VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒be / 309.
2020. december 1., kedd
05:54
Én hátraléptem, alakítsa ki a helyzet önmagát, s lám, működik. Most hajnalban három levél.
Kedves Lukács Csapat!
Dezsőtől nagyon jó ötlet volt, hogy összehozott minket, jót tesz a lelkünknek, hisz az évtizedek nyomot hagytak bennünk, olyan testvéri, lukácsos érzése lesz az embernek, ahogy jönnek a levelek, és közben még megelevenednek az „elmentek” is, most például a Borika jut eszembe, akitől vettük a zeneakadémia bérleteket, és még a Zeneakadémián is találkozunk esténként, elegánsan. - Köszönöm szépen Dezső!
Vajon tudunk még önfeledten Lukácsozni?
Küldöm mellékletben a szánkózó Beethovent.
Isten áldjon meg mindenkit sok erővel, és jó egészséggel! É.
07:02
ment a válasz körlevélben,
nem kell engem ünnepelni,
azt a biztonság kedvéért
én már rég elintéztem,
bárha virtuálisan,
a Lukács terasz
márványtábláján
a 16 ezer kép között kellett megtalálni
- 18. válinews képei -,
szóra keresés, csodás, hogy
Pisti megcsinálta:
tábla - nem
márvány - nem
lukács - följött
2020. december 2., szerda
05:56
Jó képem, és semmi értelme sincs. Nincsen oka élni. Kategória nálam; hogy ugyanis mindössze dekoratív. Vendégem csak annyit mondott, az a szék ott... és megvilágosodott. Hálám. Este fél tízkor kezdtem hozzá. Aztán ma hajnalban, villanyfénynél. Januári kép.
Mutatom a korábbi, kontrasztos változatát is. Megteremtett műterem - A/2020/04 60x60
08:20
Útközben fölnéztem az égre, meg a hídra is. Nincs uszoda, hát gyalogtúra Kata által kedvelt "Szt. István napi kenyér"-ért a boltocskába. Telefon előrendelés. A sajtos rudat és igen hosszú kávét hozzá kéretlenül, általuk tárolt piros(fehér)pöttyes bögrémbe.
08:16
Hiába, ez Buda. Ronda irodaház építése félbeszakadt, csontokat is találtak a Ferences templomunk szomszédságában. Régészek.
09:26
Mai softrémálmom hogy Mann József fejezeteit próbálom fájlokba rendezni (pedig tényleg abban vannak a mobilomban), s ennek kapcsán valami papírdobozba is beszuszakolni, de sehogyse férnek bele.
Annak kapcsán lehet, hogy reggeli szobabicikli közben ezeket hallgatom.
09:44
Körlevelem a Lukács-klub számára: fontos hír:
2020. december 3., csütörtök
04:01
Angyali. Csaba körlevélben nem örült, hogy ez a Váli elintézte, fölkerüljön a Lukács-márványtáblára
... a fotón látható névsor utolsó tagját kivéve egy sem maga intézte el, hogy oda kerüljön...
Itt megtörik a hagyomány, hogy egy befejezett életmű alapján lett valaki méltó... Várjuk meg a társadalmi környezet értékelését.
Nem örülök a hagyomány megtörésének!
Erre Zoli őt is, önmagát is föltette... Photoshop programmal ez hamar megy... alakul a KörlevélKlub...
05:58
-- Micsoda problémák... közben többezer ember éhezik az országban. H.
-- Szerintem a Greco képeket el kéne adni a Szépművészetiből, és a befolyt dollárokból kenyeret osztani.. :-)) d.
22:11
Olyan fáradt, fotelből kelni nincs erőm; Katát kértem, mosson fogat helyettem.
2020. december 4., péntek
12:02
Szobám ma, már fotel is. A plakátok: akár hencegés is, nem annak szántam. Ott tárolom, még fognak kelleni, ha.
Levélváltás J.-vel, Le Meux, mutatom a fotót is, s írom neki:
...eddigi leveleim (2020. szept.=) 11,1 millió betű + 16 ezer kép, 370 kötet lenne. (három kézirattár őrzi. :))). Szép történet, harminc év, ami hozzád fűzött, aztán te abbahagytad az olvasását szemed miatt, fájdalmamra. A tengert mikor láttad utoljára? d.
-- Még a kijàràsi tilalom elött. Legközelebb december közepén lehet ujra menni :) J.
F/2020/207
14:23
Igen ritkaság, aukción Vaszkó Erzsébet
60e HUF!
ha gyűjtenék...
papír, pasztell, 47x60 cm.
Pintér Karácsonyi Nagyaukció
14:50
Iménti Le Meux-mailbe 3 tréfa.
Egyébként 35 éve egy hátborzongató mondata, amin ámultam, az ő hatalmas intellektus-szintjére gondolva próbáltam értelmezni:
-- Férj? ...Egy favágót.
Anyja féltette tőlem. Pedig nem voltunk szerelmesek; barátok voltunk.
Nevetve mesélte, egyszer volt egy olyan erotikus álma velem, hogy hű...
Katával, vele, meg a kicsi Zsófival sétáltunk együtt néha. Zsófi nagyon szerette, egyszer pár napig nála lakott. 85-ben indult imaközösségem, úgy ismerkedtünk össze. Hetente szerdán, nálunk. Ami azóta is.
Egy emlékem, amikor női voltához legközelebb, kettesben kirándultunk a Budakeszi lezárt erdőben, aztán dél, én szokásosan elaludtam, ezúttal ölében fejemmel. Talán olvashatott közben? '90 körül emigrált. Persze, hiszen akkor kezdtem a leveleket írni.
-- Igen, emlékszem Zsó làtogatàsàra, nagyon szerettem öt is. És a sétàra is, megható volt, ahogy elaludtàl. J.
15:07
T. LukácsKlub
1. melléklek egy listát, ezeket a filmeket felhőmben (EGYENKÉNT) (szívesen) át tudom küldeni nektek.
2. javaslom, ti is térjetek vissza a nem titkos csoportcímzéshez:
a./ adathalászat így is úgy is, dömpinggel, állandóan szexjavítót kínálnak nekem
b./ így elkülönül, melyik levelet kaptam honnét
c./ van, aki nem tudja ezt a titkosítást kezelni, másodrendű állampolgárrá válik
d./ így VÁLASZ MINDENKINEK által téveszthetetlen és egyszerű szerkezet
e./ az aktuális fogja mindig kapni, a csoport folytonosan változóban; bővül, meg pld. T. leiratkozott
csókolom. :))) d.
18:06
A jelzőtáblán a "Vezessen lassan, hal átkelés" --- sebességkorlátozás 40 mérföld/h.
A Washington állam Sheltonban, a Skokomish folyó közelében történik ilyen.
Amikor a folyó elárasztja az utat, a lazacok rövidítve úsznak át az úton, hogy a folyón felfelé haladva érjék el ívási céljukat.
Szinte minden évben előfordul.
20:45
Napok óta este Móricz Virág (a lánya) Tíz év, két kötet. Apja utolsó 10 éve, jórészt levelek, irományok, s azokat ő szépen magyarázza. Aligha fogok Móricz regényt olvasni. Halálosan érdekes a gondolkodása, irányultságai, tettei, fölényes okossága, magányossága, ereje.
2020. december 5., szombat
09:17
Kedves Te! Igen kéne egy Biblia. Pontosabban: Károli ford. Újszöv.+Zsoltárok, Gedeon kiadású és 20 centi.
Csak ez a jó (nagy a betűje :)). d.
09:20
Megpróbáltam éjjel is; ez a tízedik fotó, már rég nappal volt... F/2020/208
09:35
-- ...Mellékesen elcsudálkoztam ezen a mondatán, majd jövő karácsonykor..., nemcsak, mert öreg vagyok, hanem ilyen távban életemben nem gondolkoztam. d.
--
Igen: a maga három igeideje: most, azonnal, rögtön.
ez van múlt-jelen-jövő helyett.:) K.
--
Ez így van, de csak a fele dolognak. A másik fele nehezebb: amit kell, megteszek érte, de sose volt jövőképem.
20:27
Lélekemelés igény, ma este én kértem úticélt, a Tóth Árpád sétányt.
2020. december 06., vasárnap
08:03
Éjszaka mail egy balatoni házból.
20:09
A napokban /dec.2./ mutattam, a Ferences templom melletti irodaház alapozása leállt, hogy régészek.
-- Már akkor volt itt falu, amikor Buda még nem is létezett... A várost majd csak a tatárjárás után alapítja IV. Béla,
-- 172 sír, amit nem egész három hónap alatt
-- Három korszak temetője: 18. századi keresztény, alatta török kori, még lejjebb a hódoltság előtti középkori keresztény sírok vannak... épületmaradványok, égetőkemence...
-- A legrégebbi bronzkori, Kr.e. 800 és 1200 között..
-- A török sírokat ránézésre is azonosítani, a halottakat arccal fordították Mekka felé...
