Műcsarnokba, a nagy monitorra tegnap estére elkészült filmet átadjuk/átvesszük. Ma a befejező munkák, nekik. Én kész vagyok. (A Kelet-Ázsia-Múzeum-diplomamunkám is pár nappal előbb lett kész a szükségesnél, bibibi.)

 

 

 

14:07 Műcsarnokban élet.

Járda - F/2011/042

Donkihótét láttam bele.






 

 

17:39 Fanyar találkozás.
Zoli beválasztotta a kiállításba a honlapról.
Vagy 40 éve láttam utoljára, s hogy most fölhozták Keszthelyről,
kiderült, korábbi állapota volt a neten.
Mert közben 1976-ben derekasan elb elcsesztem.
Szép zöldek voltak benne.

Jó lenne vissza csinálni, dehát.
Esetleg újra megfesteni?
Fehér angyal - A/1969/17
olaj, vászon, 70x50 cm., 1969-1976

 

 

 

2014. december 11., csütörtök

 

08:10 Ez nekem rémesen tetszik.
Hazafelé tartva, a Margit körúton (legalább) öt plakátom.
Van nézőpont, ahonnét egyszerre kettő is.
És milyen szépek.

Ma a sajtótájékoztató tízkor.
Szóltak.
Megyek.
Kérdéses, van-e ott dolgom.
Zavarban leszek,
ha netán megkérdezik,
miért festek.

Függőónt mindenesetre viszek magammal.
Hete vettem ötszázért.

Vonzódom a tiszta szerkezetekhez.




13:36 A kiállításomat építik a négy teremben, még félsötét; a földön csomagolópapír, rakodóasztalok, nyüzsgés, létrák. Ismerősök, emberek. És sajtóbemutató, ballagás teremről teremre, vagy húszan.
Mosolyogva, biztatóan kérdezi:
- Izgalom, ugye?!
- Izgalom. Az nincs. Munkafázis. A PC-mben van egy hangfelvétel, időnként végighallgatom. Pánamerikai expressz, még gőzmozdonyos, egyenletes kattogása egy órán át. Ha váltóhoz érkezik, a hang élesebbre vált. Olykor sípol egyet, elnyújtottan. Ilyen egy kiállítás.



14:26 Hogy is állunk hát ezen a viszonylag nevezetes napon.
1. Olvasóim, belső számláló: 415165 (2001.04-től) (a másik számláló szerint ennek többszöröse)
2. festmény készült: 2166
          festmény, élő: 1158
                kidobtam: 1008

3. Napzárás, nézem az eredményeket. 249-en olvastak ma, a szokott 130 helyett. Alighanem az utcai plakát deske.hu-ja. Pedig, amikor csináltuk, még nem is ez volt a kiállítás címe, ezt csak úgy tettem rá.
4. Komoly időráfordítással megtaláltam az igazi hencegni valót. Hány élő festőnek volt két önálló kiállítása a Műcsarnokban.
Legalábbis a mi időnkben.

 

19:42. Pár hete eldöntöttem, két éves tűnődés után,
s végre és végül megtaláltam a leadminisztrálás formáját is.
Kitalálva.
Képsors, hiába, ezeket a dolgokat nem tudom könnyedébben kezelni.
Cédulát ragasztottam az
öt kép hátára.




 

20:50 Mail Várady Szabolcsnak.

Kedves Szabolcs, az imént fedeztem föl, van egy közös munkánk. Ez öröm. Távoli ölelés: d

Keresztút - B/1988/16
tus, 14 db 25x52 cm.
A budapesti Piarista Rendház tulajdona.

 

 

21:18 Hogy annyian emlegették, a Lukács-klubban is, hazafelé le a hatos villamosról, benéztem a Virág Judit Galériába.
Tényleg a bejárattal szemben van a nagy piros aukciós képem.
A filmrendező adta el, mondják, kisebb lakásba költözött.
Judit azt is elmesélte, nagyítóval nézte, vajh tűecsettel tettem-é föl
a cicapata-nyomokat a jobb oldalra.
Hát nem, az originális. Rövid ideig volt cicánk. Kedveltem.
Mondja még, hogy négyünket tudják eladni, élőket: Bak, Hencze, Nádler, meg én.
C. kisasszony Trecentoban járt - A/1981/12.
130x170 cm, 1981-82. 800 ezerről indul.

 

2014. december 12., péntek

21:49 Megnyíltam.

 

2014. december 13., szombat

 

09:07 Együvegbaracklekváros megnyitó volt. + Egy tábla MILKA, igaz, az mogyorós.

