VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX-BE / 267.

2017. június 1., csütörtök

13:49

Egész délelőtt alapozás,
kb. egy évre előre,
délután folyt.

2017. június 2., péntek

08:40
Forró után
a 45+3* mp. hideg zuhany nem vonzó, de előnyös és túlélhető. 27. éve. És ma a délelőtti munkát szervezve alatta felejtettem magam, miközben ment a mech. másodpercszámolás. 56-nál észbekapva fölnevettem, nagyszerű.

*45 a forrózuhany 90-nek a fele; a plusz 3 csak azért, hogy a hidegvíz nehogy annyira fontosnak higgye magát, netán hogy menekülök előle. (Nem először írom le.)

09:30
A mi 60 lakásos
házunkkal is lehet hencegni. Mai plakát a liftajtóra ragasztva.


14:15

És ezért most tánc
És ezért most táncolunk
És ezért most ránc
És ezért most ráncolunk
Cipőt, szemet, ahogy nevet, s időt
     Ghymes együttes: Tánc a hóban


Örület.
Ember ilyet nem tud kitalálni. Egy vak rím megtalálása hozhatta ezt az elképesztő ötletet. Nagyszerű.
Volt feltételezés, hogy Weöres-szöveg, de most rákerestem, a muzsikus-énekesé; a Kossuth-díjas Szarka Tamás.
Ahogy pld. Szőnyinél vagy nálam egy kép munkaközi letörlésével beúszik a véletlen, vagyis létrejön az, ami nem én vagyok, ami több nálam; akár itt is ez adhatta az ötletet. Talán Zelknél olvastam, a XX. sz. nagyjaiból is többen használtak rímszótárat; egy-egy éles kanyart vett verssor így születhetett.
A szent véletlen.

Jut eszembe, ez úgy is létre tud jönni, hogy beleolvas egy szótárba. Én is csináltam már, a címadás kínjában.

 

2017. június 3., szombat

08:49
Reggel megittam
egy kávét, aztán átalakítottam Magyarország jövőjét; imádkoztam Soros Györgyért. Aztán a világét, egy fohász Trumpért. Semmi okom feltételezni, hogy imám nem talált meghallgatásra.
Most Szajlára Oravecz Imréhez, az A/1974/01 képemért, - se őt, se ezt vagy 30 éve nem láttam. Minden ott elmondandó mondatom megvan már. Költő, hát érdekes szavak számára ajándékba, az Új Magyar Lexikon F-G kötete. Két óra autóút.

19:50

F/2017/164, Oravecz Imre, Szajla.
Kölcsönösen dedikáltunk :))

Nagy művésznek tartom,
és ami nem ugyanaz,
nagyon szeretem olvasni.
Ahogy elmesél.


CINKEHALÁL
Az erdőről a hó miatt bekényszerült idei cinkék
nem ismerik az üveget,

mindennap nekirepül valamelyik az ablaknak,
és belehal az ütközésbe,

mindig kiszaladok a nagy koppanásra,
de hiába szedem fel a földről a rángó kis testet,
kisvártatva vér buggyan ki a csőréből,
és arcra bukik a tenyeremben.

21:29
Drága Imre!
A Szajlán eltöltött napfényes és paprikáskrumplis órák után egy gombóc maradt. Említetted, hogy te 2003-ban dühös voltál egy NEWS-mondatom miatt. Hogy te valahol beszéltél szegénységedről, mire én azt írtam, hogy nem baj, teher alatt nő a pálma.
Lassan gondolkodom. Most, hazaérve rendeztem:
1. Avval kezdtem el útközben gyanakodni, hogy azért ennyire nem szoktam bunkó lenni.
2. Ezt a pálma hasonlatot soha nem használtam, mert nem szeretem, és nem is szerepel a gondolkodásomban.
3. Most végignéztem, de sőt kimásoltam 1994 - 2017 között mind a 42 helyet, ahol a NEWS-ban szerepeltél; egyáltalán nem csak szépeket írok rólad, de ez, vagy hasonló a mondat nincsen köztük. Valakivel összekevertél, vagy rondán félreinformáltak, sajna. Megnyugodtam.
mellékelem
ölel: d.

 

09:27
(másnap)
Kedves Dezső, akkor az egy rejtély. Viszont határozottan emlékszem rá. Nem más mondta, én olvastam. Ha más, egy idegen írja, meg sem jegyzem, mert nem esik rosszul. Anyway, let’s forget about it now, no gombóc,  let’s paprikáskrumpli be our star and lead us in the future. Hug: I.

 

2017. június 4., vasárnap

09:23
Z
ene, ILYEN zenéjű három befejező sort a hatos villamoson lehet találni, reggelente, hazafelé. Hangosan ismételgettem.

CSILLAGHULLÁS
Oda lett hát ez a nyár is.
Rövidül a nap megint.
Hull a csillag, úgy zuhan le,
ahogy csüggedt kéz legyint.

Kőasztal, bor, kora este,
élvezném még idekint,
csak a sorsa-únta csillag
üt sziven, ahogy legyint,
[...]

Az ő tüz-keze legyinti:
gond, vivódás, kéj, mit ért?
Fölérez fárad kezem rá,
s mozdul ő is, boromért.
Tihanyi parázs vörösbor,
fényed most a csillagé.
Az ég millió fényévű
lemondásai felé
feleletül téged nyujt föl
félméterre! vén karom,
mig bokámnál hallhatón
jár egér-mód surranóan
a fölszél az avaron.
              1961. Illyés Gyula

 

16:20

Igen, csend van - A/1974/01
olaj, (az utolsó) vászon
140 x 90 cm., 1974 - 1981.

Ezt kaptam vissza tegnap Szajlán Oravecztől. Aki elmesélte/bevallotta, hogy egy idő után levette a falról mert észrevette, depressziós lesz tőle. Így aztán sok éven át egy szomszédos ház padlásán tárolódott.

Talán nem is gondolta, hogy evvel milyen magasra
értékeli munkámat. Hogy ennyire működött a kép.

Kerete 45 éves, jól átgondolt szerkezet, ma is így csinálom. Persze időközben sérült, és maga a kép is.
A délután evvel telik, szétszedtem, telefontanács restaurátortól, és elkezdtem rendbehozni. Szerencsére van itthon zsírpapír. Vasaló ötven éve nem volt kezemben, negyven fokra kell állítani. A márványlapot egy faszenes antik vasalóval helyettesítem.

Deske, igen, ez egy igazi hatástörténet! A pszichológiában ezt átkeretezésnek nevezzük. Mikor más értelmezést nyer egy történet, hogy úgy néz ki, a kép hatástalan, nem jelent semmit, közömbös.  És kiderül, éppen hogy nagy a hatása, elviselhetetlen.
Más kérdés: a látótérből így kimozdított kép hat a legmélyebben. A.

 

21:15

Már keretezéssel, mindennel kész,
hogy eszembe jutott,
mért ne javíthatnám ki.
Az a fölső szín
hitelteleníti a középen lévő témát,
merthogy világosabb.
Mintha itt lenne könnyítés-alternatíva.
Egérút.
Ideálisan tán le kéne vágni a képből,
csak az bonyolult, vakráma, túl sok munka.
Meg hát a mostani formátum jó.

Még a szignót kell átírni; 1972 - 2017.

A keretét itt is csak
Photoshoppal imitáltam.

22:15
Pilinszky: "Ha pl. Tolsztojjal beszélgetnék, és utána lefeküdnék az ágyba, és elolvasnám az Iván Iljics halálá-t, akkor beszélgetnék vele igazán." Így vagyok én is sok alkotóval, Oraveczcel is. Emlékezetes, Thomas Mann milyen problémákkal foglalkozott naplójában a világháború kitörése napján.

 

2017. június 5., Pünkösdhétfő

05:46
Kedves Deske [...], és áldott pünkösdöt! C.
Nekem tegnap megvolt a Szentlélek, segítségével elkerültem egy bűnt.
És az is feladataim közé tartozik, hogy elviseljek másokat, vagyis magamat. d.

09:51
A mai váratlan
eredmény után ma végre rendezve, hogy ne csak úgy összevissza, emlékezetből. Azért váratlan, mert azt hittem nem fog többé sikerülni, hogy kiöregedtem ebből. Forrás VÁLINEWS-összes egy fájlban CTRL/F: "Víz alatt". Tehát a sok évi, napi egy próbálkozás eredményei, vagyis hogy víz alatt végig a Lukács medence, 26,51 m. Ahogy tapasztalom, pillanatnyi önbizalom kérdése is.

1-3 2010.10-ig
04. 2013.01.08.
05. 2013.05.05.
06. 2013.05.16.
07. 2013.08.06.
08. 2013.08.18.
09. 2014.06.13.
10. 2014.09.28.
11. 2015.08.09.
12. 2015.08.10.
13. 2015.08.11.
14. 2015.08.25.
15. 2015.10.14.
16. 2015.10.19.
17. 2015.11.08.
18. 2015.12.03.
19. 2015.12.10.
20. 2017.06.05.