-- A 18. századi keresztény sírok mellékletei között rózsafüzér apró gyöngyei, bronzkeresztek, kapcsok, gombok és kegyérmék -
2020. december 07., hétfő
04:13
NULLANÉGY-TIZENHÁROM
még félálomban már mélyrepülésben
terméketlen hetek vagy hónapok
tudom hogy nem igaz
István szerint mániás-depressziós
ideje van a csendnek és ideje van a hallgatásnak
hát mi is volt ez az elmúlt hosszú év
összejött 3 ikonfalam
Kilenc kicsi műterem
Sivatagműterem
Műteremstációk
lett 41 kép
volt két jó fotóm Kékkúton
volt egy kiállítás a Godot-ban
hozzá mókaplakát
és plakátjaim is kiprintelve falon
84 temetőfotó Péternek, aki révbe juttatja
kiállításnyi szénrajz keretezve, kerülgetem a műteremben
négy év után vissza az ággyal
négy év után honlap, árvízbiztos opuszjegyzék az utókornak
négy év után könyvtárselejtezés
négy év után megnyílt a parkunk nem az én érdemem
járvány: tollaslabda Katával Svábhegy oldalán
járvány: uszoda helyett szobabicikli Thomas Mannal
járvány: dédnagymama Zsófival karanténlevelezés
és három iratdoboz C. napló kézirat
59 vers, nyilván mind remekmű
kidobtam azt a két ronda kardigánt
egy új édes szex módunk
törött Sonymat a Biztosító, vettem is egyet
Fioretti közösségünk 35 éve
aranyZsófikám orangutánok gondozója lett
és megküldték a tanári diplomáját
óránként 5, és bírok guggolni, nem reméltem
olvasófotel a műterem közepén, működik
új betegség, pajzsmirigy, de érdektelen
NEWS 373-an naponta
szégyen és szégyen,
nem és nem sikerül öt kilót lefogyni
festmény szereplésnapló 101 esemény
és könyv is lett a neten; verseim már képekkel
OSZK is megcsinálta magának
kitaláltam a Mail-LukácsKlubot
vagyunk tízen már és működik
így hát ez is rendben van
vissza kéne aludni
de közben reggel lett
akkor ide egy idei fotó
Harangvölgy ma, veszekedés idején - F/2020/200
13:32
Kata reggelinél, hogy Zsófikánk hogy irigyelte a szemüvegeseket, s osztálytársát, az eltört karjával. És hogy Dobrev Klára szebbre műtette a fülét.
2020. december 08., kedd
04:13
ideje van a csendnek, és ideje van a hallgatásnak,
hát mi volt ez az év
igen, volt 3 ikonkép:
Kilenc kicsi műterem - A/2019/53 // lehet őket lapozni is, másfél napi munka volt :))
Sivatagműterem - A/2020/06
Műteremstációk - A/2020/12
volt egy jó kép
volt egy jó fotó
volt egy kiállítás a Godot Galériában
hozzá egy plakát
hozzá korábbi plakátjaim kiprintelve
84 megkerült zsidótemető-fotóim megmentése
egy kiállításnyi szénrajz
négy év után vissza az ággyal
négy év után könyvtárselejtezés
négy év után elkészült a parkunk
járvány: Katával tollaslabda
járvány: dédmama-Zsófival karanténlevelezésünk
olvasófotel
három iratdoboz C. napló
könyv; verseim már képekkel: V. Napló 1949-- CTRL+klikk =fejlécben
és még egy fotó: A kert estefelé - F/2020/126
16:41
1./ Csaba testvér után már Barsi Balázs atya is kijött a kórházból.
2./ Februári GODOT kiállításomat egyelőre májusra halasztottam. Esetleg a szénrajzok mellett az új képeket is? Öszvér?
3./ A Kieselbach Galéria téli aukciója elmarad, amin a Sivatagműterem - A/2020/06 ikonfal szerepelt volna-, tárolják.
2020. december 09., szerda
06:18
Teregetünk a fregolira (negyven éve csináltam a fürdőszoba méretére, még mindig nem szakadt le), s közben magyarázza, hogy Margit szerint ezeket a nehezebb terítőket közvetlenül száradás után jó kivasalni. Szerintem is, mondom. És akkor elneveti magát.
06:45
Hasonlókat erről ugyan már fotóztam, de hát ez ma reggel is. F/2020/209
08:28
A mai ünnep.
Juan Diego, 57 éves azték indián férfi szentmisére igyekezik a jelenés napján, (1531) amikor a csillagok alól valami le nem írható gyönyörű hangot hall, majd fényt lát, és valaki kedvesen nevén szólítja. A Szent Szűz jelent meg előtte és nahuatli nyelven arra kérte, menjen a mexikói püspökhöz, s mondja el neki óhaját: "Hőn kívánom, hogy itt egy kápolnát építsenek, ahol megmutathatom és felajánlhatom egész szeretetemet, segítségemet és oltalmamat, mert én vagyok a ti Irgalmas Anyátok!"
A spanyol püspök, Juan de Zumárraga kétkedve fogadja a kérést, és jelet kér. A negyedik jelenés alkalmával a Szűzanya kéri Juant, hogy a domb tetején - a hideg téli decemberben - szedje teli rózsával kötényszerű köpenye elejét, mutassa meg őneki és azután vigye el a püspöknek. A püspök igen csodálkozik azon, hogy ez időben rózsaszedésről beszél az indián, ám a köpeny leeresztésekor a rózsák kihulltával, gyönyörű Mária-kép válik láthatóvá a ruha elején. Zumárraga püspök térdre esik és könnyezve hálát ad az Istenanyának a rendkívüliségért. Két hét múlva már áll a fából épült első kápolna.
A tilmán lévő képnek nemcsak a megjelenése volt csodálatos, hanem mindeddig való fennmaradása is az. A képen, sokszoros nagyításban sem látható ecset nyoma! A növényi eredetű ritka szövésű anyag nincs előkészítve festővászonnak, és erre nem is alkalmas. Ha nem festik be, 20 év alatt szétmállik. Ha megfestik, akkor már 5 év alatt tönkre megy. Ez a kép azonban sértetlenül fennmaradt 470 éven keresztül, pedig az első 116 év alatt még üveggel sem védték, sőt százezrek érintették és kormos, füstös viaszgyertyák megszámlálhatatlan tömegét égették előtte.
09:13
És ennek a történetnek van egy ijesztő vonatkozása. Égi festmény. Megrendelő a Szűzanya. Vagy talán Ő a művész..., szakmabeli?! Nyilván az Ő ízlésvilága, alkalmazkodva a befogadó helyi indiánkultúrához. Kompozíciós feladatok sorát kellett itt megoldani, díszítőelemek, kontrasztok, színvilág, felületkezelés. (A kép 198x106 cm.) Ha nem Ő, akkor ki. Egy rég meghalt kollega? Mária korrigált?
És ha az égben nincs idő, akkor ez a legkorábbi festmény a világon, teremtés előtti; öröktől fogva létező?
Ha az Ég is fest, hogyan fessünk mi. Hogyan pozícionáljuk szakmánkat.
Iparművészeti beavatkozás korábbi, Mózes könyve. Az Ég utasításai a Sátor és a Szent Láda kivitelezésére. Anyagválasztás, kompozíció.
Hogy Jerikónál a harsonákat meg kellett fújni, ahhoz valószínű, nem kaptak kottát. A harsona hangszer megszentelődött.
09:48
A kontraszt szándéktalan, az élet hozta, és nem feküdtem keresztbe. Reggel nyári-téligumi csere, ácsorgás a hideg műhely sarkában. Egy falinaptár. Jól megnéztem. És nyeltem egyet.
Aztán elkezdtem megfogalmazni.
Minden autóműhely kötelező tartozéka, évszázadok óta. Talán egészségünk védelme érdekében, Köjál rendeletre.
12:19
A film címe: NA UGYE, HOGY NEM HAZUDOK. Mondtam orvos barátomnak, már nem bírok leguggolni. Illetve abból fölállni.
Válasza meglepett: guggolj.
Vettem percvekkert. Óránként.
film: M/B/146... vagyis C.19565 :)))
13:58
Ebédnél Kata, hogy újra ott van,
a Széll Kálmán teret piaccal összekötő apró Dékán
utcában, újra árul, de nagyon nem jó, hogy piros az arca.
Szaladtam. Engem nem ismer, amúgy is maszk:
- Feleségem mondta, aggódik magáért, hogy sokat iszik.
- Sokat nem, de így karácsony előtt
meghívják az embert.
- Vigyázzon magára. Tudja-e hogy maga nagyon tehetséges?
... Ki bírtam várni csöndben a nagyon lassan előkerülő igent.
- És tudom, hogy maga nem kerüli a munkát.
... Erre mondott két mondatot.
(Katától tudom,
amit lehet,
vállal, csak fontos, hogy ő magának is megfogalmazza.)