22:26 kész felé a KIÁLLÍTÁS // SOLO EXHIBITIONS - fejezet legújabbja

2014. december 14., vasárnap

12:58 Svábhegy séta, szokott erdei utunk, átbújva a POLICE meg a TILOS kordonok alatt.
Én tévét nem nézek, most láttam ezt a természeti csapást.
A fák koronája letarolva.
Nem néhánynak. Fotó: F/2014/319



13:14 Miki késik, Kata kész az ebéddel, még erre van idő, megmutatni.
Kiállítás nyitása reggelére érkezett meg
Németországból az utolsó kép.
A hátuljával együtt.






2014. december 15., hétfő

 

15:27 Nekünk már Betlehem. Barátunkat felesége utcára tette. Holnap jön.

 

17:09 Soknapos (éves) munka vége;
megcsináltam a falra került képek
elhelyezés-térképeit is.
Megszokásból, bár halvány kétely, kinek kell ez, és mikor. Na ja, a Kedves Utókor.
És evvel tényleg kész. Fönt vannak a
- festmények, grafikák, fotók
- a termek panorámafotói
- megnyitóról fotók
- szereplő filmekből kettő
- plakát, meghívók
- katalógus, benne Rockenbauer Zoltán bevezetője
- Dragomán Gyuri megnyitóbeszéde
- a kiállítás története - levelezéseim

KIÁLLÍTÁS / K61

Meg egy fotó, Miki fiammal a rólam-filmjét nézzük forgatás közben. F/2014/326


2014. december 16., kedd


14:10 Utolsó mozzanat
, ha igaz, a végleges műtárgyjegyzék; megszületett. És most nincs semmi. Nagyon furcsa.

 

21:20 Kaptam egy linket, Hír-TV Páholy műsora, 2 percben, rólam. Hétfő, 21:30.



2014. december 17., szerda


09:32 Annyi pontosítás a filmbeli kommenthez, inkább kiigazítás, hogy énengemet nem negligáltak, kicsinykét sem, elegendő (60) kiállításom volt, a fontosabbak a legelőkelőbb helyeken. Sajnálatos módon engem senki nem üldözött. Netán nem vettem észre.

Jut eszembe, 30 évvel a történtek után tudtam meg-, mesélte el volt kollegám, hogy engem, mint a Közért Karbantartó és Szolgáltató Vállalat kezdő, ámbár diplomás belsőépítészét (technikusi végzettségű) csoportvezetője minden erejéből fúrt a főnökségnél, félve, hogy netán hamarosan a helyére kerülök. Igaz, már rosszul is indultam. Felvételem előtt próbamunkának egy édességbolt hátsó traktus lépcsőjét adta feladatul (amit, megsúgták, ő nem tudott megtervezni).



11:55 Most a kezembe adott egy Chuceur Feinherb Nuss-, 200 grammos "egészmogyorós" tábla csokoládét, jutalomképpen. A kiállítás végleg megnyílt.

 

22:01 Este hazafelé
egy hirdetőoszlopon láttam,
tehát van közös plakátunk is.

Aki ennek láttán se rohan a Műcsarnokba, az

 

Szemét munka.
Vagy inkább csak buta.

Nyilván a megbízó szorításában.

 

 

 

 

2014. december 18., csütörtök

 

10:41 Barátaink komoly bajban, böjtölni szükséges érte. Nevetve mondom Katának:
- Nekem az lenne a böjt, ha most többet ennék...
- Neked az, ha nem mérnéd magad állandóan..
És ez történt.


14:30 Rólam a VÁLASZ.HU-ban. Igaza van a cikk írójának, hogy nem a képeimről beszél. Én napi huszonnégy órában ember vagyok, de csak napi két és fél órát festek.

ORBÁN VIKTORÉRT IMÁDKOZIK A LIBERÁLIS FESTŐ
Szőnyi Szilárd / 2014.12.17., szerda 13:20 /

Liberálisként ismert festő, de ha kell, megfeddi Esterházy Pétert. Nem tagja az MMA-nak, most mégis kiállít a Műcsarnokban. Kedves jobb- és baloldal: kiegyezhetünk Váli Dezsőben?

Először is bocs a címért. Ha nem ezzel csábítalak ide, kedves politikafüggő netpolgár, hanem csak annyit mondok, hogy december 13-án Váli Dezső kiállítása nyílt meg a Műcsarnokban, nem biztos, hogy most itt vagy.
Holott éppenséggel annak is volna hírértéke. A jeles festőművész ugyanis nem tagja az intézményt fenntartó Magyar Művészeti Akadémiának, és a legkevésbé sem olyan irányzatot képvisel, amelynek tobzódásától oly sokan féltették az új vezetés alá kerülő Műcsarnokot. Mely kiállítóhely már a Fekete Gyö,
A CIKK




21:18 Múlt szerdán mutattam

egy szerintem elrontott képemet,
ahol a szép zöld felületet
lefestettem fehérre, még 76-ban.
Most úgy is szerepel a kiállításon.