11:05
Evvel nem
tudok betelni, mindig szép. F/2017/165


11:14
Deske, éjszaka sokat forgolódtam. és egyszer csak az Oravecz-Váli találkozóról egy Weöres vers (Mese) jutott eszembe. Melyet valójában egy gyerekmondókából írt.

MESE

Egy
hegy
megy.
Szembejön a másik hegy.
Ordítanak ordasok:
Össze ne morzsoljatok!
Én is hegy,
te is hegy,
nekünk ugyan egyremegy.

Amikor maga fest, medencehosszakat úszik víz alatt. Érdekes lenne tudni, hogy a kép a változtatással is depressziót váltana-e ki Oraveczből? Mert eltűnt róla a vízzáró réteg. És tűnődtem éjszaka a találkozáson is, hogy egy művésszel való találkozás több is, kevesebb is, mint művével való találkozás. Ha a művel találkozunk, olyan mintha a kenyérből mindig csak a kovászt kapnánk. S hát: Isten nem művéért, hanem teremtményéért adta Fiát. L.

Sajna legjobbja, nem csetlés-botlása érdekel az emberekből, azt használom. d.

11:21.
Pünkösd,
Zsófi-hozzánkkerülés ünnepe. Mailváltás, találk. most nincs ideje.

Drága Anyu és Apó! Köszönöm ezt az elmúlt 40- évet! Fantasztikus volt, és soha nem cserélném el egy percét sem.  Zs.
negyven éve ölellek, Kiskutyám. d.

11:37
Az Igen, csend van - A/1974/01 után már csakugyan csak farostra dolgoztam. Hegedüs Göngyi most küldött verse:

az utolsó vászon

egy kallódó
képet kerestél
a megszámlálhatatlan
egy ünnepén.
a kallódásnak is van
leltári száma:
egy név.
mondd, az oda
és a vissza
úton volt-e különbség?
hogy az utolsó vásznon
magadat mented az időn túlra,
vagy az időt magadon túlra?
vagy mint láthatáson
túl az apa,
irgalmat magadnak már
nem ítélsz:
csak szánod, csak szánod
ninivét.


13:20

Délelőtt ebbe a rengeteg irkálásba'
csak annyi időm maradt,
hogy ezt a májusban kezdettet
gyorsan tönkretegyem.

Most ebéd és ágy között
egy lemosás
és kis pofozgatás után a kép
valamellyes mást irányt vett.

Aztán majd meglássuk.

A/2017/36
90x90

 

15:15
HIRDETÉS
A forrás hitelesnek tűnt, rég volt, elfelejtettem. Eddig öt irodalmár nem tud róla.
Nem tudja valaki,
melyik XX. századi (jelentős) magyar költő használt rímszótárt?

 

17:40

Délután.

Ez viszont most tényleg javult.
Csak hősiesen
némely fellengzős színességekről
le kellett mondani,
hogy színes legyen.

A/2017/35
90x90

18:54
Mail Oravecznek.

tárgy: no reply

távozó fa, az első hatvan oldal
édességesen gyönyörű
d.


2017. június 6., kedd

09:29

Laci jóalvás szakértő, figyelmesen meghallgattam.
Ma reggel nyolckor, hazafelé, kínai diszkont.
Hálóinget keresek.
Csak női van.
Az is jó, jelmeznek lesz. A legnagyobbat.
Ez XXL-s.
Kiváló.
1400 forint.
A többire 1600 volt írva.
Thin, nézd már meg, mennyi.
Tényleg 1600; köszönöm. Blokkot tegye el, ha nem jó a méret, becseréljük. (gyanakodott)

Hazaérve, Kata kötelességtudóan fölszisszent. Tényleg, érdekes, mennyire feszesek kultúránk határai.

A húszas években egy Indiából hazatért bíró állítólag Pesten még évekig mezitláb ült a pulpitusnál. Bernáth Aurél papája mellett a századforduló idején a tárgyalóteremben ott feküdt kedvenc fekete kecskebakja.

10:48

"Most egy-két évig káromkodva keresgélni fogom. Húsz év után a másik asztalom tetején a fotótáska helye. Négy és fél méterrel arrébb.
De hát ennek egyszer meg kellett történnie, elkerülhetetlen volt. Az élet."
Deske, félreérthető amit írt, maga nem szokott káromkodni. Szitkozódást akart írni, nyilvánvaló, mert a káromkodás=Istent szidni. É.

11:51
Hogy tízkor
kétórásra tervezett interjú lesz az örökbefogadásról, reggel kicsit belegondoltam. De a jezsita magazintól jöttek szakmai fegyelem kérdéskörben. Az előbbi témát három hete másvalakinek már elmondtam.
Megkezdődött. (az elhülyülés, ha valaki nem értené)

17:50
Hálóing OK, kipróbálva;
színe szép volt, de azonban műanyag. Becseréltem Nescaféra és zoknira.

2017. június 7., szerda

17:49
Oravecz kisfia
akkor kb. ötéves volt. A bölcsészkar elvégzése után Kína, a hagyományos gyógymód az orvosegyetemen. Nagydoktorátusa közeli, kínai-angol-magyar orvosi szótárát lapozgattam. Hazajött, itthon rendel. Hungarian Traditional Chinese Medicine Association Secretary.

Kedves Márk!
Utoljára a Szigligeti Alkotóházban találkoztam magával, tán 1984-ben—
Tegnap édesapját látogattam Szajlán, ő adta meg a Maga elérhetőségét. Van egy kellemetlen bajom, amivel az európai o.tudomány hivatalosan nem tud mit kezdeni, a melegláb-szindróma. Hátha a keleti tud?!
Ez ügyben keresném magát rendelési idején és helyén. Lehetséges lenne ez?
szívélyes üdvözlettel:
vd

18:50
Litvániában e
percben alkonyodik már. Mi is kapunk belőle. http://www.lietuvatavodelne.lt/palanga Vettem egy tabletet; a Digitális Irodalmi Akadémia DIA honlapjáról leltöltöttem Illyés - Oravecz verseit, Iskola a határon, Ítélet nincs, Kedves Bopeer... vonatra, útra, nyárra. A telefonomon is minden rajta van, de azon mégiscsak kicsik a betűk.


2017. június 8., csütörtök

15:12

Cipőreklám a villamosmegállóban
cipővel és csajjal,
A DIVAT A PASIM
Azon tűnődöm, a másik nemet
pedig mivel lehet hülyíteni,
úgy értem, a hülyébbjét.
Konkrétabban, engem.
Ha valaki fejlámpa-aukcióra
hívná fel szíves figyelmemet.
Pedig kettő van.
Egy készenlétben az ágyamnál.
A másik a golyóstollak mellett.
Egy harmadikat már el kellett ajándékoznom.
Nehezemre esett.
Pedig a hozzávaló biciklimet szintén elajándékoztam.

15:19
Ettől a kis
SONY-tól eddig a legjobb felvétel, ez a kis csövecske rajta legalább 500-as telének felel meg. Téveszthetetlenül látszik a mákosrétes diósrétes (két szóba kéne) bódé a Normafa lejtő tetején. És lejjebb pedig a Kisnorma lejtő évtizedek óta halott két ostornyeles lámpája. Még síeltem alattuk.
Két év után is megtiszteltetésnek veszem, hogy erre bármikor! ráláthatnék. Ha kinyitnám az elfedett ablakot.


2017. június 11., vasárnap

17:30
béke

F/2017/167


19:11
Részlet
a SZÍV jezsuita folyóiratba most elkészült interjúból, Rend, akarat, tudatosság. Interjú Váli Dezső festőművésszel

...Őriznek emlékeket ezek a képek? Bálint Endréét? Másokét, egyfajta hatástörténetet?  Személyes viszonyulást mások képalkotásához?

Bálint Endre benne van korai képeimben. Paul Klee más, ő volt az apám. (Így is mutatkoztam be a berni Klee-múzeum titkárnőjének. Rohant az igazgatóhoz.) Cserkészvezetőm gyerekkoromban megmutatott egy albumot tőle, azonnal fontos lett. Klee-t talán nem utánoztam, de Bálint Endrét igen, és Rothkót is, a 70-es években.
...Hogy ma, munka közben ki jut eszembe, leginkább: Vojnich Erzsébet, aki félek, nálam jobb festő :)). Olykor az ő fejével próbálok a képeimen egy-egy zűrt megoldani. Néha sikerrel. Ő aztán nem locsog a képein.

Mailváltás a riport készítőjével, miután átküldtem a (12 óra munkával) átírt szövegemet.