Ilyeneket lehet nála vásárolni.
Én 20 ezerért ezértt a zsiráfért.
Nem a karácsony tiszteletére. Az alkotó emberére.
20.46
Esti covidsétánk ma nem a park, fél nyolckor bezár. F/2020/210
2020. december 10., csütörtök
02:12
Egy cicavágyó kisasszonynak küldött fotóm F/2019/116
07:17
Ma a loretói kegyhely ünnepnapja. Egy gyönyörű enteriőr pápával.
A lorétói kegyhely története a XIII. század végéhez kapcsolódik. 1294. december 10-én érkezett Itália adriai tengerpartjára, Recanati város kikötőjébe az a Ház, melyben Szűz Mária családja lakott Názáretben – vallja a hagyomány és erősíti meg a Ház eredetiségét a történelmi kutatás, a régészet, az építészet-történet, az epigráfia és legújabban a pollenkutatás eredménye is.
10:12
Egy nagy pillanat az imént. Rakodtam az új képeket, fotózva, keretezve. Rámeredek. És egy kivételével az összes (11) befejezetlen, kíméletesen fogalmazva. Kezdem.
12:34
Az is lehet, hogy evvel most elrontottam.
Az se baj, vállalom.
Tűrhetetlen gőgös volt,
legyen gyengébb, de őszinte :)))
[Szütscsel összeröhögünk;
a pocsék képekre használjuk]
Műterem, majd egyszer - A/2020/37
60x60
Kata azt mondta rá fehér szivárvány
mindeközben 80 lux
a 250 - 350 helyett
és fáradtságrohamok
tántorogni is alig volt erőm
2020. december 11., péntek
00:47
Kapu a műteremhez - A/2020/37... legyen a fönti/tegnapi kép címe.
Kapu a műteremhez, majd... gondoltam, merthogy erről lenne szó. De tán nem helyes ennyit belesűríteni.
Bár olykor verse címével magyarázza el Zelk is, miről beszél.
Nos?
01:58
Késve, eszembe jutott Miki névnapjára a Pilinszky-nagyinterjú. Saját gépre is át tudom (felhőből) küldeni.
13:15
Már a hetediket javítom.
Műterembe zártan - A/2020/38
60x60.
Előző állapota,ami érdekes volt, de nem ezt akarom mondani. Erős ötlet, (amúgy kissé grafikus jellegű); csőlátást okozott; a többi szakmai komponens figyelmen kívül maradt.
09:59
Kapkodtam, hirtelen kellett csinálni. Minősége érdektelen. Hideg van és esik. Ott lenn. Nem tudom meghatódás nélkül nézni őket.
2020. december 12., szombat
08:48
-- Mario és a varázsló, Latinovitscsal. Innen letölthető legendás színházelőadások, és mozik, múzeumok!
--
Kedves otthonülő Lukácsosok, egymás buzdítására is, érdekelne, mivel pótoljátok a testmozgást; körlevélben. Én [...]
[LukácsKlub-körmailek]
05:23
Esti kötelező covidsétánk.
09:09
Hajnali női ötletem. Piacra, és egy nénikétől
csakugyan kaptam búzamagot.
Luca naptól (dec.13) csíráztatni, karácsonyra.
Zöld kiskert lesz a tálkában. Valaha csináltuk.
Gyerekeimnek is vettem, hátha ők is.
Másik ötlet,
összevarrva két fólia eggyé,
Mikiéknek kékkúti padlásföljáratot
ideiglenesen lezárni,
mennek le pár napra,
az alsó szintet így könnyebb kifűteni.
Mellé csomag rajzszög.
Búzamaggal együtt leszállítottam. Pesten szívesebben villamos, mint autó.
09:29
Regisztráltam magunkat majdani vírusszérum oltásra. TAJ számot kér. http://vakcinainfo.gov.hu (CTRL+klikk a szövegre =fejlécben ott)
19:33
Kérdés, mennyire marad (a nemzet számára) használatban Móricz Zsigmond életműve; gondolom, nemigen. (A festők jobban járnak.) Nem tudtam, hatalmas kapacitású szellem, naplói, levelei stb. alapján. Nemcsak rálátása volt a nemzet helyzetére, de tett is. Pld. azért ragaszkodott minden rettenetes ráfizetése ellenére lapjához, amit főleg maga írt, mert pld. evvel indította el a népfőiskola mozgalmat a parasztfiatalok számára, amit aztán az állam is elkezdett.
Ezért krimiizgalmú ez a kétkötetes (kommentált) szöveggyűjtemény lányától;
Móricz Virág: Tíz év, esténként olvasom.
20:39
Műcsarnok Igazgató
Kedves György, most látom, a Műcsarnok átvette 2015-ös ötletemet, azóta ti is csináltattok virtuális sétákat a kiállításokról. Nagyon jó, örülök. Nézem a Jankovich rajzokat, nem olvashatóak. Egy javaslat. A fotósok ilyen típusú feladatnál is tökéletesen fölöslegesen imádják a gömbfelvételt, mennyezet-padló is. Ennek az az ára, hogy a képeket nem lehet közelről megnézni. Ahhoz egyszerűen más optika kell, egyetlen mondatos utasítással elintézhető.
Szívélyesen: d.
Mutatom: http://mucsarnok.hu/mucsarnok/virtualis_setak.php
21:56
Mennyei muzsika a Guadalupei Szűzanya ruhájáról...
Nem tudom, elhiggyem-e. Őrület, mi más szó ide.
Ha mindez igaz,
és nem csak emberi játék-lelemény,
akkor a Menny nemcsak fest, de komponál is.
Hogy ez az égből küldött kép
kottát is tartalmaz.
És ezt egy mexikói tudós megtalálta.
Jobboldali rajzon fölül a zongora billentyűi.
Odáig ellátok,
a lét harmóniái valami módon összecsenghetnek.
Hiszen, miként egy szép gondolat, végül is
egy helyről származnak.
A kegyképen szemorvosi műszerekkel történő vizsgálattal megállapították, hogy Mária szemének retinája fény hatására – az emberi szemhez hasonlóan – kitágul és összehúzódik. A tudósok továbbá megállapították, hogy a szövet hőmérséklete, melyen a kegykép látható, állandóan 36,6 fok, mint egy egészséges ember testhőmérséklete.
Sztetoszkóppal is megvizsgálták a kegyképet, ekkor a tudósok Mária övénél 115 pulzus/perc mértek, mely egy magzat pulzusszámának felel meg.
A NASA mérnökei továbbá megállapították, hogy a festék, amellyel a kegykép készült, földön nem létezik és soha nem is létezett – írja a Tsn.ua internetes hírportál.
2020. december 13., vasárnap
08:10
-- Erről a mennyei muzsika dologról mit gondol ? d.
--
Lehetséges. No de nem abban hiszünk, hogy az Isten a semmiből valamit teremtett?
Akkor nem összehasonlíthatatlanul kevesebb, hogy ebben még zene is van?
Amúgy miben nincs zene?
Ha azt vesszük, hogy az a legmagasabb rendű matematika. L.
-- Kedves Deske!
Én se találtam meg a módját, hogy letöltsem a videót. Ha Isten egy zenét küldene - ha jól értem emberi közvetítés nélkül manifesztálódott és életjeleket (pulzus és pupillamozgások) mutató képen keresztül - tényleg ez a nyúlós-nyálas izé lenne az?
Gyakorló katolikusként ez azért komolyan próbára teszi a hitemet és az ízlésemet is. E.
-- Köszi, lehet, nem értek a zenéhez. d.
-- De itt pont nem a zene, meg az ahhoz való értés a fontos, hanem a közvetlen isteni esztétika. Tehát, hogy nem egy emberen keresztül sugalmazott művészi nyelven zajló kommunikáció folyik, hanem hogy ki van iktatva belőle az emberi - és az ezáltal belekódolt esendőség, ízléstelenség. E.
-- Gyönyörű gondolat. d.
08:29
Miki a [fűtés miatti padlásnyílás lefedéshez]
a fóliához rajzszöget, celluxot mellékeltem, ez jobb.
Ha csinálod, és úgy gondolod,
hogy lent nincs elég léc, gyere, adok.
Fűrész, tudom, hogy van,
ölel
d.
13:04
Vitorlázó repülőtér vasárnapi sétálókkal.
20:49
Estére ugyan sikerült a Mária-köpeny zenéjét - hangversenyelőadását leszedetni a honlapomra, de mostanára leértékelődött bennem ez a történet.
- Rendkívüli és hatalmas esemény a Mennyből küldött Mária ábrázolás.
- Hogy motívumait valaki zenének lefordította - le tudta fordítani, tudomásul veszem, másodrendű történet.
- És hagyjuk most a pulzust, szívverést, mert ez végképp eltereli a figyelmet.
Amire barátom értelmezése; részletkérdés, mindent Isten teremtett...