A dolognak aligha értelme,
de föltettem egy lemezre
azt a korábbi változatot.
Illetve annak gyors vázlatát.
A/2014/71.
Hátha történik valami.
Velem, vagy a képpel.


 

 

2014. december 19., péntek


04:53
Mail válaszaimmal már (majdnem) kész, következhet Georges Braque. (1882-1963)
1961. Életem egyik első festményét A/1961/04, 300 forintért rásóztam a legendás Sárközi Mártára, aki első szponzorfélém volt. Egy hatalmas Braque-albumot akartam volna megvenni belőle. Végül megtartóztattam magam.
1963. Braque-ot késsel hátba szúrom, féltékenységből, álmomban.
1972 óta portréja munkaasztalom fölött, tulképp egy feszület helye lenne. Mindenki Picassonak véli. Bármely oldalról is nézem a fotón, mindig visszanéz rám. Csoportvezetőmnek szoktam mondani.
És nem sokkal később kaptam egy reprót a késői, eléggé ismeretlen Van Gogh-os korszakából, ami azóta szívem közepében. A jobboldali kép.
2014. Most Rockenbauer Zoli kölcsönadta nagy albumát, a 2013-as Grand Palaisi kiállítás anyaga. Gyönyörű és szép és elegánsan unalmas életmű. Igaz, késői halálcsónakos képei innét hiányoztak. Hanem a katalógus végén ebből az utolsó korszakából néhány munka. Ezért érdemes volt minden mulandó szépséget végigcsinálnia. Kb. 20 cm magas képek, kicsik. Mezők, búzaföldek, és olykor itt is csónakok. Egy oldalára dőlt eke. Megrendítő.



05:31 Most kapott mail.

- Deske, mágikusan jó és szép az a régi-új zöld kép ( A/2014/71)...! Azonnal megvenném, ha lenne pénzem...:-) L.
- Azonnal odaajándékoznám magának, ha ezt a minősítést elhinném. Nem tréfálok. d.

És ez még előfordulhat.
Na, indulok Roratera. Dupla hosszúnadrágban.
Újabb levél.

- Pedig így van. L.
- Egy ilyen érv előtt meg kell hajolnom. Meggyőzött. Egy üveg baracklekvár. Még csekélyke gondolkodási időt kérek, hátha pocsék a kép. d.




08:54 Rorate. Beülök a harminc éve-helyemre, a második pad szélre. Elém ül egy idegen. Rögtön észrevettem, hogy nő. Villanásra láttam a profilját, már asszonyka is lehet. Pici tokája. Aztán megkezdődött a mise. Bár ezt nem tudom megkülönböztetni, de bizonyára vékonyszálú ez a haj, világosbarna. Hasonló színű hasított bőr bundácska. Polgári elnevezéssel tejeskávé szín. Bonyolultan lehetne kikeverni, Van Dyck-barna + titánfehérrel kezdeném. Kis krapplakk bele. Kapucnija is volt, kissé balra billenve, az is jól állt neki. A válláig érő haj a végén spontán bekunkorodott egy kicsit. Hogy végigsimította, láttam, apró gyöngy fülbevaló, nagyon okosan. A Miatyánkhoz fölállunk, okkersárga és kadmiumnarancs közti kord nadrág, nem lötyögős. Szempilla kifestve, ez fölösleges. Amúgy minden rendben. Illetve. Előtte a fogason egy jócskán buta cölinkék félgömb-kalap. Ez javított valamit a helyzeten.
A mohamedánoknak van igazuk. Bár nem mindenben.

 

09:34

- Karácsony előtt el tudná vinni? d.
- Mi az hogy? Lekvár kikészítve, még a mákos süteményt szervezem... Holnap nem tudok menni, de vasárnap igen, hétfőn 12-14 között, vagy kedden délután. Melyik lenne jobb? L.
- Csak semmi kapkodás. Egy szelet mákos helyénvaló. Hétfő dél ideális, köszönöm. d.

 

10:23. Na még egy, ajándék, evvel a csodával nehéz még valaha összetalálkozni. 1955 -56 körüli képek.



10:45 Közben Katának 20 példányban rádiós hangfelvétele CD-re, nem tudom, mutattam-e már. LEGKEDVESEBB KÖNYVEIM-ről kérdezik, nagyon jó anyag. Fotelbe.





19:07 Kata hatókörzetében a fizika törvényei módosulnak, régi tapasztalat. Például rugó odaragad az üvegmadárkához, kérésére. Most telefonja azt írja ki, nincs térerő. Pedig van. Vettem neki egy Nokiát. Ez fekete, talán jó lesz.