- Kedves Szilvia, köszönöm a visszaküldött végleges szöveget. A Vojnichos mondat végéhez, kérem, tegye oda a mosoly-jelet, kettőspont, zárójel : )), lehet, hogy itt csak a konvertálás közben maradt el.
- A smiley azért tűnt el, mert íráshoz kötött, és szóban nem tudunk ilyet csinálni, kivéve, ha nevet, mosolyog valaki. Esetleg be szokták írni az interjúba (nevet), de az is elég bulváros. Ha ragaszkodik hozzá, visszatetetem. Üdvözlöm!
- Erősebbnek tartom a szövegeimet, ha a sár-földközel ritmusosan keveredik az égiekkel. Azért kérném, hogy tegye vissza, nem baj, ha kicsit meghökkentő ilyen helyen, azt mondják, lám a jezsuiták haladnak a korral, hogy ilyet is lehet…. : )) d.
- Közvetítettem a szerkesztőnek a smiley ügyét, de nem aratott nagy sikert. Beírhatom esetleg, hogy (nevet)?
- Ez a jezsuita ortodox ág lehet… hogy NEVET, azt nem. Köszönöm.
- Ok, harcolunk, aztán meglátjuk.
- ez a harc lesz a végső

21:21
A borsodi kőművesfiúk
szívélyesen beálltak az ősi fotópózba.


21:42

2017. június 12., hétfő

10:45
- Szia Deske! Nem csodálom, hogy a jezsuiták ki akarják venni az interjúdból a hangulatjelet, hiszen a hangulatjel annak a nyílt beismerése, hogy nem valódi interjúról van szó, vagyis az interjú nem a szóban elhangzott szöveg lejegyzése, hanem az interjúalany utólag megküldött írásos szövege. N.

- mért ne lehetne egy interjú javított. d.

12:13
kereszténynek lenni a világban, amely gyűlöl minket, nem meggyőzés dolga, hanem lelki nagyságé
Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak (Szíria, 50 körül - Róma, 110--115 között) a rómaiakhoz írt leveléből

 

15:50
A
hagyományos kínai orvosló számára, hátha; melegláb szindróma, minden leletem a neten.

amit teszek a lábamért, NAPONTA. MIÓTA:
 1962. ------- lúdtalpbetét
 1969. ------- pár km. reggeli futás = ma csak 1 km. kocogás
 1990. ------- 1/2 ó erős úszás
 2009. kb.--- MBT. cipő
 2010. kb. -- ha kell, d.u. alvás után 'göröngyökön' járás
 2016.08. --- 250 mg magnézium (+500 kalcium) 
 2016.10.---- 8,5 p. uszodában kavicson járás hidegvízben
 2017.02. --- este citromfű altatótea

19:24


2017. június 13., kedd


09:45

Hibát most is találok bennem,
gondolom, Dragomán Gyurka is,
aki által ez az egész történet elindult.
De ennél jobban nem fogom tudni,
sehogy se.
Most, június közepén éppen hat éve tanulom
ezt a Total Immersion úszást,
egy párperces oktatófilmből,
sajnos edző nélkül.

Ebben egyebek mellett az a vicc,
hogy a kar semmi erőt nem fejt ki, lóg,
már elfelejtettem, hogy miért.
Krall sincs, semmi sincs;
ahogy a hal ficánkolva halad előre,
csípőmozgásból.

Nagyon nehéz az egész,
talán ezért is izgat annyira.

10:44

[A LUKÁCS]

Mi, szürkeórás törzs és főtörzs vendégek
ismerjük egymás mozgását, helyét a vízben
előre egy hónapra.

Lábtornája után Éva néni
a harmadik korlátrúdnál fog húzódzkodni,
kerülnöm kell.
Ibolya akkor majd balról el, mellettem.

Hátúszásnál is tudjuk
ki-merre a medencében.
A professzorasszonynak feltétlen előnye van.
Ha nem, hát megnézheted magad.
De vannak az ilyenolyan sárga sőt kékórások.
A futóvendégek.
Álmatagon, és olykor keresztbe.
Semmit nem tudnak a szokásokról,
semmit a rendről.
És beállnak pihegni a végfalhoz
a csobogó alá.

Ahol én bukófordulni szokok.
Így aztán mellettük tíz centire
csattan a falhoz a talpam.
Fordulás közben a víz alatt
mosolyogva látom,
ahogy kezük megáll,
és mozdulatlanná dermed az ijedségtől.

Következő fordulónál
kék a csempe, üres a fal.

13:17
Egy nap késéssel
, de szóltak, hogy lement a Mária Rádió interjúnk, tegnap négykor.
A panelen lévő számmal ellentétben 18 perc.




13:32

A/2017/36
ma tovább,
itt tartok.

90x90

13:38
Ezt ma is. F/2017/168

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18:27

Hagyományos kínai gyógymód a Gellérthegy oldalában.
Hosszú kérdőívet kitölteni, minden kérdésre: negatív.
Aztán Oravecz doktor, a költő fia kikérdezett,
közben jegyzetelt, kínai betűkkel.
Honlapomon belenézett az e.ü. adattárba.
Nem bíztatott, a probléma nem az ő asztala, neurológia.
Az akupunktúra vagy fog segíteni a lábamon, vagy nem.
Nem próbálkozom, nem olyan fontos az egész.

Hirtelen ötlet volt a szajlai látogatás során.
Meg látni is akartam a költő nagyfiát, harminc év után.

2017. június 14., szerda

06:41
Mailváltás
Dragománnal

- Gyurka, ha van hozzá kanalad, örülnék ha a tegnap föltett úszásom hibáit… ölel d.
- Kiraktam a TI fórumra. A tagok szeretettel gratulálnak kitartó szorgalmadhoz, remélik, ők is majd ebben a korban...
Úszásod rendben, csak így tovább, írják. (Ha majd jönnek kritikusabb szakik tippekkel, jelzem.) Szeretettel: Gy.

 

09:24
Oravecz A hopik könyvéből
olvastam föl Katának. Mágikus.


JELENTÉSEK A KÍVÁBAN
A gödör a semmit jelenti,
a születés támaszát,
a föld a keménységet jelenti,
a születés akaratát,
a fal a határt jelenti,
a születés terét,
az oszlop a nyugalmat jelenti,
a születés hatalmát,
az oltár az áldozatot jelenti,
a születés válaszát,
a tűz a változást jelenti,
a születés melegét,
a padka a várakozást jelenti,
a születés idejét,
a létra az utat jelenti,
a születés kínját,
a tető a magasságot jelenti,
a születés egét,
a nyílás az irányt jelenti,
a születés célját.


09:37

Mennyi fölös előítélet tévtanítás
mennyi kultúránkban rárakódott mindenféle
a gyermeki tisztaságra, céltudatosságra

.


10:16

Kata azt mondta,
az a napocska nem jó, hát
Vojnichra* is gondolva,
aki csóválná a fejét,
vagy csak köpne egyet,
levettem.

Meg azt a kezdeti festőállványt,
mivel amúgy se
nem tudtam nyomtalanul letörölni,
egyszerűbb volt
revitalizálni.

Legyen ott, éljen,
de ne nagyon.

*Úgy szeretnék Vojnich lenni,
de nekem nem állna jól.

A/2017/36

10:30
Most
érkezett, mail Hegedüs Gyöngyitől.

talán, ha tudnék bukófordulót,
és nem jönnék a felszínre,
egyetlen körkörös 
vízalatti lélegzettel
illeszkedne testem 
a megtalált igazi eredőhöz,
mi önmaga vetülete,
semmi nem bontja 
bűnre és kegyelemre,

hogy a halál
mindig épp egy testhosszal
vezessen.


11:02
Most közben
le a Horvát utca sarki textilboltba, telefon, hogy Kata nem tud a négy fürdőruha közül választani. Élet. Ő 73, én 74. Javítom/szerkesztem a már leadott Mária Rádió interjú leírt szövegét, az élő beszéd mindig pongyola. De a felénél tartok, hogy a jezsuita lap festményreprókat kér az interjúm mellé, kezdem válogatni.

 

16:55

És ez a történet is befejeződött.
Megtörtént a javított kiadás.
Nem fogom én magamnak
megtartani szobámban
- bár ha csak a csatornácskában -
a befolyó esővizet,
továbbadom a külvilágnak.
Egy kis sárga műanyag- ,
meg rézcsövön által.
Kifúrták nekem a főfalamat.
Ötven centiméter.
A cső jó okkal lejt, nem fagy be;
bogárzseni, aki ezen fölmászik.
A vége vízorr, merthogy tíz centit kilóg.

Megy a vizem esernyőkre, kalapokra.
Innét, a hatodikról.