21:06
Nem emlékszem az évre, mikor utoljára színházban. A Macskajátékot ugyan évtizedek óta szerettem volna, nem hozták ide a műtermembe. De most. 2012-es előadása a járvány / ingyenműsorok között, nagyszerű előadásban.
Megdöbbentő.
Ugyan negyedművelt maradtam, nem széles a merítés, eddig soha nem olvastam különösen a nőkről hiteles mondatokat. De különösen az öregedő nőkről. A férfiak tök nem értenek ehhez, náluk a nők szépek, megizélik őket, elhervadnak, esetleg vonat alá;
És most jött ez az Örkény.
Hogy egy öreg nő esendőségében heroikus, nevetségességében fenséges, mindez együtt, hogy drámai monológ közepén - hitelesen, és hátborzongatóan - levesrecept. Az öregedés, a vágyak, szerelem, magány... női oldalról. Ámulatosan őszinte mondatok. Remekmű.
https://www.youtube.com/watch?v=pc7e3K71-So CTRL+klikk a szövegre ... fejlécben megjelenik
-- még jut eszembe Déry novellájából készült gyönyörű Szerelem film, ami anyjáról-, de az lélektanilag egy egyszerű képlet -
2020. december 14., hétfő
11:35
Kedves Deske, azt hiszem, EZ a mennyei zene. Érdemes NÉZNI ennek a két embernek a mennyei harmóniáját. https://www.youtube.com/watch?v=Z8lTh58jhA8 // CTRL+klikk a szövegre... fejlécben ott
Szeretettel, F.
2225/ | 01./naplójegyzetek/ | /dedikálása a küldött CD-hez, a lemezborítón | / | / | 1999.01./ | Kurtág György/ | Váli Dezső/ | / | / | C.05835/ | 18. / 1999 | 0/ | 1/ | 1 |
[Ismeretlenül, postán, már Franciaországból. Úgy hitte, kedves vagyok egy neki kedves emberhez.]
06:14
A műhelyszobában, műteremben fogalmaim szerint rend van. Nála, a kisszobában, egyebütt fogalmai szerint rend van.
A konyha közös.
A 47 magnókazettái léthelyzetét nem merném definiálni.
Igen nagy hajlandóságot mutat
az üres befőttesüvegek iránt.
09:49
ugyan az elmúlt ötven évben megúsztuk
de az óvatosság
egérinvázió ellen
a hazafelé-kiflik mennyezetről függesztve
lebegnek és száradnak a légűrben
fölső mezőben a már száradtak
és még mindig sötét festeni
bicikliztem Thomas Mannal
József a kútnál
már vettem hat csomag szárított fügét
Szent István Napi Kovászolt Kenyeret
tíz nejlonszatyrot tartaléknak és
a megrendelt
három beiglit,
az
egyik mákos
még majd vérvétel és fenyőfa
szőnyeget kiporolni
és elmúlik ez az élet is
csak a gyógyszereimet ne felejtsem
az a baj, hogy nem szeretek karácsonyfát vásárolni
pedig azt csak szeretettel szabadna
minden évben ugyanavval a kötéldarabkával
lógatom le az erkélyről
12:36
kép tovább
Műterem a világ végén - A/2020/41
60x60
19:38
Erdőt, hegyet, tengert, folyót,
kék cinkét, csecsemőt ha láttam,
lelkem csak mondogatta:
milyen szép az Isten!
Zelk
19:59
Amerikában a hivatalnokok számára biztosítandó tér a konvencionális felfogás szerint csak az a tényleges terület, amelyben munkájukat elvégezhetik. "Túlzásnak" minősül minden e minimális igényen felüli követelés, részben azért, mert Amerikában nem tartják megbízható adatforrásnak a szubjektív érzéseket.
...Francia kutatás: zsúfoltság mérési index négyzetméter / személy / lakás. Ahol személyenként 8-10m2-nél kevesebb volt a hely, ott mind a szociológiai, mind a testi, fizikai kóros beteges tünetek megduplázódtak. Betegség, a bűnözés és zsúfoltság igenis összefügg.
[nálam 72m2/fő]
...az a araboknál az idegen és az ellenség majdnem azonos fogalmak.
Edward T. Hall Rejtett dimenziók Gondolat 1980. / 89., 230p.
2020. december 15., kedd
06:09
régen elfelejtett élet és fotó
mennyi buzgalom és
milyen
irgalmatlan rossz kép
nem csoda, 1977-ben a 30 képből 22-öt kidobtam
a képernyőkímélőben jött most fel
F/1977/12/C
a kályha fölött törülközőnk MAGYAR felirattal
Katával feltűnő eredményesen használtuk
Krétán autóstoppal
még olajkályha.
20 marmonkannánként hordták föl
a mennyezet alatt belógatott fehér táblák
500 wattos fotóizzókkal
hosszú bottal helyre ráncigálva
világították a reprózandó festményt
jobbról és balról
a galérián is kétemeletes képtároló
87-ben kaptam észbe, akkor egy évig
képszétajándékozás kemény munkája
06:10
Elringató. Madam Marcelle Meyer (1897-1958) 3 és fél órán át! Bachot zongorázik. Tele vele a műterem. Időtlen.
https://www.youtube.com/watch?v=spHBTyagfZ4
08:20
volt már kispárna, volt már nagypárna, volt semmi az évek során
ortopédus javasolta
kissé magasra a lábat éjszakára,
hátha segít
most az A/2020/15 elrontott képemmel próbálkozom
ez pontosan hét centit emel,
nem mozdul helyéről sőt nyugton marad
egy éjszaka már volt,
és mintha csakugyan
később, ha ez sem, egy sötétebb tónusúval
lehetne próbálkozni
van olyan is
10:15
Jó érzéssel tölt el, hogy Pilinszky is mondott csacsiságot-, jár a fejemben. Megkeresem.
Bach nem azzal hat, hogy gyönyörűen harmonizál, ez nyilvánvaló, különben üres játék lenne.
http://deske.hu/iras/html-2006/pilinszky-interju-leirva.htm
Déry
A "L'art pour l'art" egy henye gondolatsor henye összefoglalása...
12:50
Mai háromból egy egyik
amit megint jav.
Arany műterem - A/2020/30
60x60
14:47
Igen nagy hajlandóságot mutat
az üres befőttesüvegek iránt. Én a hasábburgonyával vagyok így.
2020. december 16., szerda
06:23
Kata kissé fel van háborodva, hogy én a nagy karácsonyi előkészületek - sütés-főzés - idején is étkezni vágyom; reggeli, sőt, ebéd.
11:15
Múltkortájt megpendítette,
ott az első emeleten
valami nagyon fínom,
valami angol.
Dolgom volt a Mammutban.
Memóráim nincs, de
bal kettes zseb jegyzetfüzet.
Tehát: ANGOL PUNCS MEGGYES CSEMEGE
470 HUF Szamos cukrászda.
Hát hoztam is neki.
Jó.
-- Jaj de kedves vagy!
-- Pontosítsunk, csak de kedve.
11:38
Megjelent egy album a Műcsar 15 évéről. Megküldték a rám vonatkozót.
Zúzdába vele, az opuszszámok a képcímekből megint mindenütt lemaradtak. amúgy széppp.
13:49
Az A/2020/33-at befejezni volt egy jó ötletem. Megcsináltam. Az ötlet rossz volt. Akkor a konyhából: ebéééééééééd!
F/2020/213
14:36
Kedves Deske, amit ez a fiú ezen a felvételen csinál, alig tudom szavakkal kifejezni. Nézd az arcát is...https://www.youtube.com/watch?v=AqlqycjdYxM&feature=youtu.be&t=25
A minapi "mennyei zene" témád kapcsán küldöm. A.
17:03
Hibát találtam a honlap 81.312 fájlja között, tegnap óta javítom. Szerzőt keres:
P. Jelenits
Jelenits +
Jelenits István... ugyebár egy tétel lenne...
2020. december 17., csütörtök
05:47
Agyvérzés vagy más eszméletvesztés; hogy ilyenkor visszabillenjen a denevérpad a fejjel lefeléből. A karom leesik. Azon zsinór, valamit megránt, ami egy másikat. Ellensúly leesik az asztalról. A padot egyébként is úgy állítottam be, hogy végállásban szinte stabil-labil; igen kis erő hatására visszabillen.
Igaz, akkor meg bekötött lábbal előrebuknék.
Időkapcsolós villanymotor a tengelyhez kapcsolva, de ez kívül esik a lehetőségeimen. Műteremszolga a szobában.
Kell venni egy denevérpadot számára is. És 5:40-kor legyen ő is ébren.
11:46
Megtalált műterem - A/2020/33, mintha befejezve, most negyedszer mondom.
13:22
--
Kedves T., hogyan alakul az élete? Esetleg tudna nekem január 8. (akkorra ígérték levágni az 50 lemezt) – febr. közepe között egy nap alapozásnál segíteni? d.
-- Kedves Deske! Nagy örömmel!
Délután bővebben ìrok...
