dátum:   1972      cím:                                       fájl: html/noklapja7.htm                                              C.396H                          

 

1. BESZÉLGESSÜNK A LAKÁSRÓL / Nők Lapja 1972. 11. szám
2. B
ESZÉLGESSÜNK AZ ÜLÉSRŐL / Nők Lapja 1972. 14. szám
3. FOTEL, ÜLŐKE, HAGYOMÁNY
/ Nők Lapja 1972. 15. szám
4. SZÍNEK HARMÓNIÁJA
/ Nők Lapja 1972. 21. szám
5. FALAK, SZÍNEK
/ Nők Lapja 1972. 23. szám
6. FÉNYCSŐ, HANGULATLÁMPA
/ Nők Lapja 1972. 28. szám
7. A MENNYEZETVILÁGÍTÁSRÓL
/ Nők Lapja 1972. 29. szám  

 

                                                                                                     az eredeti cikk, ábrákkal

                                                                                                                                                                 

 

 

A munkába járó ember legtöbbet villanyfénynél használja lakását. Az esti órák házimunkával, pihenéssel, vendéglátással telnek. S hogy milyen hangulatban, az a megvilágítás módjától függ.

Ebben a témakörben természetesen a mennyezetvilágításé az elsőség. Általános, teljes fényre akkor van szükség, ha az egész szobát egyszerre használjuk, mozgunk benne. A villanyvonatozástól az esti ágyazásig sokszor kerül erre sor, ezért nem helyes kizárólag helyi fényforrások alkalmazására áttérni.

Nos, milyen szempontok alapján válasszunk szobánkba mennyezeti világítótestet?

Először is legyen jó a hatásfoka, vagyis kevés fényt "nyeljen el". Láttam én már hatkaros csillárt, mindenféle dolgok lógtak rajta, róla, s az ember alig látott a szobában. Másodszor: a szobában állók szemét se kápráztassa, vagyis a szem elől legyen az izzó rejtve. E két, egymásnak olykor ellentmondó feltételt nem tudja valamennyi, vásárolható csillár teljesíteni…

…de nézzük csak a példákat (1, 2 fotó). Az izzót általában fölfelé kell becsavarni, tehát lefelé adja a legtöbb fényt. Gyakran nincs alatta zárt bura, ami sok fényt nyel el, ráadásul porosodik, s az izzócserét is nehezíti. S a nyitott bura? Ha fém- vagy faanyagú -- teljesen elzárhatja a fényt a szoba faláról, amit azok kellemesen szétszórva visszavernének, csökkentve evvel az erős fény-árnyék különbségeket. A rafia, háncsfonat jó átmeneti megoldás, csak olyan sűrű fonású-illesztésű legyen, hogy az izzót teljesen takarja. Emlékszem, pár éve láttam azt a hangulatlámpának csúfolt szörnyűséget (remélem ma már nem gyártják), amikor is a gömb formájú rafiabúra mögé rosszul rejtett izzó fénypöttyökkel szórta tele a falakat, mennyezetet, betöltve önmaga ostobaságával az egész szobát.

A legáltalánosabb azonban (és nem véletlenül) az üvegbura. A rafináltabbak az izzó magasságában fokozottabban nyelik a fényt, színezettek, vagy fémgyűrűvel vannak ellátva. Látni gyűrű formájú burát is, a körte így a mennyezetet is közvetlenül világítja. Szellemes megoldás az egész szobát fölülről "deríteni".

Hogy ez elvek figyelembe vételével milyen formát választunk, ízlés dolga. A csingilingis, cirádás csillárok mindenesetre nem mai életet, gondolkodást tükröznek. Ez valami olyasmi, mint tűsarkúban kirándulni. A csillárnak megfelelő nagyságú teremben, stílbútorok között van, vagy inkább volt a helye. Elterjedt szokás volt még duplakapcsoló beiktatásával egy teljes és egy gyengébb fokozatállítás, ezt a szerepet azonban a helyi -- hangulatlámpák, asztali és állólámpák vették ét, s nem véletlenül, később majd erről is lesz szó.

Hová helyezzük a mennyezeti világítótestet? Ha a szoba általános, teljes világítása a célja, természetesen középre. Szokás azonban újabban a fényforrást néha többet is, középről az ebédlőasztal, vagy ülőgarnitúra fölé szabadon vezetett villanyzsinórral -- elhúzni. Ilyenkor vigyázni kell, hogy a szoba más területe se maradjon "örökre" árnyékban. Ott is leeshet egy varrótű.

És a magasság beállítása? Természetesen minél alacsonyabban van, annál gazdaságosabb, erősebb fényt vet, s könnyebben is hozzáférünk. Persze az már baj, ha a (ugye rendszeresen végzett?!) reggeli torna karlendítése a lámpában akad meg. Megvilágítottság szempontjából legszerencsésebb, ha a padlóra teljes, a falakra már burával tompított fény kerül. Ehhez viszont a magasság végső rögzítése előtt, világítási próbát kell tartanunk.

Szólni kell még a közvetett (indirekt) szobavilágításokról is. Ez estben csak a csak a mennyezet kap erős fényt, s azt szétszórja a szobában. Olykor nem is befüggesztve szerelik, hanem a falon körbefutó párkány rejti. Moziban, presszóban szokott megoldás. Szobát is hangulatossá tesz, de sokszorosan több izzóra vagy fénycsőre van szükség, mert ugyebár a félhomály sem mindenre alkalmas…

Kevesebb gondot okoz a mellékhelyiségek megvilágítása. Szokott megoldás, mert jól bevált az opál gömbbúra. Túlságosan is megszokott, s bár egyenletes, jó fényt ad, inkább újabb formákat keresünk. A krómozott foglalattal ellátott szögletes opálburák ezt az igényt elégítik ki.

Váli Dezső