2017. június 15., csütörtök

06:11
A SZOLGÁLATRÓL:
Abból látni, hogy [a keresztény] valóban a szentség útján jár, hogy nem hagyja magát szétszedni, bármennyi feladata van, mindenre jut ideje... És ez nem valami zseniális időgazdálkodás eredménye, hanem hogy Istennel való belsőséges kapcsolatból nem hagyja magát kizökkenteni a felszínen zajló események által.
in: Barsi Balázs Új lendület


08:46
Előzuhany
nálam 60 mp. Nem számítottam bele az időbe, hogy ma alatta álldogálva hosszan elbeszélgettünk a hajdani Lukácsról a féllábú nőgyógyásszal. (Hozzá képest a 27 évemmel én újonc vagyok.) Ugyanis akkor másra figyeltem. Úgyhogy a sima 60 mp. utána.

09:46
Reggeli
mailváltás.

- Kedves N., maga református, múltkori levelemet talán nem érthette. A rózsafüzér 5x10 Üdvözlégy Mária imából áll, ötösével változva az ima közepén egy–egy gondolat Jézus életéből. Az egyik: Aki nekünk Kánában megmutatta isteni hatalmát.
Amit én futás közben mondok, azt erre módosítottam: Aki nekünk Kánában is megmutatta isteni irgalmát. Amivel valami hasonló gondolatára reagálva azt jeleztem, hogy az irgalom fogalmat is nem olyan régen fedeztem föl, mint nagyon fontosat a magam számára. d.
- Igen. gondolkodtam rajta sokat. Kána. Első csoda; és nem az emberi szenvedést, hanem az emberi örömöt tiszteli meg vele. N.
- És a puritanizmusom ezen meghökken: A PIÁT. d.
- Mondhatni, a piában is a minőséget (hisz az átváltoztatott víz volt a jobb bor). N.
- Akkor az valami badacsonyi rizling lehetett. d.
- Hegymenet érlelte, az biztos. N.


10:05
Töpörtyűért
a Széll Kálmán térre, ott láttam. Nyilván a konkurenciaharc is benne van. Micsoda csúcsdizájnokat tud kitermeli ez a rothadó kapitalizmus. Ahogy a részletek megformáltak, még a csavarhelyek is. Nagyon tetszik.



10:44
Öregúr az öltözőben, hogy sok a munka a kerttel. Mondom:
Régi kínai mondás, ismeri?
- Akarsz-e egy nap boldog lenni? Idd le magad.
- Akarsz-e egy hétre boldog lenni? Süss le egy kacsát.
- Akarsz-e egy életre boldog lenni? Csinálj kertet.


11:01
Hegedüs
Gyöngyi szép, sőt jó fotói cikkillusztrációk a http://www.parokia.hu/v/irgalom -on. Az egyikbe deazonban most belenyúltam.

- Javított színekkel ez már nem presszó, hanem műterembelső.
- Műterembelső az egész világ. Eltitkolták maga előtt?!
- Valószínű ez az alkotás: mikor a külső terek saját műterembelsővé válnak.
- Közben egy méltóságteljesen unalmas képet festek (90x90)
- A festők szorzótáblára festenek.
- Csak náluk a 90x90 = 0, 30, 700, esetleg 100000.
- Igen, ez már nincs rajta a vonalas füzet hátlapján. Ha 70x7 lenne, az a MEGBOCSÁJTÁS lenne, ahogy Péter kapja az utasítást; bármit ábrázolna?
- Lehet. Hiszen a téma csak ürügy. Vagy ahogy öregedő költőnk (nem jut eszembe a neve, a verébtulajdonos), irigy, urugy, ereggy.


13:50

Ma ez tovább,
ezt se először mutatom.
Hanem nyolcadszor.
Műterem éjfél után - A/2017/02

2017.01,03,04,05,06.
90x90 cm.

16:50

Hogy gyűjtöttek a kórtermek számára képeket, s én is adtam, hát meghívtak az új rákkórház megnyitóünnepére. Visszajeleztem, hogy én arra nem. Mire az ig. prof. személyes levele, váratlanul, hogy alhatok is ott.., megható. Nyilván elolvasta az automat. mail-aláírásomat.

+3620-415-0804
14 - 16.30h között alszom, bocs.

Igy hát muszáj menni.

- Kedves Dezső, A Te csodálatos képeid egészen kiemelt helyet foglalnak el az épületben, ezért nagyon szeretném ha mégis látnád. Nálunk, ahogy írtam, van 38 üres ágy az osztályon. Szívesen látnánk már korábban is, így az alvás is megoldható lenne, de a szieszta után csatlakozhatnál az ünneplő gyülekezethez. Kérlek, gondold meg, és gyere mégis.............
Bodoky György

Prof.Dr. György Bodoky
St. László Hospital, Dept. of Oncology


- Ez meglepő, köszönöm. Legyen így: 80% ott. d.

 


2017. június 16., péntek

08:31

USZODÁBÓL HAZAFELÉ

Nem vagyok én lélektanilag pamutgombolyag?
Határozottan úgy véltem, azonnal egy sajtosrúd,
vagy nincs értelme a világnak.


És ami ennél tragikusabb,
mostanság nem ízlik a szárazkifli
mindennap egy a villamoson ,
pedig annak csak ára;
íze, az sosem volt, szegénynek.

 

11:02

Új vécéülőkénket csak lötyögősre
tudtuk beszerelni, noha profi segítség.
Ötlet, ma vissza a boltba hatos fém szárnyas anyáért.

Újraszerelés, immár egyedül.
És akkor a legtipikusabb inashiba,
ami valaha elkövethető,
túlhúztam a csavart, átszakadt, kidobható az egész.
Innét kezdődőden már csak szörnyű barkácsolás,
behunyt szemmel, hogy ne is lássam, mi történik, ott alant.

Belefáradtam.

Ezenkívül.


Ajánlott levél, hó végén átadnák az aranydiplomámat.
Az jó lesz, az eredetit úgyis rég kidobtam.

14:33

Most tanultam, fotót barnítani szerettem volna. Photoshop
CTRL+U
.... colorized/pipa
.... fölső két skálát huzogatni.
Ez most itt 35/23 volt.
[a számokat is be lehet ütni]

Kiegészítő hír, előzetesen a CTRL+SCHIFT+ALT+B-vel
lehet egyes színek erősségét állítani.

2017. június 17., szombat

09:55

F/2017/169 - Önarckép fejlámpával, útban az unoka biciklijéért a pincébe. Visszük le Dunakeszire. És Anzix Budapestről - F/2017/170

16:47
Hogy unokáimnak
meséltem, kiemeltem a NEWS-ból ezt a lejegyzésemet.


A túszszabadító különítményes   C.16574 - 575
Szürkehályog műtét után egy órás fekvés a kórházi szobában, ahol egy sorstárs is; beszéltettem. Belemelegedett; elmesélte, hogy vágta el gondolkodás nélkül egy 14 éves néger kislány torkát. Másik kezével annak kezét fogva le, aki ujját a géppisztoly ravaszán tartva állt őrséget a német turistaházaspárt fogva tartó kunyhó előtt. Túszszabadításra specializálódott francia idegenlégiós volt négy és fél évig. Akkor leszerelték, mert kocsmában egy nővita kapcsán hasba szúrta bajtársát. Főleg Dél-Afrikában szolgált, de szabadított Ecuadorban is, Indiában. A helyszín közelében dobták le őket, volt hogy a két kilométert a dzsungelen keresztül három nap alatt tudták megtenni.
a teljes szöveg


17:43
Péter (profi)
2013. aug. 24-én figyelmeztetett, új futócipőm 800 km-re jó, addigra megkeményedik. Máig kb. 1500 km. Elhagyom, a már lassú reggeli kocogáshoz a (gördülőtalpú) MBT utcai cipő is jó.


Jut eszembe, kedves Péter, te szabadságon, bölcsen tel., mail kikapcs., üzenem:
te sorozatokban gondolkodsz, célszerűbb lenne fotóimat nem évszám, hanem típus szerint válogatni át.
Gyorsan rendbe a fejezeteket a 00. műterem-től a 23. műalkotás-ig. Megszűnt a 22. híresember.
Georges Braque beolvadt szerelmeim közé.

 

17:59
Tegnap végre
sikerült rendezni, mobilomon a hívás, és a mail jelzése.
A Kossuth Rádió valahai szünetjele,
és Mireille Mathieu





2017. június 18., vasárnap

09:15

Az ember próbálkozik.
Lassan tán kialakul,
hol mit hogyan kéne.
Hátha lehetne jobbat
a tegnapinál.

Önarckép fejlámpával - F/2017/171









06:05

Esti sétánkhoz hideg volt,
a szomszédos Varsányi  Irén utcai :
MÓDSZERTANI KABINET
nevű büfécskében
egy tea;
beszélgettünk.