19:20 A legfigyelemreméltóbb megjegyzés kiállításügyben így hangzott: Nagyon jó ez a kiállításod... jó művész vagy... sőt, nagy művész vagy... illetve voltál... Már nem annyira. Aztán még öt percig dicsérte a rendezést. Összemosolyogtunk.


19:37 Lehet, hogy botorság volt ezt a képet odaajándékozni,
egy-két évig még kapargatni kellett/lehetett volna.
De hát szeretem a lendületet, és ő meg úgy örül neki.
A címe így alakult: Az a régi angyal - A/2014/71
olaj, farost, 80x60 cm.
És a dátum, hát igen, a dátum. Ilyen még nem volt.
A kép akkor kezdődött, ha nem is testben, de lélekben, igencsak.


2014. december 20., szombat


17:27 Most van rá idő, hát kijött rajtam a (többhetes) fáradtság. Támolyg. Délben Műcsarnok, két javított fotó a KIÁLLÍTÁSAIM fejezet számára, a harmadik teremről. (Panorámafelvételek, nálam egyenesek és derékszögűek a falak. Is.) A teremőr néni szerint ma már több látogató megtekintette a kiállítást. F/2014/333 - 334






18:23 Mail, Art Magazin
(mi az?) aukción
170e HUF eladták a B/1986/05
zsidótemetős pasztellemet, 35x30 cm.
Eredeti tulajdonosa
vagy húsz éve halott.




 

 

18:44
Reggelente
ablakomból letekintve
szembeötlik plakátom.

Ez jó.

Ablakomból plakátom - F/2014/336

 


21:29 Mail. Képkitüntetés: ezt az (idei negyedik) fotómat a Fotómúzeum igazgatója levelében most kiválasztottnak minősítette. Elfelejtettem már, hogy van ez; evvel, ha ilyen már van ilyen, talán bekerül digitális archívumukba.
F/2014/013
F/2014/085
F/2014/176
F/2014/336

2014. december 21., vasárnap


06:09 Hiába, az ember már csak ijen. A Rendőrakadémiából is, a sikerre való tekintettel, csináltak még négyet. F/2014/337




 

09:03 Szélorkán, sötét és hideg éjszaka még. Fázás történik útközben. A forró zuhany alatt a szokásos 30 másodperc, de a harmincadik háromszor számolva. Utána a hideg zuhany, kíméletesen rövidített 29 másodperc. Vasárnap van.
A többiek akceptálták a szelet. Ketten úsztunk a nagy medencében.



09:21
Dear Deszö Vali! Yesterday my husband and I visited the exhibition in the Mücsarnok. We have been amazingly impressed by your pictures. As I have seen, picture 2012/... is owned by yourselv. So I ask you, if this picture is available. I would be very pleased hearing from you.


Sehr geehrter Deszö Vali! Gestern haben wir die Ausstellung in der Kunsthalle Budapest besucht und ihre Bilder gesehen. Wir waren sehr beeindruckt. Das Bild 2012/... wird als in ihrem Besitz geführt. Daher frage ich nach, ob dieses Bild noch zu kaufen ist. Es hat mich sehr beeindruckt. Ich würde mich sehr über eine Antwort freuen. Mit freundlichen Grüßen. A. Becs/ Wien

 

Két nyelven válaszoltam nekik :)), bár tele hibákkal.


 

 

Műterem és remény - A/2012/77 --    70x160 cm
Őszi esők - A/2012/78

19:53 Miki fiam 2013.július 26-án
elfogadta tőlem az A/2012/77-et;
hozzáadtam volna - összevalók - a 78-at,
de azt tisztelettel és határozottan hárította.

Azt később igyekeztem is rendbehozni,
sokat dolgoztam rajta.

Most a kiállításon a kettőt egymás alá rakattam.

Megnézte és bólintott.

Ezúttal sikerült rátukmálni.

 



 

 

 

 

 

F/2014/338 F/2014/339 F/2014/340

20:21 Vasárnapi séta a jégkársújtotta Svábhegyen. A Mátyás király úton egy darabon végig, ameddig lehetett. Aztán vissza. Rettenetes pusztulás. Nem idegen tőlem. Hogy ez a lehetőség mindig testközelben, akár holnap, ha ma éppen nem is. 10-12 évesen körtéri ötödik emeleti ablakunkból évente láttam járdára fektetett, talpig fehérbe pólyált villamos-gázolt áldozatot. Tisztes távolban fekete embergyűrű, arrébb nyitott hátsó ajtókkal fehér mentőautó.
Belém égett. Egyik legelső temperaképem témája is.