T.
-- Megváltás nekem ez a jó szó. Egyre nehezebben gondolok az évek során erre a feladatra. Tulajdonképpen elsősorban a lelki segítség. d.
18:01
Amikor mentővel a Jánosba, hogy infarktus, az nem, már a mentőorvos is okosabb volt-, de pajzsmirigy. Az egyre javul, 6 helyett már csak heti 4 gyógyszer. Úgyhogy hivatalosan már nem is vagyok hullafáradt.
2020. december 18., péntek
08:46
F/2020/214
Adódott egy áttekintés fotózásuk előtt,
hogy az utóbbi hetekben
mindet átfestettem.
Hármat dobtam ki,
egy negyedik kérdéses.
Ebből egy kép, ami érdekes.
Létrejöttében sok véletlen.
Akár lehet, a kép jó.
Idegenre sikerült és az maradt,
ilyesmit nem akarok mondani.
A/2020/37
tehát 2020.12.17.
festmény van: 1431
kidobtam: 1102
10:26
Ezt a kérdéses negyediket sikerült
megcsinálni, marad.
Műterem, napfény - A/2020/40
60x60
17:46
Délután fotó a decemberben befejezettekről, már amiket megtartottam. Megtanultam így is megmutatni, kurzor a képbe: kiderül, lapozható.
A/2020/25, A/2020/27 , A/2020/28 , A/2020/30 , A/2020/31 , A/2020/34 , A/2020/36, A/2020/38, A/2002/40, A/2020/41
2020. december 19., szombat
08:57
Ugyan hova. Az ember óhatatlanul hátrafelé néz ilyenkor. A legelső és az eddigi utolsó. Miértekre a két kép válasz.
Első műtermes képem -
A/1987/12 120x120 cm. Rómer Flóris Múzeum Győr .... Műterem a világ végén - A/2020/41 60x60 cm.
09:14
Nem vagyunk lucanapi búzacsíráztatószakértők. Hol marad itt a szárbaszökkenés. A nullánál az 1 végtelenül több.
10:20
Füst Milán bölcseleti könyvének* harmadik-, és életének tán legfontosabb mondata: SEMMI NINCSEN EGÉSZEN ÚGY.
Merthogy a Kataszobában. Lám csak. Az élet élni akar.
*Ez mind én voltam egykor
13:55
A ma kezdett
Nirvána műterem - A/2020/42
60x60
Indításnak - nem először -
kényszerítő lehetetlen helyzetbe hoztam magam
nagy kadmiumsárga vil. /citromsárga/ foltok
ami tökéletesen idegen tőlem
és abból a gödörből kellett ki-
hirtelen-véletlen az alsó lila
párbeszédbe kezdett vele
a sárgából ez lett
ez működik
mindent ehhez igazítani
az induló fő arányok voltak rosszak
és hogy maradhat-e ennyire főtéma nélkül
ami megfogja a szemet
2020. december 20., vasárnap
13:50
"Hittanlecke felnőtteknek is - B/1990/23", a Tranzit Art Cafe tulajdonosa. [a végleges grafikával]
22:18
Hírt kaptam, Galéria Savaria két képemet árulja.
1./ Virágcsendélet-HAMIS-04, nálam így szerepel; festmény / év, legalul, a 35 hamisítvány között.
Évtizedek óta forog, becsületes munka, Váli Zoltán festhette.
2./ Otthonülő - B/1980/03 7,4x16,7 cm., papírkollázs 160e HUF, ezt valaha a Képcsarnok vette meg.
2020. december 21., hétfő
05:57
A piramisban talált búzamag kicsírázott, hogy Ibrahim kezdte locsolni. Az élet csoda. Ilyet még nem láttam; szobámban, naponta. Tényleg nőnek.
Éjszaka is. Kata Tatjánának, az orosz szomszédasszonynak is termel. Meg az ötödik emeleti két kisgyerek, akik olyan elevenek. Majd egyet dédmama-Zsófinak is.
S mindez az én magomból, mint Móricz Zsigmond.
Holnaptól hosszabbak a nappalok. Ma született Sztálin.
08:11
Isten megteremtette Móricz Zsigmondot, aztán maga is hüledezett. Öt ember legalább. A foggal-körömmel mindent leíró, a kapát fogó paraszt... lányának nem segít szegénységében, hogy majd úgyis, de ismert lustasága miatt kenyérre pénzt kérő ismerősének viszont. Éveken át naponta levelezik távoli barátnőjével, megpróbál egy kis vidéki kurvából embert csinálni, lányának fogadja, taníttatja. Évekig kutat történelmi regényei tárgyában levéltárakban, vidéken, miniszternek beadvány, hogy a népnek olcsó könyvek kellenek, ezt a könyvterjesztők pénzmohóságát fékező rendelettel kellene, jajszava az ormánysági egykézésről, elképesztő.
Móricz Virág: Tíz év
I-II.
09:46
Levélben megkértem az atyát, küldené el, online hallgattam, némely dolog kiesett, pedig fontos-
(a vélhetően kulcsmondatot nem hallottam jól)
-- Kedves Dezső! Csatolom a vasárnapi homíliát. Boldog karácsonyt kívánok Neked és családodnak!
Isten áldjon!
Domonkos testvér
-- Köszönöm! Isten legyen melletted örömödben, bánatodban. Jelzem, hogy fontossága miatt föltettem a blogomba is.d.
...amit „angyali üdvözletnek” hívunk. A szakasz legfontosabb üzenete kétségtelenül a dávidi királyságra vonatkozik
...Ezzel szemben, amikor Gábriel arkangyal meglátogatta Máriát a dávidi királyság több mint kilenc évszázada nem létezett már. Kr. e. 922-ben kettévált a birodalom, két külön királyság lett, Izraelé és Júdáé. Kr. e. 722-ben, azaz két századdal később, az asszír birodalom megsemmisítette Izráelt, és száműzte az ott élő tíz törzset. Kr.e. 587-ben a babiloni birodalom elpusztította Jeruzsálemet a templomával együtt, meggyilkolták a királyt (Zedekiah)
Néha a saját életünkben is úgy érezhetjük, hogy Isten vagy elhagyott,
2020. december 22., kedd
07:52
Megkért, villamosozzam körbe a várost, ajándékaival a rokonoknak. (Autóval Pesten ilyenkor nem.) Halkan fogcsikorgat.
Reméltem, ebből végleg kiöregedtem.
És akkor fölrémlett.
A SZERETET MINDENKOR SAJÁT AKARATUNK FÖLADÁSA.
09:21
Olyan ereje a növekvőnek, fölemelt búzaszemet. "Mindig a fiataloknak van igaza." De ha nem, akkor is-- ők viszik tovább.
Egyébként fél - háromnegyed csövek. Ami által a legjobb inercia. (keresztmetszeti forma / szilárdság). Ennél jobb csak a cső, ők ezt tudják is, hizen alul csövesülnek. De akkor fönt miért nem.
Kínában bambuszt átnövesztettek a bűnösön. Átfúrta.
2020. december 23., szerda
06:17
Dédmamazsófinak sajáttermesztésű búzamező, karácsonyra.
Köszönte, és hogy holnap 11-kor a házunk előtt.
Gondolom, ő biciklivel.
Jeleztem, ajándékenni nem akarnék.
Hogy ő nem azt akart. Végül ez elmaradt, bíztatott, majd jövőre.
Mail, és kéznél volt egy fotó is, hát.
és milyen ajándékot kaptam volna
ha nem élelmet
hadd tudjam
hadd örüljek
d.
pld. léggömb mézescsuporban
denevérpad hat perc
fejjel lefelé
volt idő megfogalmazni
noha közben másodpercet számolok
bár karórámon stopperrel is
akkor most szobabicikli Thomas Mannal
07:41
Most jött.
Egy indián sétált nem indián barátjával a New York-i Times Square környékén. Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián:
- Hallok egy tücsköt.
- Az nem lehet - mondta a barátja. - Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?
- Biztos vagyok benne. Hallottam egy tücsköt.
- Ez őrültség - mondta újra a barátja.
Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között tényleg megtalálta a tücsköt.
- Neked természetfölötti hallásod van. Én sose hallanék meg egy tücsköt ilyen zajban.
- Az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked. Figyelj! Bemutatom.
Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette azokat. Harminc méteres körzetben minden fej megfordult, hogy vajon az érme, ami csörrent, nem az övé-e.
- Látod már, hogy mire gondoltam?
12:33
Kata ma elővette, hogy megcsinálja.
1997.11. C.12475 / C.19580
Petri Gyurka ugyan telefonon jelzett, végül Katával mi szaladtunk föl hozzá a könyvvel. Tavasszal ígért nekünk egy disznótoros vacsorát – a könyvbe ezt be is vettem –, illetve alternatív zöldségpástétomot. Katát izgatta a recept, s rávette Petrit, írja le neki. Íme – tán téged is érdekel. Mindenesetre unikum, mégis az élő legnagyobb magyar költőnk, a kéziratot őrizzük.