Az igazi hozzáértés,
vendégszeretet és kultúra:
minden bögre más.

 

14:40

Megnéztem a rajzszögeket,
alattuk kis papírmaradék,
tehát lopták, lelopták
a Lukács-faliújságról versikémet.
Három nap után.

Megtisztelő.

Helyette holnap beviszek négyet;
három egymás alá
ELVITELRE

15:05
Egy hete a Kálvin
téren vettünk 3 MBT cipőt, 180 ezerért. Nekem a nagyobb gond a 210 forintos sajtosrúd.

19:11

A múltkori viharos szél
a szemközti műteremtoronyról
lesodort egy cserepet; az lecsúszott,
s lám, rajta már ürülék.
Az amúgy hibátlanul ép tetőn
képződött egy bemeneti nyílás.

Ez a galamb már itt lakik, nem vitás.
Ahogy nézegettem, hosszan álldogált,
kívül tágasabb,
meg az illemhely is ott van.
Nyugodtan fotózhattam is.


Megtalálta.

Ez se fog lakáshitel kérelmet benyújtani.
Ez a randa galamb galamb a talpán.
Önérzetesen nézdegél lefelé.
Talán már családot is alapított, hamarjába'.

 

20:12
Effajta ajándékot
harmadszor kapok életemben.
Májusi mondataimat itt a NEWS-ban H. Gy. 13 esetben versnek találta:
http://deske.hu/iras/html-2017/versvalogatas-h-gy.htm

2017. június 19., hétfő

08:03

személyre szabott (festett)
aszfaltra specializált
ASICS futócipőm
1500 km. megtétele után
2013.aug. 24. - †2017.06.18.
kiöregedtünk egymásból

BÉKE RAJTMARADT PORAIRA


08:15
levelezek

tul.képp. az irgalom nem ideális megközelítés, avval valamiképp a másik fölé pozícionálom magam d.

ha képes lenne számomra egy KISADAG mákosgubát készíteni, a jelző a mákra nem vonatkozik d.

jobbulást, a konkurenciánál gyóntam : ))) d. [elfelejtett szólni, hogy nem gyógyult meg]

 

08:53

F/2017/172
semmi értelme nincs,
de ha már egyszer
volt ez az ötlet
és elindult ez a történet
hát tovább próbálkozom

hátha

 

csak ki kellett várni
a megfelelő időpontot,
és helyet

ezt kizárólag az 5. em. lépcsőforduló tudja
a reggel fél kilences napsütésben
de ő aztán tudja
a nyári napforduló tájékán

09:29

mail jött
mondtam magamnak,
na, csezd meg, banánművészet
az ezredes úr ízlése
megint küldött egy hülyeséget
vélelmezve, mivel kollega-
meg művészet
engem ez érdekel

aztán kinyitottam a pps fájlt

elhamarkodottan ítéltem megint
persze hülyeség, telibe
de micsoda ötlet
és micsoda színvonal
remek

 

A tájékozatlanabbaknak
ugye tetszenek emlékezni Gustav Klimtre

11:21

fiam ebéd után futtában
rámutatott egy másik képre
abban látok fantáziát
hát elő ezt az A/2017/02-est
és

utolsó előtti pillanatig
hittem és reméltem
hogy az ablak sárgája
bensőséges viszonyban
a főszereplő lilával,
hideg a meleggel
hogy ez viszi a képet
és ez igaz is volt

de hát egy mű nem igazságok halmaza

valamint az unalom
csak egy fajtája nem unalmas
a többi sajnálatosan igen

 

12:14

Ekkora hősiességet
nem feltételeztem magamról
ezúttal csakugyan Vojnich
sűrű szigorát szem előtt tartva
szó szerint tudom, mit mondana rá
hogy két kedvesemet
a kettős fehér csíkot
és azt a felhőjáró lírai lilát
be fogom áldozni

a kép oltárán

ilyenformán
kerek tizedszerre
sikerült befejeztem ezt a képet
és most látom
evvel körülbelül visszatértem
a 2017. január 9-én föltett kiinduló állapothoz

14:01

A/2017/35
hiszen tudat alatt, rejtve
mindig tudtam én
ez az egyetlen ösvény
ma lilapusztító örömös gyászünnep
egy emelettel feljebb
vagy netán lejjebb
megint csak és századszor
ez a kép igazi színességének kulcsa/titka
hogy az ilyen sajnálatosan gyönyörű lilák
egyszer s mindenkorra eltűnjenek

ugyanis azok mindent megölnek maguk körül
sőt azon túl is
úgy értem, nálam
nekik a hindú miniatúrákban a helyük

bár lennék szívesen
nem vagyok én egy Czóbel
tehetség
ő aztán tudta kezelni ezeket

21:49

Mégha csakugyan őszintén így gondolja is: "nem vagyok én egy Czóbel tehetség ő aztán tudta kezelni ezeket" nem kellene írnia, mert ez sajnos álszerénységnek hat...holott Maga senem ál se nem igazán szerény: nagyon is tisztában van az értékeivel, és bátran ír is róluk. L.

Kösz, nem érdekel, hogy minek hat. Így igaz. d.

2017. június 20., kedd

06:43

49. házassági évf.
nagyon sokat szenvedtünk egymástól
mással másképp szenvedtünk volna
nagyon sokat

vigyázat
szenvedés másoktól
amint a labda a hálón át
a mi térfelünkre kerül
onnét az Isten ajándéka
személyre szabottan
számunkra

egy ajándékot helyénvaló
és illik is megköszönni

Házassági értesítő - B/1968/18
linómetszet 29,7x21 cm.
egy valaki észrevette,
hogy a fák és sáljaink
ellenkező irányban lobognak
ó, művészet -














06:43
Most 26 éve.



1944. március 19-e után először nem állomásozott idegen fegyveres erő a magyar határokon belül. Annus Antal altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára (j) ünnepélyes keretek között búcsút vesz Viktor Silov (b) altábornagytól, a még hazánkban tartózkodó utolsó szovjet katonától, aki 1991. június 19-én, 15 óra 1 perckor elhagyta Magyarországot. Ezzel hazánk visszaszerezte teljes szuverenitását. A Déli Hadseregcsoport parancsnoka az alakulatok teljes kivonása után, utolsóként lépte át a szovjet-magyar határt a záhony-csapi átkelőhelyen.

Azokban a hónapokban én.
Itthon vagyok - A/1991/28
Műterem (szürke-rózsaszín) - A/1991/42


09:58
kiborítottam
a teámat
föl kellett törülni
ragyogó tiszta lett a padló
csinálok egy másik teát

 

10:12
Néhánynapos
zebegényi nászutunkon viszonylag keveset dolgoztam. Sőt, ebből is néhány utóérlelés.
Zebegény - B/1968/36 tus, 33,5x51,3 cm., Kata tul.
Zebegényi lugas - B/1968/50 ceruza, 35x30 cm., György Péter tul.
Zebegényi lugas III. - A/1969/20 olaj, 33,3x28,7 cm., Elekfi Erzsébet tul.
.....  A többit kidobtam, még az 1972-es opuszolás előtt, ilyenformán adatok sincsenek.
Hazafelé a hajóúton Katát már megríkattam.


10:46
Egy villamoskalauz

a munkájában lehet következetes.
Illetve még ő se. Avval hibázhat.
Némi lilák visszakerültek a képekbe.
Az élet már csak ijjen.

Ahogy viaskodom itt vele, órák hosszat,
teljesen világos, hogy ez a lilakérdés
világlátási-, végül világnézeti kérdés,
véleménynyilvánítás az életről.

Kata mondja, a szocializmusban nem volt lila
naná
földöntúli látomás

 

11:03
kimentem a konyhába,
tányéromon cédulát hagyott
IMÁDKOZTAM ÉRETTÜNK SZENT FERENC TEMPLOMÁBAN
Kata (74) három napra néprajz-gyűjteni Szeged mellé
... a mondatot lopta, Heinrich Böll
IMÁDKOZTAM ÉRETTED SZENT JAKAB TEMPLOMÁBAN
és az a történelme, hogy Kata annó ebből értette meg, mi az hogy IRODALOM

 

11:20
Hogy tegnap kitettem
a Lukács faliújságra az ide szóló versemet, három példányt egymás alá, felirattal, hogy ELVITELRE,
mára mindhármat elvitték. Printelek másik hármat.

 

2017. június 21., szerda

05:46
[jav.]