 

 

20:56 Mostanra eljutott hozzám Zsófikám
kiállítási ajándéka.
Valamit nagyon tud ez a lány.
30x50 cm vászonkép, farmeranyag lealapozva,
vakrámára feszítve.
És a levélmagyarázat hozzá. Festette:
Botond: szék, ablak
Piri: szőnyeg, rózsszín egér
Kinga: zsidótemető kép alapja, kerete
Zsófi: zsidótemető kép, párna, alapozás, vászon feszítés
A levél vége: "Egy jó másfél órát mind rólad beszélgettünk,
és rád koncentráltunk, rád gondoltunk."

Már győzött az életen.

Kislányom, gyönyörű leveledre fogok válaszolni, meghatott.
Kölyköcskéidnek is köszönöm az igazán rámgondolt-ajándékot. Szépek vagytok, így együtt. Az életben is.
Az egérlyukat ki festette?
d.

 

 

2014. december 22., hétfő

 

09:32 Félájult-fáradt-álmosan futok a Rorate miséről az uszoda felé, észreveszem a kapualjban várakozó asszonyt, járókeretére támaszkodva. Arra kanyarodom, s nem megvárva kérését, átnyújtotok neki egy doboz Blend-cigarillót, csomag gyufával. Elmosolyodva köszöni.
Ugye milyen szép.
Dehogy.
Meg akartam előzni, nehogy kenyérért küldjön, az nyűgösebb.


14:51 Elég nehezen jöttem rá, mi a lehetséges.
- Én emlékeket nem őrzök.
- Az unokák viszont vélhetően szeretnék ezt a közös képüket, ha visszajutna.
- De ahhoz műtárgyat kell csinálni belőle, keretezés + opuszjegyzékbe.
- És nekem is rá kell festenem valamit.
- De csak halkan, mert a kép tökéletes.
- Úgyhogy sündisznó + szignó.
Tehát.
APÓNAK MŰCSARNOKRA - AX/2014/72
szerző: Hoppál Botond, Hoppál Kinga, Hoppál Piroska, Váli Dezső, Váli Zsófia
vegyes techn., vászon, 30x50 cm., készült Dunakeszi - Bp.

Hogy milyen rohadt nehéz egy keretet megcsinálni, ha nem lehet benne falc. Mert az itt betakarna a kollektív szignóba. Ha reggel van annyi eszem, csak az a kis szakasz kimarad a képet előlről tartó peremből. Igaz, az az ablakba is betakart volna.



20:39 Mail.

A tegnapi F/2014/337 beválogatva.
De most már elég legyen,
nem kell napfelkeltekor is! :)

 

 

2014. december 23., kedd

06:27

Hallgassatok rám, akik az igazság útján jártok, és az Urak keresitek! Emeljétek tekintetetek a kősziklára, amelyből kivágtak benneteket, és a kút nyílására, amelyből kiástak benneteket!
Siont megvígasztalja az Úr, pusztaságát olyanná teszi, mint az Éden, és sivatagját hasonlóvá az Úr kertjéhez.
Iz. 51.

 

 

09:55 Reggel hét előtt indultam otthonról.

Előszobaasztal: látom, Kata is készül.
Már eddig húsz CD-t írtam neki. És még kér.
Margit utca sarka, a hídfő.
Két napja már világosodik a világ.

F/2014/342





 



13:49 Hír: a mostani, decemberi
Kieselbach-aukción (csak)
420 ezerért ment eggyel arrébb,

valakitől valakihez.
Műterem, csendesen - A/2000/23, 60x60 cm.

Egész jó kis kép. Tisztességes. Rég láttam.
Tulaj: Lappang-90

 

 



14:57

Szia Deske, a kiállításodról írt cikkem kint van a neten. (art7.hu portálon)
http://art7.hu/aktualis/vali-dezso-kiallitasa-mucsarnokban/
salut,
alma

nálam, maradóan, opuszszámokkal kiegészítve és megnézhetőbben ugyanez.

 

2014. december 24., szerda

03:14
Karácsonyünnep.
A nem krisztushívőknek tulajdonképpen a belső béke ünnepe.
Aminek eszköze a megbocsátás. Akarati munka, nem érzelmi.
Írtam én erről régen lelkigyakorlatra egy listát.

egyszer és mindenkorra meg akarsz-e bocsájtani azoknak, akik
a boltban becsaptak
akik büdösek
gumibotot hordanak
rosszul javították meg a vízcsapodat
félrekezelték édesanyádat
akiket a mamád utál
ellenségei minden hitnek
gyűlölik a magyarokat
akik tehetségesebbek nálad
nem figyelnek rád eléggé
lehányták a lépcsőházat
bömböltetik a magnót éjjel
nem adták neked kölcsön a -
nem hitték el neked, hogy -
mással randevúztak helyetted
szebbek nálad
egyszerűen csak jól elkéstek
hibáidra figyelmeztettek
megvertek, vagy szüleidet, akárcsak sportban
gazdagabbak
fecsegősek
megették a tízóraidat
tehetségtelennek tartanak
azt mondták rólad, hogy -
megmosolyognak
eltörték a kedvenc bögrédet

vezetnek téged, pedig alkalmatlanok rá
pornót készítenek
öregek, és csak a macskájukat szeretik
túl nagy fülbevalót viselnek


és meg akarsz-e bocsátani Hitlernek
minden diktátornak
minden nációnak


meg tudsz-e bocsátani az Atyának, hogy jobb sorsot szán-,
      és ezért most keresztbe tett neked?