Nekem erről az a 25 babfőzelékkonzerv jut eszembe, amit egy sportzsákban hazavittem, hogy Kata hosszabb időre vidékre gyűjteni indult... Akkor még nem voltak gyerekek...
Ha valaki ezt magának is szeretné, így egyszerűbb.
Az én karácsonyom nem étkezésközpontú lesz. Négyet már fogytam, még hármat akarok.
Ebéd volt fél kifli, májkrémezve.
Kata éppen adná, hogy nézd, kaptuk, a világ legdrágább svájci csokoládéja.
20:03
Valamit kerestem, ez Katának levél, Zsófi örökbefogadása előtt.
dátum: 1977.02.02. C. 02163-2168
Kata levelek/18.
...Voltam a Gárdonyiban (állami gondozottak bébiotthona) Rögtön odaadták a kertbe sétálni [VZsófit]. Föl volt öltöztetve. Kicsit meg volt szeppenve, de békésen ballagott (kézen fogva) lefelé. Vittem Mami labdáját, nagy nehezen elértem, hogy párszor maga elé ejtette (néztük, hogy pattan), meg egyszer belerúgott, hogy a macinak visszaadja. Aztán gyalogoltunk erre-arra, mindig egy kicsit, igyekeztem alkalmazkodni változó figyelméhez (ti. hogy Mami mondta, hogy ő még csak rövid ideig képes valamivel foglalkozni). Kezébe adtam egy tégladarabkát: hideg. Mutattam a jeget, tologattam egyik lábát rajta: csúszik. Ütögettem a kerítés rácsait, mind más hangot ad, néztük a távoli hegyeket, teherautózörej, napfény, meleg, kihúztam a jobb cipzárját (kesztyű nem volt), kicsit merev-szertartásosan végig abban tartotta a jobb kezét. A ballal meg egymást fogtuk, néha megdörzsölgettem. Nézte. A levetkőzés női lendülettel történt, de szerintem egyszerűen azért, mert rutin cselekedet. Aztán kértem építőkockát, abból villámgyorsan épített egy tornyot, földűlt, megjavította. Itt nem az én ölemben ült, hanem kisszéken, az asztalhoz tolva. Zsebkendőmbe 2x belefújta az orrát. Egyszer oldódott föl egy percre teljesen, amikor hátulról végigcsiklandoztam a két oldalát két kézzel. Vigyorgott és a lelkesedéstől teljesen leguggolt, összegörnyedt, úgy, hogy egyensúlyi helyzetének megoldását énrám bízta. (Nekem támaszkodott.) Egyébként semmivel sem volt oldottabb, mint eddig...
(Igen nagy félelmem az örökbefogadástól abban a pillanatban nyomtalanul elmúlt, amikor egy kémlelőablakon át először megmutatták, Isten ajándéka volt ez a fordulat. 91.8.)
21:39
Egy Spanyolországból megküldött URL, benne Katának írt rajzos levelem 1978-ból, ami nekem nincs meg. Fotóm, naplórészlet.
https://dunakanyarkult.blog.hu/2020/03/26/a_nagymarosi_muvesztelepek // CTRL+ klikk a szövegre, akkor a fejlécben egy fül.
2020. december 24., csütörtök Szenteste
06:57
Mára ajándékul fontosat. Klee: Der Todesengel / A halál angyala
14:25
Fölrémlett, elővettem. Nagyon szeretem mindkettőjüket.
CZÓBEL BÉLA FELESÉGE
A szentendrei Czóbel Múzeum legszebb képei az alagsori szárnyban látható három kis Modok Mária-kép.
Ez a henye mondat némi magyarázatra szorul. Persze hogy Czóbel a jobb festő – általában –, és életműve, persze, sokkal fontosabb. Csak a múzeuma... Ugyanaz a baj vele, mint a legtöbb egyszemélyes szentendrei múzeummal. Meg nem csak szentendreivel: tavaly Spanyolországban is láttam hármat, azokkal is ugyanaz volt a gondom. Mire kiderül a művészről, hogy elég fontos ahhoz, hogy múzeuma legyen, a képek már reménytelenül szerteszét.
15:32
Kata kérésére idén egyedül díszítettem. Korábbiakban egyeztetni szoktuk, lehetőleg az ő ízlése felé, ő nézi pár hétig.
Nem a karantén, idén már csak kettesben. Meg fönt néhányan, ősök, némely angyalok.
színespapír paraván a gyertyák elé
19:28
Hatórai ünnepi mise, gondolom Szombathelyről, drága Székely püspök. Majd róla mesélek.
Fagyújtás, ajándék, vacsora után tíz perc Normafáról nézve, a város.
2020. december 25., péntek, Karácsony
06:48
Hogy ismertük meg egymást Székely püspökkel, már nem emlékszem. Nem volt dolgunk egymással. Mígnem egyszer.
De az elejéről. És akkor már az utána is.
Kikerekedik itthoni Fioretti-imacsoport szentségimádásunk története.
1984.05. A karizmatikus (mondjuk így, Szentlélekre figyelő) megújulás kezdetén ismerkedtem meg a zseniálisan tehetséges Marik Tamás OFM. atyával, aki aztán fél évre rá az Egyházügyi Hivatal legnagyobb örömére Ausztráliába, plébánosnak. Imacsoportját kettévágta, a felét vezetésemre bízta, gondolom, mert egy generációval öregebb náluk. Ugyan erről nekem elfelejtett szólni.
Egy alig ismert lány a Margit körút sarkán kérdezte, ugye akkor szerdán nálad. Azóta vagyunk. Tamás utasításra oltáriszentség a plébániáról, szerdánként nálam szentségimádást is tartottunk.
És teltek az évtizedek.
2009. Amikor is az egyik fiú - nevezzük Gábornak - kétségbe vonta ennek jogosságát, hogy én bár papi utasításra, de közben a szigorú Erdő Péter érsek ezt a területet szigorította.
2009.09. levelem-01 az Érsek úrnak, fogadjon. Nem válaszolt.
2009.12. Többszöri levélváltás-02, aztán Udvardy György helyettese elutasította a kérelmet, hát a fiú követelésére abbahagytuk a szentségimádást.
2011.04. Eszembe jutott a karizmatikus mozgalomból való ismerősöm, Székely János püspök. Az uszodában megmondták, konkrétan így kell kérni:
...Tisztelettel kérek egy személye szóló privilégiumot, hogy a huszonhat év korábbi gyakorlata visszaálljon. a levél-03
2011.05. Püspöki fejléces válasz, tehát hivatalos. Megoldása mosoly-, szellemes is; az igazság (szeretet) győzött a törvény fölött. (Betegáldoztatási engedélyem-04 volt, még 1987-től Csepregi Ignác érseki helynöktől.) ...Hiszem, hogy Isten színe előtt tiszta volt ez a gyakorlat. És tudom, hogy ez számunkra milyen erő. 2013.09. Nem válaszolt, újabb levelem:
Tudom, közben pápaválasztás, meg minden. 2013.10. Hogy válasz nem jött, próbálkoztam. Tudtam, más egyházmegyében ezt engedélyezik, de hiába kérek engedélyt ...Te is fölöttesem vagy (1955. óta benedekrendi oblátus), ...Ugyanazért dolgozunk, amiért Ön. 2014.07. A Pápa Úr nem válaszolt, de leszólhattak Budára, mert megérkezett az illetékes válasz Süllei László érseki általános helynöktől. 01. https://deske.hu/iras/html-2009/erdo-peter.htm 14:42 képed a központ. P. 2020. december 26., szombat 00:42 07:27 Lépjünk színe elé háladallal ne vígy minket a kísértésbe / a szomorúság kísértése 12:25 13:47 És ha --- ez se volna?! Mindent tisztára pucolnánk, a semmi maradna. Köszönöm, de ezen a fotón szinte semmit nem látni, mindent letakarnak a maszkok!
d. 14:08 Házastársi kötelezettségeimből adódóan nem mondhatom azt, hogy Aliz mákos bejglije tökéletes. d. 16:55
2020. december 27., vasárnap
08:21 10:40 04:14 2020. december 28., hétfő 07:28 F/2020/215 Este befejezték a rajzolást, parasztlány modell. A mester fölsóhajtott, ez a szoknya se fog többé ilyen gyönyörűen redőzni. Reggel döbbenten. A lányka ott ült, mozdulatlanul. Nagybányai iskola, 20. század eleje.