49. házassági évf.
[...] vigyázat
szenvedés másoktól
amint a labda a hálón át
a mi térfelünkre kerül
onnét az Isten ajándéka
személyre szabottan
számunkra

egy ajándékot helyénvaló
és illik is megköszönni

06:21
"Aki elveszíti életét, az megnyeri." (Mt 10.) Jézus szavai nemcsak a vallásos életre érvényesek, hanem emberségünk legmélyét érintik, a lelki betegségek legmélyebb okai között a sebek bátor elfogadásának hiánya szerepel. Szorongó "énközpontúság", a biztonság görcsös akarása, a saját életünknek az a szeretete, mely annak elvesztéséhez vezet. Mindentől félünk, aki vagy ami akaratunk ellenére beleavatkozik természetes meztelenségünkbe. Még egy sértő szó is--
Barsi Balázs Krisztus, a mi reménységünk

08:28
Hogy mennyi múlik
a lélek hozzáállásán, azt tán három éve diagnosztizáltam, magamon. Kezdtem a nyári művésztelepet, reggel a szállodai uszoda. És elhatároztam, hogy én most a szokásosnál is fáradtabb vagyok, jogosan sajnálom magam, legyen hát itt 1000 méter az 1200 helyett. Igen, így már mindjárt más; nézem az időket, bizony rosszak, de hát ez rendben van. Néhány nap után kezdtem gyanakodni. Újraszámoltam. Tévedésből kétezreket úsztam. Nevettem. És vissza az 1200-ra.

 

10:31

A/2017/02
ez a tegnap még kiváló kép
az éjszaka folyamán megromlott
igaz, hogy közben megnéztem
(alkotáslélektan)
a Hrusztaljov, a kocsimat - German filmet

ami nem jó film
hanem az egyetlen a filmtörténelemben
ami film
mellette a Hamu és gyémánt is
sajnos csak

ilyenformán egy komolyabb operáció
a képpel most továbbléptem

11:56

Az imént egy frekvenciát megtaláltam,
hát most ennek a farvízén







 

A/2017/35




12:46

CSILLAGHULLÁS
Oda lett hát ez a nyár is.
Rövidül a nap megint.
Hull a csillag, ─ úgy zuhan le,
ahogy a csüggedt kéz legyint.

Kőasztal, bor, kora este,
élvezném még odakint,
csak sors-únta csillag
üt sziven, ahogy legyint,

s leejtődik, hosszu ivben, ─
ki dobta el? És miért?
[...]


Gyönyörűséges. Csak Illyés abban téved :))), a napok holnaptól, sajnos a nyár kezdetétől rövidülnek; számon tartom. Ilyenkor föl is szoktunk menni a Tóth Árpád sétányra, nézni, a János hegy hogy tűnik el lassan a sötétben.

15:05
Teljesen meg
vagyok zavarodva, illetve csak egy kicsit. Vagyis döntöttem, már kicsit sem. Hegedűs Gyöngyi, aki igazi költő, több naplóbejegyzésemet versnek titulálta, ezt feltűnően kezdem elhinni. Eddig ilyesmiről R. barátom tanácsára igyekvően lesújtó véleményem. Csak annyi, hogy szövegeim gondosan formáltak. És rövid sorokká tördeltek, hisz mellettük kép.
Ráadásul a következményes egybeesés, Oravecztől megkaptam új kötetét, hozzám annyira közelálló versgondolkodása.

SIKERES NAP
Ma jelentősen növeltem a fácánok életbenmaradási esélyeit,
tizenkilenc csapdát semmisítettem meg a nádasban.

Ha ezt lehet és szabad?!
Hát elkezdem. Elkezdem prózaverseimet prózaversnek tekinteni. Aztán majd a Kedves Utókor.

16:27
Deske, igaza van, és igen, ezek a versei nagyon is Oravecz-i szemléletűek. De nem másolja őt, ez nem epigonság. Csak a lecsupaszításban rokonlelkek. És  tán még egy dolog: mindketten szinte rögeszmésen ragaszkodnak a valósághoz, mint csontos alaphoz, ami ebben a virtuális valóságban megmerülő világban... A.

 

2017. június 22., csütörtök


10:48
ehhez a
megvilágosodáshoz háromnegyed év kísérlete kellett
két napja a szemüveg külsejét is szappanhabbal vízbemenés előtt
és azóta látok kilátok belőle

 

11:04
hátralépek a kisasztalkához,
fölemelem a papírtekercset, letépek egy egységet és kifújom az orromat
szemétkosár, kidobom a használt papírt, visszateszem a tekercset az asztal jobbszélére, a helyére és elnevetem magam
mindez azért, hogy egyetlen perc pihenő e nehezen születő kép készítése közben

két alapvető szabályt érdemes képcsinálás közben betartani
ami nem megy ne erőltessük
ami nem megy erőltessük

14:14
Két éve
Ausztriából valahonnan kaptam "én" gyorshajtás büntetést.

- Apóka, szombaton délutántól estig kölcsön tudnám kérni az autót? [...] nem lenne vonat. szió m.
- Igen. Írásban kérem, hogy a km. korl. betartod. d.
- Én, Váli Miklós Tamás, született Váli Miklós Tamás; betűmagyarító, billentyűs, adófizető, Ekler fánk-fogyasztó, filmrendező fogadom, hogy az épesapám, Váli Dezső dísztárgykészítő kisiparos által számomra kölcsönadott Toyota személygépjárművet Isten, ember és rendőr előtt szabályosan, a mindenkori kresz szabályainak megfelelően irányítom és terelem. Az itt nem taglaltakra a polgári törvénykönyv és a biblia passzusai alkalmazandóak. Alulírott, dátum. m.

17:47

A mai munkanap.
Nem azt mondtam, hogy ez a kép most jó.
Vagy hogy ma javult.
De nem reménytelenül rossz, hanem reményesen.
Kibillentettem kissé együgyű
és gyanús egyensúlyából,
aztán majd

A/2017/36


19:51
Deske, gondolkodott már, hogy mi érleli a művet?
én ma ezen gondolkodtam. hogy mi érlel verset. hisz van, hogy egyszeriben ott van, hirtelen.
nem az eltelt idő érlel,
hanem az érlelt idő
tölt el [H.Gy.]


első válasz
nálam a paprikás krumpli
és legfőképpen a sajtos rúd
bocs


második válasz
apró aktualitások zúdulnak folyamatosan
némelyikre fölkapom a fejem
hogy megörökítem
s akkor járulékosan mindenféle nem oda tartozó
de nagyon érdekes szavak jutnak eszembe
amiket aztán muszáj alkalmazni


a festés az más
annak jó része matematika
egyensúlyi helyzetek d.

igen, ez a muszáj az érdekes, hogy az honnan? mert én is muszájból írom le őket. legyen meg a szöveg akarata mind azonáltal.

ez egyszerű, erre Tornyai? azt mondta, kenyni muszáj, ahogy az egérnek rágni, folyton nől a foga.



20:50
A türelmetlenségem,
felületességem meg a satöbbi. Ritkán sikerül valami ennyire nálam, mint ez a néhányhetes mozdulatsor. Egy Zelk idézet kapcsán megrendeltem - nem szokásom, van elég könyvem - a halála után kiadott Illés Gyula Emlékkönyvet. S elő is vettem. Sorra a köszöntések, ez nem érdekes, de fontos gondolatok, utalásokkal. Erre már muszáj volt - szégyenszemre - visszakunyorálni rég elajándékozott Illyés-összesemet. S ma délután ebből egy hökkentően tartalmas sűrű szöveg Féja Gézától. Utal a nemzettudat-formáló nagy versekre. Címek. Nem mindet ismertem. A három öreg. Kikerestem. Valami tizenhat oldal. Édes elmerülés az emlékekben. Aztán az Árpád. Hogy milyen meglepően nyúlt ehhez a költő. Veszem sorra.
Nagyszerű.

 

2017. június 23., péntek

 

09:27

Küldte rohadtjó fotóját Hegedűs Gyöngyi, ami fölbosszantott és megvilágosított. Irigyeltem. Négyezer ötszáz fotómat már ezerötszázra redukáltam, kellene tenni még egy kört.
És a történet párja; Vojnich árnyéka képcsinálás közben, hogy utánoznám vészterhes atmoszféráját; az eltüntetett lilák ennek esnek áldozatul -

ez mind mind ugyanaz

Békeélő, líraiféle alkat abban, amit csinálok, hogy harminc éve megélem a hálaadás életformáját; így világképem erre hajlik.
De a drámait magasabb rendűnek élem meg, ezért próbálkozom olyan gyakran, félő, számomra tán téves irányban.

Hacsak képeim nem éppen ezek,
békecsinálás + tétova vergődés.
Mondanivaló! Sőt: ÜZENET.

 

15:27

ma
A/2017/36

nna, mintha

váratlanul

19:28
Mail fiamtól.
Előző napok; az általa irányított nagy stábbal 16 órát forgatott.