és magadnak, hogy a múltkor olyan csacsi voltál?
-- és hálát akarsz-e adni mindezekért?

13:26

Deske, nagyon jó a listád, de sajnos Krisztus-hit nélkül nem működik. Krisztus-hit nélkül teljesen értelmetlen, sőt a bűnnel való cinkosság megbocsátani Hitlernek. É.


Igaz, kösz. d.

 

 

16:00 Reggel, ahogy uszodába, épp a hajnal kezdete. Kilépve az ajtón, a gangról ezt látom. Annak idején S. Nagy Katával mindig megünnepeltük, két napja már világosodnak a reggelek.
F/2014/344

 



Délelőtt már a vidám kilátás ablakomból.
Ilyen volt, és ilyen (is) lett.
Ajándék.

F/2004/084 - F/2014/343







21:24 Szenteste lányoméknál, Dunakeszin.
Nagyanyjuk [Nanó] a három unokától
karácsonyra azt kérte,
hogy tanulják neki meg a 23. zsoltárt.
Nem kell fölmondani.
Ahogy látom, ezek összebeszéltek,
hogyan lehet a feladatot megkerülni.
Zseniálisan.
Sorra: Kinga 15, Piri 13, Botond 11.
Hogy Piroska műve címoldalán a rávarrt két pöttyös gomb, és a pöttyös-, kontra csíkos gémkapcsok mit jelentenek, azt persze Kata azonnal értette. Hogy ő ugyanis leggyakrabban csíkos pulóverekben jár, míg Piri mindenben a pöttyöset keresi.
Tehát mindezek itt: megszólítás valamint a saját szignója.
Ámulok.

 

2014. december 25., csütörtök, Karácsony napja

 

05:14 És a kisfiú karácsony-ajándéka nekem, hiszen mindenkitől verset kérek.
Ebből az alkalomból ide
szülőanyja portréja is.
F/1978/70

 

 



Én meg elfelejtettem fácskánkat fölállítani,
az erkélykorláton lóg egy hete.
Este hazaérve pótoltam a mulasztást.

Az én generálajándékom.

09:21 A vasárnap reggel fél hetes mise szerencsémre zenétlen. Kivéve ma, amikor a szertartás után ajándékot kaptunk Kamill atyától, behozta a citeráját. 22 sec.

 

 

10:45 Kata hallatlan szerencsére megtagadta a vasárnapi (mai) kiránduláson való részvételt, úgyhogy ajándékkönyv-Szánt Piroskát vagy Krúdyt fogok olvasni. Ágyban. És majd azonnal belealszom.



16:54 Szántó Piroska novellája, az ötvenes éveke eleje. Bár férjével Vas István íróval kommunisták, Piroska még 44-ben vonatrobbantásos merényletben is segédkezett, és Aczél jó barátai, de helyzetük most igen kétes, mivel Pista kilépett a pártból. S evvel évekig elhúzódó hercehurca kezdődött. Evvel a háttérrel ad be az asszony kérvényt az Írószövetségbe a Párttitkár elvtársnak, hogy kéretik, hogy hosszú és keserves albérletezéseik után a Szövetség Házában egy tisztességes lakáshoz juttassák őket. Az engedélyezés húzódik, végül úgy kapják meg, hogy egy hosszú szűk folyosó végén megfelezve a helyet a szomszédban egy bányász elvtárssal. Még szerepel a történetben egy szovjet író, aki velük átellenben lakik, s onnan kiabálja át, hogy javasolja a falat repkénnyel befuttatni, mint ahogyan az náluk is van.
Ezt a novellát álmodtam most hozzá a többihez, amiket kora délután olvastam. A pártból kilépés, az ellenállási mozgalom motívumok, Aczél, a körülmények egyébként hitelesek. Ez a második kötet tőle, a Bálám szamara, amit olvasok, ezt tegnap kaptam, ez is jó.



20:50 Czóbel éppolyan igénytelen volt, mint a legtöbb festő, saját megnyitóján is ugyanabban a kopott, kék nadrágban jelent meg, amit otthon hordott a kertben, és nagyjából mindegy volt neki, hogy mit eszik, de azt pont fél egykor szerette az asztalon látni, s mégiscsak egész életét Párizsban töltötte, hát megszokta a leves-hús-saláta-sütemény-gyümölcs menüt.
Szántó Piroska: Akt, 220. p.