10:36 Péter jövendöl - műterem - A/2020/44 60x60 a képcím teljes tartalmát 10:44 11:55 A HORGÁSZ Tisztelt Váli Dezső! 14:27 19:01 ÖNBÍRÁLAT 22:08 2020. december 29., kedd
12:21
13:48
Mai valóság... A Földön élni drága mulatság, de a csomag legalább tartalmaz évente egy ingyenes Nap körüli utat. Az emberiség olyan, mint a krumpli: a java a föld alatt van. Aki mer, annál van a kanál. 16:49
adakozó erkölcsös jól főző optimista NEM SUGÁR GYULA (1924.08.02.-1991.06.25), DE NEKI TULAJDONÍTOTT KÉPEK. Ennek kapcsán egy szép szomorú szövege, ASU001.jpg. 20:00 Egy korai: MAGAMRÓL 1931. június, Népszava 2020. december 30., szerda 05:39
... talán úgy lehetne megoldani, ha kineveznétek egy beteget az imacsoportban... a levél-05
Visszaállt a rend.
2013.04. Barátunk ebbe sem nyugodott be, hogy itt hagy minket, satöbbi; mert Székely nem autentikus. Ami amúgy igaz.
Újabb levél valódi főnökömnek, Erdő Péternek.
Engedélykérési tervemről most mindenki lebeszélt avval, hogy reménytelen; az Ön jogtudósi szigora. Bencés húgom szerint a 28 év gyakorlata is nyom a latban. A reményt nem adom fel. Pl. ma sikerült a Lukács medencéjét víz alatt végigúsznom, másfél méter híján. Nagyon sok éve próbálkozom, minden nap egyszer. a levél-06
Ismét elküldöm 2013. 4. 15-i kérvényemet. a levél-07
Várszegi Asztrik OSB. pannonhalmi püspök régi ismerősömtől, ő sem illetékes. Azért megpróbáltam. Persze nem.
úgyhogy megkérlek, ezt az engedélyt, ha lehet, a levél-08
2014.01. Erdő Péter majd egy évig nem válaszolt.
Hát levél tértivevénnyel-09 fölöttesének, Ferenc pápának, kérve ugyanezt, mellékelve az érseknek megírt körülményeket is.
Még annyit hozzá, örülünk, hogy Ön van.
szeretettel a levél-10
... magánházaknál végzett szentségimádásnak nincsen hagyománya...
Budapesten több helyen végeznek szentségimádást, kérem ezekbe kapcsolódjanak bele... a levél-11
A válasz zseniális, ugyanis nem engedélyezhette, de nem tiltotta, hanem csak kért valamit.
És maliciózusan jelezte, hogy főegyházmegyénkben...
Új plébánosunk hosszan csóválta a fejét, búcsúzásunkkor váratlanul mégis engedélyezte. Még megkérdeztem, egyet szentségimádáshoz, vagy vihetek többet, áldoztatáshoz? Legyintett, az már mindegy. Még elküldött egy kis továbbképzésre, igazolvány, 2023-ban jár le.
Barátunk, aki miatt mindez, közben rég más közösségbe tért.
A postabélyegek árát elkérhetném tőle :-))).
Közben én is fejlődtem. Kezdetben a hajnali áldozás mellé kapott ostyát üres villamosbérletbe, avval uszodába.
Tiszta lélekkel, ma sem botránkozom meg rajta. És Ő sem. De mára szabályos...
___________________________________________
02. https://deske.hu/iras/html-2010/erseki-helynok.htm
03. https://deske.hu/iras/html-2011/szekely-01.htm
04. https://deske.hu/iras/c-fajlok-2/c1904.jpg
05. https://deske.hu/iras/html-2011/szekely-level.jpg
06. https://deske.hu/iras/html-2013/erdo-01.htm
07. https://deske.hu/iras/html-2013/erdo-02.htm
08. https://deske.hu/iras/html-2013/asztrik-atya.htm
09. https://deske.hu/iras/link-2014/tertiveveny.jpg
10. https://deske.hu/iras/html-2014/vatikan.htm
11. https://deske.hu/iras/html-2014/erdo-3.jpg
10:22
Búzamezőnket lassan kaszálni kell.
Olykor-olykor szoknak ilyenek jönni. Jobb, mint ezek a karácsonyi üdvözletek. Jól esik.
Hazafelé a rakparton, este család együtt lányomnál, tábortűz mellett a kertben, Dunakeszin.
Dunakeszin borítékban mindenkinek Zelk. Én is verseket kaptam.
G/2020/09
Leghőbb karácsonyi vágyam teljesült. Melltartós doboza elkerült teás-gyógyszeres polcomról.
08:80
Istennek szüksége van rám, ha ma életben tart.
magasztaljuk őt hangos énekszóval
nehezen viselem, hogy percről percre élek
Petri azt írta, csak akkor élek, ha verset írok
remélem, evvel kiírtam magamból, amit
Ünnepdélelőtti nosztalgiaséta a Toldy Ferenc utcában, amíg parkunk még nem, az elmúlt évtized(ek?)ben esténként legtöbbször arra.
Legutóbbi óta elkészült ez a nagy lakóház is. Ilyen mókaszélvédőt még nem láttam. Okosan erre meg arra elhúzható, összetolható.
Beszélgettünk erről-arról is a parkban sétálgatva, gyóntatómmal, Jóska atyával. A karácsony beteljesülései, hiányérzetei, így kerek.
Hogy ő annó nem ilyen esküvőt képzelt magának.
De a formáknak eleget tenni.
Hogy soknak a karácsony a Nagy Étkezések Ünnepe. És van üres formaság is.
...Nekem idecsattan Illyés hatalmas versének kulcsmondata. A reformáció genfi emlékműve előtt. Az évszázados háború és ellenháborúról sajnálkozik, a fölöslegességéről. És a mondat:
--- Kondult bennem is, ahogy várható volt,
a tulsó torony az innen valóra
13:50
Fotóküldemény érkezett.
Miki szerelme is sütött, együtt ünnepeltünk tegnap este. Csomagoltak is nekünk. Mail:
Húgom salzburgi kolostorából némely érdekes tudásokkal települt haza. Egyszer valakire azt mondta, a szóvégződésekre nem emlékszem: HILFEKRANKE, -- így fordítanám, betegsége a mindenkin folytonosan segíteni akarás. Ezen néha el-elgondolkodom.
(Nem mintha engem ez fenyegetne.)
kép tovább
A/2020/43
60x60
19:40
Amit évtizedek óta nem, palettatisztítás, kapirgálás, majdnem az üveglapig. Arrafelé már nem megy, ott kőkemény az olajfesték.
Az egészre persze semmi szükség.
Várhelyi Tímeával egy sorozat keretében
kiállításunk itt, a Vízivárosban, 2013.
"Mester és tanítványa"
A rendezés pillanatáig titkolva
elhatározottan
én csak egyetlen képpel,
Műterem - hideg februári reggel - A/2004/02
legyen ez a ő kiállítása, evvel a felütéssel.
Nagy gondban a szervező,
utolsó percig erősen kapacitált,
hogy akik miattam, csalódnak
dühösek lesznek rá, satöbbi.
Vigasztaltam, higgye el,
ha szóbeszéd tárgya,
cégének egy negatív kritika
is
csak reklám.
Ezt a szöveget
a vendégkönyv elejére,
mintegy magyarázatképpen.
Kata meséli, fontos hírt kapott, ami némely múltbeli problémája kulcsa lehet: AKCIÓS KACSÁT NEM SZABAD VENNI.
Ebéd közben jöttem rá a pontos kulcsszóra. Amiért minden ember örök titok, és az is marad, közelíteni tudjuk csak.
-- amiért Zsófi lányom reggeli ötös vonattal indul dolgozni, holott elég lenne a hetes
-- amiért Kata munkaasztala egész másképp, mint
-- amiért tűz esetén az állóórát menti
-- amiért amiért
miért miért miért miért
merthogy más a FONTOSSÁGI HIERARCHIÁJA, a piramisépítménye. Ő sem tudja, csak tűzön-vízen át. Nem tudná verbalizálni.
Csöndes alázattal közeledni minden mássághoz.
Az A/2020/37-et nem részletezett
technikai okokból nem lehetett kijavítani.
Széttörtem.
Ma kijavítva, (vagy elrontva) újra.
három ember ismeri ezen a földön
És napközben, F/2020/216
Pár hete kidobtam ezt a börtönversek/töredékek kötetet. Aztán ma elém került a honlapról ez, abból.
Ismertem egy horgászt aki
minden halat visszadobott,
s mikor egy este kifogta a
tegnapi napot
azt is visszadobta
csak ült csak hallgatott ‒ ‒ ‒
ZELK
Köszönjük, hogy böngészett kínálatunkban, és nálunk választotta ki a keresett könyv(ek)et. Sajnos a könyv(ek) jelenleg nem kapható(ak), ezért előjegyzésbe vettük, és megszerezzük Önnek. Amint megérkezik a keresett kötet,...
ANTIKVARIUM.HU
A könyv címe: Térdig hamuban
A könyv szerzője Zelk Zoltán
Az értesítés módja: Email
Játszunk.
Akkor már a lépcsőház is.
-- Különös ...
A/37 zúzdába került, jött a /44. Szerintem az előző jobb volt. Félve mondom... Tisztelettel: A.
-- Abbizony lehet :))) d.