Gondviselés. Tegnap fent hagytam a gitáromat a villamoson a zsebében a laptopommal. Ez úgy nagyjából 1.3 millió forint. Egy olyan nő találta meg, aki saját bevallása szerint akár mások után lehajol a szemétért, hogy kidobja. Két órával később már megvolt a cucc, többen jelezték facebookon, hogy a rendőrség megtalálta a nevemet a laptopban, lehet érte menni. Valahogy megszervezték (ki? hogy?) hogy hivatali időn kívül, még este el tudtam menni érte, aztán pár rendőrrel hosszasan gitárokról beszélgettünk. Miután megtalálták, lázas internetezésbe kezdtek, hogy mennyit érhet :-) M.

- micsoda fáradt lehettél, kiskutyám. d.

 

2017. június 24., szombat


06:38
A test minden sanyargatása, fegyelmezése önmagában nem irányul az emberek jobbá tételére... Gyakran rosszabbá tették az embereket. Lehet az ember rendkívül szigorú életű, és épp ezáltal fejlődhet másokkal szemben kegyetlenné, ahelyett, hogy gyöngéddé válna... nem kiváltságlevél a mennyországba, amiként a jótékonyság, a jóravalóság sem. Az önsanyargatás szükséges feltétele, de nem biztos jele a szentségnek.
Newman Affliction, a school of comfort 1834 okt.

09.26

Járdaszegély - F/2017/173


Mechwart tér sarok - F/2017/174

 

09:54

- Deske, maga bírja ezt a meleget? mert én nehezen [...] S.
- Ezt már egyszer megírtam:

VÁLINEWS; 2014. augusztus 1., egy hónap alkotóház után Lukács zuhany, illő módon fogadtak.
- Na, megjöttél?! És hogy bírtad ezt az időjárást?
- Kösz, nemigen vagyok érzékeny a melegre.
- Hát ott meleg volt?
- Ja, akkor a hidegre.

- Mert maga mindig az épp aktuális kép klimatikus viszonyai között van. S.

21:31
Délután száz
fotót kidobtam. Egyre nehezebb. (Egyre fájdalmasabb.) Naná, a múltam. Sokat a FŐISKOLA fejezetből. Mondanám, a legszebb éveim, de ez többszörösen nem igaz. Nem igaz, mert soha nem gondolkoztam ilyen paraméterekben, nincs ilyenfajta mércém. A MŰTEREM- és a KIÁLLÍTÁSAIM felvételeit nem szűkítem. Az EMBEREK-nél egy-egy portré maradt, akikkel életemben ilyen-olyan dolgom volt.
Egyszerű és elegáns lenne csak a szűk kiállításminőséget megtartani. De vannak infófotók is, amik majd kellhetnek velem kapcsolatban.
Kezd feszes lenni. Most 1400.

2017. június 25., vasárnap


08:45
Megfoghatatlan,
megfejthetetlen, mi tud olyan édes lenni egy homlokrabukó göndör hajtincsben.

11:56
- Kedves Deske, remélem nem unja még, de most is a szemembe ötlött valami: a Maga kurta reagálása fia gyönyörű történetére.
Csak mert a  történetet én hatalmas csodának fogom fel, amitől a nap is kisüt rögtön, amit meg kell köszönni, hálásnak kell érte lenni. L.

- Fontosabb volt hogy fololdozzam  a felelossege alol d.
Saját Samsung Galaxy okostelefonról küldve.



21:38
Hatvan művész
adott műveket a Szt. László kórház újonnan épült rákosztálya számára. Ált. nyomatok, rajtam kívül két olajképet láttam, Vojnichtól és Svábytól. Hívtak az ünnepélyes megnyitóra, fogadás; válaszoltam, nem megyek. Akkor az ig. írt, hogy ha ez belevág az alvásidőmbe, ott most lenne üres ágy az első órára, stb., ez kedves, hát mentem. Dés muzsikált Esterházy emlékére, akiről itt egy szép új parkot neveztek el. Többen kérdezték, elégedett vagyok-e a képeim elhelyezésével (három a nagy fogadótérben); hárítottam, hogy most ez a történet nem rólam szól.
(A jobboldali képnek szürke a kerete.)

Ez Varga Patricia Minerva általam 2010-2015 között folytatott/befejezett képe. Két szignóval.

 

21:51
Katára várva
egy lépcsőn üldögélve a Nemzeti Galéria előtt ezt láttam magam alatt; mindenféle manipuláció nélküli fotó. Szelfi a pocsolyában. Furcsa. F/2017/175

 

21:55
Átküldtek egy HVG-t egyik
gyűjtőm, Janikovszky Éva fiával készült interjút.
http://hvg.hu/itthon/20170625_Janikovszky_Nem_eleg_a_kritikus_tomeg_illetve_nem_eleg_kritikus_a_tomeg
Csomay-stúdiumot befoglaló képeim irodája falán. Örülök, hogy a két munka végre összekerült.

 

2017. június 26., hétfő

10:33

a lila foltot véltem főtémának
szép volt olykor gyönyörű
és nem élt
reggel útközben jutott eszembe miért
idegen maradt a jól megmunkált ámde
okkerbe hajló színidegen háttértől
most tehát környezetbarát lazúr
az egész felület lilába hajlik
ami a hátteret háttérbe nyomja
amúgy kicsivel több kontraszt is
a két sötét csík által

tizenkettedszer
vélem megoldottnak
annyi változatát mutattam
eddig

Műterem éjfél után - A/2017/02

- Deske, a képen, ami most tényleg :), az első, ami viszi a szemet, a két sötét csík. az egészet eltüntetném, és akkor valóban a szép:) lilfolt lenne a lényeg. R.

- Kedves Művész Úr, Szerintem kifejezetten jó lett. A Godot-galériában láttam a kép első variációját, gyűjtői szemmel (ha fogalmazhatok így) nekem picit harsánynak és darabosnak tűnt. Most viszont nagyon elegáns és harmóniát sugárzó festmény lett belőle, én is megoldottnak vélem, már nem nyúlnék hozzá...:) Tisztelettel: A.

18:26
Csináltam a családnak
annó egy húzódszkodó rudat, a gyerekeknek egyet alacsonyabbra is. Persze leginkább csak lógni rajta, ki meddig bírja. Állítólag egészséges :)) Akkoriban mellette a falon rajzszöggel egy lista, másodperc-rekordokkal. Vendégek is használták, egyik rekord egy angoltanárnőé volt, bizonyos J., Le Meuxből. [Lö Mő]
Évszázadok óta használaton kívül.

FILM: M/B/2017/12

18:42
Kilenc évesen
kaptam különszobát. Anyám felé fehér kétszárnyú ajtó rücskös katedrálüveg betétekkel, ma is megvan még, hogy sok éve már fiam lakja. Az én oldalamon fölötte rézrúd-, karikákon elhúzható nehéz függöny, szőnyeg lehetett valaha. Hogy taking off, önállósodás, lányvendégek, meg lassan festékszag is, a függöny végleg behúzva maradt. Anyácskám, ha rá is vonatkozó vendég nálam, körbejött a fürdőszobán keresztül és kopogott.
És délutáni álmom. A régi szoba, Mamám mellettem, aki tán Kata is volt, s neki magyarázom: Erre már nincsen szükség, és húsz év után elhúzom a függönyt. Az ajtó fölött a falon előtűnnek sűrű feljegyzéseim, táblázatok, és a síbakancsom, lezsírozva. Anyám (vagy Kata) megjegyzi, de az a szék ott a bakancs mellett nem volt ilyen gondosan kezelve.

19:33
Kaptam egy
csuda filmet, meg is köszöntem:

köszönöm, nagyon szép. megnéztem, végig izgultam, nem lesz-e valami tragédia benne, azt nehezen viselem.
meg kellett volna kérdeznem előtte. egyebek mellett ezért sem mozizom.

Nem, semmi borzoló nem volt benne. Csönd volt benne. Semmi fontos nem történik benne. Édes, egy órás szovjet film; egyetlen szó nélkül érthető.
A visszhang és a kislány, 1964-ből.

https://www.youtube.com/watch?v=HykZ5zQ-jHo

20:25
H. Gy.: Deske, ebből verset lehetne csinálni, pld. így:

LASSAN FESTÉKSZAG
Kilenc évesen
kaptam különszobát.  Anyám felé fehér
kétszárnyú ajtó, rücskös katedrál-
üveg betétekkel. Az én oldalamon
fölötte rézrúd - karikákon elhúzható
nehéz függöny - szőnyeg lehetett valaha.
Hogy  lányvendégek, meg lassan festékszag,
a függöny végleg behúzva maradt. 
Húsz év után, délutáni álmomban,
elhúzom a függönyt:
Erre már nincsen szükség. Az ajtó fölött
a falon előtűnnek sűrű feljegyzéseim,
táblázatok, és a síbakancsom, lezsírozva.
De az a szék, ott a bakancs mellett,
 nem volt ilyen gondosan kezelve.