 

 

2014. december 26., péntek

 

06:36 (Vigasztaló) karácsonyi ajándék férfiaknak / nőknek. Kár haragudni egymásra.

 

08:39 Szokásosan erősen tetőtől talpig magamat, dörzstörülközővel, aztán ki az elektromos kapun, ki a házból, a parkba. Nyolc csóka lépegetett a napfénycsíkos fűben. És akkor érkezett az ihlet. Idén eddig 345 F-számozott fotóm. Ezt komolyan tetszik gondolni?! Legfeljebb a töredéke. Sürgősen kivonni a F-orgalomból őket. Sajna ma délelőtt kirándulás, siessünk.

 

10:07 reggelizünk. Ajvé. Még mindig 111.

 

 

18:48 Zsófi lányom egyik ajándéka három gyerekének.
Ágya alatt dugdosta, etette a kölyökállatokat.
Haspáncéljuk lefotózva, beazonosítva, személyi lapjuk van.
Ahogy tartja őket egy kézben,
ujjai között; már az is tehetséges.

 

 



21:28 Délután a nagy karácsonyi Jávor-zsúron, Katával. Egy óra után ellógtam. Estig ennyire jutottam fotó-kidobásban:
2014. 345-ből ki 250
2013. 331-ből ki 280
Ezek evvel tulajdonképpen csak a helyükre kerültek, hiszen a Le Meux-i levelekben majd mind benne vannak, oda is valók. Nem fotók voltak, hanem fényképek, szövegillusztrációk, minek ezeknek öt megabájt. Holnap folytatom 2012-vel. A mérlegelést nehezíti, hogy a fontosabb szakmai dokumentumokat sajnos kötelességem megőrizni. Jó nagy munka lesz. Szerencsére. Törölni a nagy fájlt a gépről + a két szerverről + adatbázist átírni. Most kéne baromira egy titkárnő, akinek diktálhatok.

    


2014. december 27., szombat


20:43 Reggel óta csinálom
, most pokrócba bagyulálva, fázom. Fotószelektálás, minden évet többször átnézek.

2012-ből ki 137
2011-ből ki 151
2010-ből ki 121
2009-ből ki 110
2008-ból ki 86
2007-ből ki 41

A számozásból kiderül, szelektáltam én ezt már egyszer. Abbahagyom mára, jobban haladok, mint reméltem. Mindezek az OSZK és a C3 szerverről is törölve már. És még folyt. köv.

 

2014. december 28., vasárnap

 

04:51 Vajh az Igazgató Úr elnézi-e nekem, hogy nem hajlottam aggódó figyelmeztetésére. Hogy hagyjam már végre abba a hirdetőoszlopfényképezést. Még akkor is, ha én vagyok rajta. De hát itt új hejzet állt elő. A hó. Összefonódva a hajnali ébrenléttel. Valamint a megszokás nagy úr. F/2014/346


 

09:13 Indulás a Svábhegyre. Most reggel a fotószelektálást befejeztem.
2004 - 2014
: 1870 fotóból 730-at tartottam meg.

 

Mai az uszoda így kezdődött. Gyuri bácsi, a folyosón már messziről integet:
- Dezsőkém, szereted a mákos bejglit?
- Eltűröm. Ha van benne mák.
- Azt nem tudom, a Földes Józsi éttermi csomagolása, fóliában. Jössz holnap?
Az öreg ott ebédel évek óta. Ezek szerint nem szereti. És holnap egy egész rudat kapok. Hátha. Egy gyenge minőségű ugyan van valahol a konyhában, kaptuk. Kata szerint ez a zseniális megoldás, hogy van bejgli de még sincs.

 

11:51 Kedves Deske!
Sokszor gondolkoztam már azon, hogy lopta be magát az életembe lassan már három éve. Ez alatt az idő alatt talán többet tanultam öntől, mint eddig bárkitől. Csendesen figyelem a képek alakulását és hol megnevettet, hol elgondolkodtat.
A Fioretti korán a kezembe került, de Senecát és Pilinszkyt külön köszönöm önnek. Nem valószínű, hogy rátaláltam volna magamtól, vagy ha igen, talán túl későn. 
A fotózás miatt meg ne aggódjon, ha megunja a Műterem témát, adva van a hirdetőoszlop téma. : ))
Boldog új évet kíván:  
E. életkora: ?

 

12:08 Vasárnapi sétát abszolváltuk.
Csak elindulni volt nehéz.
A Harangvölgy télen is működik.

F/2014/347

 

17:16 Szia Deske, ezt az oszlopos fotót már csak a saját örömödre,
az előző kifejezőbb volt, azt tartsuk meg.
Ezzel a lányokat kábítsd az uszodában! :)
Ölel p.