16:32
Kedves Mester,
A dolog kezd hihetetlenné válni, ismét olyan könyvre vágyik, ami nekem megvan, és szívesen odaajándékozom. (Zelk - Térdig hamuban). Kalandos története van, egy elhagyatott, romos épületben találtam árválkodni vagy 10 éve egy rakás könyv társaságában Ha a jövő hétig még aktuális lesz...
UI: Olvastam dec.23-án Zsófi lányával való korai találkozásáról, gyönyörű. Gyakorlatilag mindenkinek felolvastam a környezetemben, sokan hozzám hasonlóan megkönnyezték. Ez a rövid kis levélrészlet igen komoly érv a gyerekvállalás mellett. N.
-- Köszönöm! És kérem, addig is olvassa azt a Zelket! :-))) d.
-- A múltkor elég nagy kedvet csinált hozzá ("folytathatatlan, mondhatatlan/ folytatnám még, de csak szavam van."), úgyhogy amúgy is tervben volt! Üdv: N.
A helyzet bonyolódik. Becsöngettek hozzám kidobott Zelkemmel. :)) Az aláfirkált. A negyedik lehetséges példány, dél óta. Köszönöm.
Mindíg a fák! mindíg az árnyak!
hol vannak már azok az árnyak!
ki tudja, milyen csillagokban járnak:
mért nem arról a tájékról beszélsz,
hol már hét éve élsz:
a piac és az autóbuszmegálló,
az ujságosbódé s a talponálló,
s az eszpresszó, a Kávés Katica...
EMLÉKEZZ
Lapozd vissza az éveket
a hegytetőket, réteket!
A bírálat jogos volt. A délelőtti képet átfestettem. Sőt.
A bírálat.
A tegnap délelőtti képet átfestettem.
Műterem, majd egyszer - A/2020/44
illetve legyen:
Látomás műterem - A/2020/44
Jé, e percben inog
alattam a műterem,
és nem is olyan nagyon kicsit,
földrengünk.
Szerintem F/2020/02-es erősségű.
Katának, hogy főfal ajtónyílásába kell állni,
az a legvédettebb.
Hogy az ő rabitzmennyezete darabokra törik,
tízkilós töredékek fognak a fölfüggesztő
drótokon lengeni.
Nálam hat méter fesztáv, 220-as I-gerendák,
közte tégla,
poroszsüveg födém.
Tűnődöm, elég macerás/fárasztó lenne új fejezetet építeni a SUGARGYULA.HU honlapra a hamisítványoknak.
Savaria Galérián árulnak most kettőt, teljes hittel, mert visszavásárlási garanciával, a csacsik. Na, rászánom, az INFÓK-hoz.
15:08
Csaba viccei.
"Apám a jogi karon végzett, anyám az orvosin, a nővérem a közgazdaságin, az öcsém a bölcsészeten, de mindannyian itt dolgoznak nálam a pékségben..."
Egyenként a lavina hópelyhei is ártatlanok.
Egy macskát mindenre megtaníthatsz, amit ő szeretne csinálni.
Józsi atya, hogy covidból, kórházból kikecmeregve, parkban körbe sétálva meggyóntatott. Penitenciának öt emberem tíz jótulajdonságát szedjem össze... azt mondja, jó nehéz lesz... adatbázis nyit, 2008. ápr., nálam speciel 136-os lista... tanulságos jotulajdonsagok.htm
aktív erős kalandvágyó önátadó
alkalmazkodó erős akaratú kellemes önfeláldozó
18:42
Elő a sugargyula.hu honlapot. Megcsináltam a HAMIS-SUGÁR- fejezetet, az INFÓ-ba.
Pontosan kellett fogalmazni.
Nem feltétlen hamisítvány, csak... Mint Váli Ferencet szokták nevem alatt árusítani.
Zelk most megkapott Térdig hamuban kötete három része:
-- folyóiratban megjelent, de kötetből kimaradtak
-- börtönben írtak
-- töredékek
Homlokom körül füst a koszorú,
konok falak között így élek
csöndesen,
[...]
füttyel hivogatom a szárnyaló sast
és megbocsátom a lányok
vétkeit.
Szent Ferenc búslakodik a rend dolgain, ima közben Isten rászól, hogy ''végül is melyikünk alapította a rendet?!''
Ugye, vannak az igaz és fölösleges gondolatok. A békétlenkedés. A drágaság, a villamos, és a körülöttem emberek. Szentlelket szokom kérni, ha észbe kapok, hogy erre tévedtem. Gyakran már reggel is. Segít.
09:28
Egy mondatot keresek naplómban, 84 körülit, szent Ferenc kapcsán. Akkor volt ő nekem új. Nem találom.
84.7.
némi kötöző drót, egy konzervdoboz és egy kötőtű beépítésével a kenyérpirítónk újra kiválóan működik.
A táskarádióba egy fakanalat kellett a múlt héten beszerelnem.
84.7.
most: tökéletes szépségű és hajú lény. a fiam.
fanyar-boldog emlék marad?!
84.7.
szeretnék olyan személytelen, érdektelen
és pontos szavú lenni, mint az a pap (Jelenits)
84.8.
Pilinszkyről:
"nem osztogatta a diadalmas világnézetet, mint bankbetétet."
84.8.
a Bauhaus formaképzése: szeretetlen
84.8.
szeretném, ha szeretnék papucsférj lenni
84.11.
én egy kis köpcös kopasz fűszerkereskedő vagyok
84.11.
"a legfontosabb munkánk, amit a térdeinken végzünk."
84.11.
eddig kerestem,
idén megtaláltam.
most mi lesz?
84.11.
Tojtoj [Mikica] hajkurássza a macskát. Melyiknek drukkoljak?
85.1.
ijesztő.
(nem szokásom, de most) gondolkoztam valami kedvezmény-megvonáson Zsófi számára, büntetésként.
és kiderült: nincs mit megvonni
semmit nem adok neki.
este:
mondtam Zsófinak, hogy naponta 6-1/2 7 között használjon, amire akar.
85. 2. él vele.
85.1.
pár éve Csoóri Sándor mögött álltam sorba a boltban.
Előtte aláírást gyűjtött zsinagóga ügyben, amit elhoztak hozzám is, ennek kapcsán bemutatkoztam, szóba elegyedtünk.
Talán hatodik mondata egy hír volt, miszerint Bukovinában gyönyörű zsidó temetők vannak.
Nomármost, a hír csak tőlem indulhatott...
megvan a mondat
körülményeket [adok-kapok] nem mérlegelve, süketen és vakon csak a jót akarni-tenni a másiknak
12:30
Festettem egy képet, de még nincsen befejezve, mert Kata nem látta. Lement csirkenyakat venni.
Műterem, december - A/2020/46 60x60 cm.
18:27
A válaszlevél
-- Elnézést, e pillanatban meghozták nekem ajándékba. Lerendelem Zelk Zoltán Térdig hamuban kötetet. Köszönöm:
Váli Dezső
-- Tisztelt Ügyfelünk!
Kérjük, válaszlevelében pontosítsa, hogy mit szeretne a megrendelt könyvvel, mert sajnos leveléből ez nem derül ki egyértelműen.
Visszajelzését köszönjük. Bookline ügyfélszolgálat
2020. december 31, csütörtök
14:11
Kedves Deske,
Utolsó napra itt egy Sugár.
Semmi infó nincs a képről,
a Facebookon találtam
mindenféle megjegyzés nélkül.
Üdv. H.
Jó kép, nem szeretem. Az a vészjósló sárga.
Leolvasva, címet adtam neki,
opuszszámot.
Honlapjára föltettem a
Mítoszok - démonok fejezetbe:
SU473 "Eltűnő / Vanishing"
semmi adat róla,
Facebook: Kertész László
2020.12.31.
14:41
Észbe kapva, Facebookra:
-- Tisztelt Kertész úr! Sugár Gy. honlapjára föltettem, kérném hosszá az adatokat. Köszönöm! /sugargyula.hu/ vali@deske.hu
-- Bocs, hiszen megvan a kép, SU329 Búcsúzás Dezső Váli
Hamarosan a Facebookon is megjelentek a kép adatai. Gyuszi annó nem a fölírt szöveget adta címnek...
18:00
Ez volt az idén. Sivatagműterem - A/2020/06
20:13
Szilveszteri szokott sétánk.
22:56
Online szentmisehallgatásunk közben még egy fotó: Zsófi dédnagymama és leszármazottai; karácsony.
"Még kettő pocakban van, egy fiú, egy lány" Itt a fotó nagyban.Ő guggol, fia kisbabát tart, fotós lánya féltérden, a másik, azt hiszem, a piros-fehér anorákban.
fotó NN.: F/2020/217
És akkor vége.
2020. dec. napi olvasó: 308
Facebook kb. 60-70
összes levél LEVELEK LE MEUX‒BE 1990.5.17..... ► weben 2000.6.11..... ► ‒ – |