 

2017. június 27., kedd

09:49
Sugár Gyuszi - élete hosszáiglan mesterem - konzervdobozba szúnyoghálót mélyített, benne petróleum, munkaközi ecsetmosásra. A fémháló koptat, nálam ez surolódeszka. Jobbfelén vércsatorna, hogy a trutyi visszafolyjon.
Bevált, annó tanítványaimnak is csináltam néhányat. Mára műemlék. Tízévenként lepucolom, ma rászántam magam, kánikulai munkakezdés... késleltetés.
De ebben benne Gyuszi valahai tanácsa is, festés előtt bemelegítésként foglalkozz fél órát szerszámaiddal.

16:01

Öregember,
már a délelőtt közepén aludni kell,
a munka délutánra marad.
Tegnap azt is átaludtam.
Kánikula.
16.25, fekszem vissza.

 

Evvel a képpel előreléptem,
kezdi megtalálni magát,
vagy talán meg is találta,
bár ezt néhányszor
már így gondoltam.

A/2017/36

90x90



2017. június 28., szerda

09:12

Fölavatták Kína első környezetbarát,
egy folyó felett is vezető autópályáját
a közép-kínai Hupej tartományban.
4,4 kilométer hosszan fut a víz felett,
a korábban egyórás út most 20 perc.
Jóval olcsóbb volt,
mintha számtalan alagutat fúrtak volna a hegyekbe.


10:34

A szerző most igen udvariasan megkérdezte, beteheti-e ezt a cikkbe:

...De hogy a művészvilág és a nagyon is praktikus, kiszámítható orvoslás találkozásának egy másik, kedves történetet is hozzunk: Váli Dezső festőművész a vasárnap 15.30-ra szóló meghívást helyből lemondta, mondván, ő 14 és 16.30 óra között alszik. És akkor megszólalt Bodoky Györgyből azonnal az orvos: jöjjön, van elég ágyunk. Váli Dezső is ott volt a megnyitón, ahol mesélt is nekünk. Hogy miért és hogyan került ő ebbe a civil összefogásba. ,,Nem akarom megvárni, míg meghalok, szeretném ha a műveimet már most is mind többen láthatnák. Mert a kép olyan, mint a frizsider: ha nincs bedugva a dugó, nem működik. Örültem, amikor Péter barátom felesége megkeresett, hogy elindult ez a kezdeményezés és hál’ istennek, mint látom, nagyon is elterjedt”—mondta az alkotó.
a cikk


11:16

A/2017/03
januári kép,
most tovább,
csak egy kicsit


12:41
Harmicrengeteg fok árnyékban,
ha már egyszer megvan
ez a kibaszott légkondícionáló,
nem lehet, nem illik
és nem helyes nem dolgozni.

Újat kezdtem
XX. század - A/2017/37
90x90

13:00
Kaptam egy
fontos verset Hegedűs Gyöngyitől, tegnapelőtt írta. "Nekem most a szombati temetésen tűnt fel, hogy a lombzúgást inkább figyeltem, mint a gyászbeszédet. És inkább az töltött el bizalommal."

csak lombzúgás legyen
a ráfelelő ének,
hogy az árnyékot,
mit nappal egész testtel dicsértem,
ne féljem a zsoltáros sötétben

hol a fénynek
csak hazaútja van,
jössz sebbel-lombbal,
Uram

22:04
És még egy
cikk képadományozás ügyben.

„Önző szempontok vezettek”– mondta Váli Dezső festőművész, amikor arról beszél, hogy miért ajándékozta öt kiváló alkotását a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítványnak. Tudta, hogy festményei az alapítványt húsz éve létrehozó Bodoky György professzor által vezetett, megújult onkológiai osztály falait díszítik majd a pesti Szent László Kórházban. „Azt szeretném, hogy munkáimat minél többen lássák, minél többen használják”– indokolta Váli Dezső a HVG-nek, miért ajándékozta el eddig is sok művét különböző múzeumoknak. A professzor által indított kezdeményezés azonban „új utakat nyitott számomra” – tette hozzá a festőművész, aki igyekezett a védjegyének számító komor hangulatú alkotások közül a világ fényesebb oldalát mutató műveket választani. Olyan festményeket, amelyek illeszkednek a kórház teljesen felújított onkológiai osztályának légköréhez....

a cikk


2017. június 29., csütörtök

09:06
Tele volt ilyenekkel
a medence feneke. Két méter mélyről hoztam fel. Platán. Vihar lehetett az éjjel, nem hallottam semmit belőle.


11:22

Most mentek el.
Az újságírónőt én érdekeltem,
engem a jókedélyű
hathónapos kölyökkutyája,
a blökit meg a polcról lelopott
vazelinos tégely teteje.
Mindhárman elégedettek voltunk.

12:01

Az első óra után.
Sok reménytelen képkezdést
értem már meg, de ennyire

Ha ebből mégis ki tudok hozni valamit,
akkor

A/2017/38
90x90 cm.

Keretben nézem kezdettől
a készülő képet
mert az még néhány szín.

14:56

Csomay Zsófi nagyobbik lánya, Walton Eszter fotógyőzelme:

Megvolt az eredményhirdetés: első díjas lettem :-))
11 képem a falon az Óbudai Esernyős Galériában, 
(Fő tér 2.) az Aquincum, a kétezer éves város c. fotótárlaton.  
Nyitva július 30-ig: H-SZO: 9:00-21:00, VAS: 10:00-15:00.
Kávézzatok, ebédeljetek, sörözzetek egyet ott, jól lehet.




19:13
Kissé előre
dolgoztam; a június havi eddig 72 NEWS-illusztráció adatolása-, adatbázisba. 17 oszlopos táblázat, szerencsére, amennyire lehet, önkitöltő. Eltelt vele a délután. Májusban ez 128 kép volt. Összesen 11860 eddig, 23 témakörben. Ez a fejezet is a főmenüből nyílik, önálló életet él. Informatívabb, mint az egyre szigorúbban szelektált fotó-fejezet.

2017. június 30., péntek

08:25
Ilyen még nem volt
. 05h kezd, de szédül, nem egyenesvonalban jár. Vérnyomás pulzus OK. Imaóra után visszafeküdtem. Úszás?
Talán töpörtyűt kéne magamhoz venni. A sajtosrúd messze van.

12:42
- jól van?
- nem.
- eleget ivott?
- nem. ez lehet ok.

13:09
Fölöltöztem.
Ránéztem a tegnapi képre. Számottevően romlott az állapotom.

15:01

Kedves Dezső, a Magyar Fotográfiai Múzeum nevében szeretném Neked megköszönni, hogy Walton Eszter figyelmébe ajánlottad a múzeumot, akivel a kapcsolatfelvétel során kiválasztásra is kerültek azok a művek, amelyek a gyűjteményünkbe kerülnek. Illetve kerültek, mert örömmel értesítelek, hogy a mai nappal a raktárunkban elhelyeztük a képeket. Köszönettel és jó hétvégét, P.

én csak a magam nevében tudok jó és […..kitöltendő]  hétvégét kívánni! ölel d.

Az pont elég! Ölel, p

20:34

Ez minden ötven évben egyszer, elmentem. Aranydiploma osztás. Hostess kísért kijelölt helyünkre. A vártnál sokkal nagyszabásúbb, a vécébe kellett kimennem, hogy ingem alá kerülve eltűnjön a hózentráger. A szinpadon az átadás rektori kézfogással. Sok néző is, mert a mesteriskola diplomázói is. Utána zárkörű fogadás nekünk.
Hatalmas háttérvetítés a gyülekezés fél órájára, ötvenéves fotók, legtöbbet a honlapomról szedte le az egyetem. E képek nagyrészét a héten a gépemből töröltem, kilencvenet a százhúszból. Most rákérdeztek, valakinek kellene is, hogy pótolhatatlan érték-, igaz, beláttam. Hát a felhőből két óra munkával mindent visszacsináltam.
Lelkes Laci évf.társunk képei, az akkori éltünk atmoszférájából sokat visszaadnak. Furulyázás, ebédelés, közös éneklés, egymás korrigálása a tanteremben. Félkész rajzok és öreg modell. Teafőző és magótekercsek. Ahogy a termünket dekoráltuk-, főleg a lányok. Látszik, hogy ott éltünk, bizony napi 8-10 órát töltöttünk ott, öt éven át. Tizenketten voltunk.
MENÜ ... FOTÓ ... 20. FŐISKOLA. Az első képen én, (korábbi dátum), a másodikon szerelmemmel, kettesben az édes téli ebédszüneti napsütésben.

2017. júni. napi látogató 311


 oldal teteje    előző levél     összes levél     LEVELEK LE MEUX-BE  1990.5.17. ►     weben 2000.6.11. ►  ‒

  facebook.com/deske.hu     honlap főoldal           üzenet: vali@deske.hu