 

20:43 Amikor a távoli múlt kopogtat az ajtón.
Mail, egyik legelső képem cserélt most gazdát.
A Vattay-gyűjtemény része volt, festményfotózásért,
mindig a legjobb munkámat választotta cserébe.
Csöndes vágy nyugalma - A/1961/03
olaj, papír, 27,9x17,2 cm.

Antikváriumban voltam akkor eladó-tanonc, a Váci utcában.
Előző években volt ott egy kisebbfajta tűz a galérián,
egy kék könyvborító megpörkölődött,
de csak ott, ahol nem szorult oldalához egy másik kötet.
A modellem.

 

 

21:01 És ez már csak bosszantásiból.
Neki.

 

 

 

 

 

2014. december 30., kedd

09:41 Nekem muszáj nagyon erősnek lenni, mert nagyon gyenge vagyok.

 

2014. december 31., szerda

05:19 Kata igazán antropomorf ajándéka, baráti könyvpolcról leemelte Füst Milán tanulmányait számomra, karácsonyra, kölcsönbe.
Osváth Ernőről, 1923.


Sohasem mond valamit azért, hogy hallgatóját lekötelezze, szórakoztassa vagy tetszését elnyerje, sohasem mosolyog s még csak nem is bólint lekötelező nyájassággal, nem helyesel, mikor az ember várná tőle, nem vigasztal olyasmivel, amiről nem lehet meggyőződve, nem lesi az emberek helyeslését, nem várja, hogy meg legyenek vele elégedve: tehát sohasem szolgál nékik például meglepő újságokkal, s különösen nem a mások életéről, mert mások életéről sohasem beszél.
De nem is kérdezősködik e tárgy felől soha, ami pedig annál becsesebb fegyelemre mutat, mert hiszen szemmel látható, mennyire érdekli minden, ami emberi. Mintha ennek az örökké éber értelemnek egyik fontos, nem szűnő szükséglete lenne az életismeret. De hát, úgy látszik, önfegyelme még nagyobb, mint mohó kíváncsisága, vagy pedig - az is lehet - mégsem a művész olthatatlan szomjúságával figyel.
Ezenkívül: sohase beszél önmagáról. Különben is keveset beszél, hallgatni szeret. Nem fél tőle, hogy társasága unatkozni fog. Szemmel láthatóan unja a felesleges szót, a lényeget szereti, a cifrázást megveti. S mégis közvetlen, türelmes és szíves benyomást tesz. S rendkívüli, idegesen kényes formaérzékkel szabja beszédét. Mindig elégedetlen azzal, amit mond.
Az ember egy soha nem lazuló erkölcsi fegyelmezettség és önkritika állandó jelenlétét érzi.. Épp ezért: saját magára is egyre jobban kezd ügyelni, ha vele van.

 

P. gépeli Rockenbauer Zoli fölvett kiállításbemutató magyarázatát, amibe néha én is belebeszéltem. Írja:

05:25 Deske, ez nagyon tetszett, amit mondtál (örülnék, ha ezt az idézetedet kiemelnéd a weblapodon):
"Kaptam egy kritikát [J.-től; Le Meux], mikor megvolt, amin aztán gondolkoztam vagy 20 évig, hogy tudniillik ez giccs. Hogy hamis a Koldus keresztút [B/1989/44], mert nem a szegény embereket kell sajnálni, hanem a bűnösöket. Tehát alapvetően téves a koncepció. Ezen el kell gondolkozni. Azért fogadtam el végül mostanában magamtól [ezt a munkát], merthogy az ember így működik, hogy a sajnálatot könnyebb kiterjeszteni egy látványra, tehát ez egy felszínesebb szintje a szomorúságnak, az odafigyelésnek és a sajnálatnak. Ezt tudtam megjeleníteni, de ez nem az igazi.

11:29 Szia Deske, láttam, hogy feltetted, köszönöm. (Sajnos nem az jön így át, ami nekem ebben felismerés, hogy az ábrázolás ennyi tud lenni, ami itt hátravan, az a "néző" feladata, felelőssége!)



Uszodából hazafelé ne
felejtsek vécépapírt venni. Hogy gazdagok, tíztekercsest szoktam. Olykor kettőt is.




Évadzáró
levelem a padlón Katának, uszodába indultomban.

Két hogy van benne.

 

17:35 És évvégre ez is, befejezve ezt a hosszú és végül széppé fajult történetet; Rockenbauer Zoli első vasárnap délutáni tárlatvezetését fölvettem, begépelve, megőrzöm.


2014. dec. olvasó [459520] = 6117/hó = 197/nap
2014. olvasó = 45977/év = 126/nap